GHEORGHIŢĂ: ROMÁNIÁBAN BÁRKIT IMMUNIZÁLNI LEHET AZ ASTRAZENECA OLTÁSÁVAL

GHEORGHIŢĂ: ROMÁNIÁBAN BÁRKIT IMMUNIZÁLNI LEHET AZ ASTRAZENECA OLTÁSÁVAL
Néhány perccel ezelőtt Valeriu Gheorghiță, a romániai oltáskampány koordinátora bejelentette: Romániában bármely korosztály esetében lehet használni az AstraZeneca oltását.

Mint ismeretes, az elmúlt időszakban aggályok fogalmazódtak meg ezzel a vakcinával kapcsolatban.

Ismert az is, hogy a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) tegnapi tájékoztatása szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag előnyei változatlanul messze meghaladják a vakcina alkalmazásával járó esetleges vérrögképződési kockázatokat.

Ugyanakkor az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán közölte: a vizsgálatok szerint lehetséges az összefüggés a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga között, a vakcina előnyei azonban továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség közleményében kiemelte: a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyaga esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina "nagyon ritka mellékhatásaként".

Az EMA értékelése alátámasztja, hogy az AstraZeneca vakcinája biztonságos, és hatékonyan képes megelőzni a koronavírus okozta betegséget, csökkenti a kórházi kezelés és halálesetek kockázatát - tették hozzá.

A mai bukresti sajtótájékoztatón Gheorghiţă: közölte: a vérrögképződéses esetek nagyon ritkák.

- Fontos, hogy az oltáskampány valamennyi oltóanyaggal folytatódjon. Rendkívül fontos, hogy a lakosság minél nagyobb százaléka beoltassa magát – nyilatkozta.