George Maior washingtoni nagykövet leváltását kezdeményezte a külügyminisztérium

George Maior washingtoni nagykövet leváltását kezdeményezte a külügyminisztérium
George Maior, Románia washingtoni nagykövete leváltását kezdeményezte szerdán Klaus Iohannis államfőnél a bukaresti külügyminisztérium, amely úgy értékelte, hogy Maior már nem tudja hitelesen képviselni Románia érdekeit az Egyesült Államokban.

Maior korábban a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója volt. A SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság éves jelentésében azt állította, hogy Maior személyes céljaira használta a SRI-t. A külügyminisztérium szerint az is beárnyékolja a román-amerikai stratégiai kapcsolatokat, hogy a román alkotmánybíróság az emberi jogok megsértésének minősítette a SRI és az ügyészségek közötti, Maior mandátuma idején kötött titkos megállapodásokat.

A titkosszolgálat működését felügyelő parlamenti bizottság nem először marasztalta el Maiort, azt kérve a külügyminisztériumtól, hogy kezdeményezze visszahívását. Tavaly Claudiu Manda, a bizottság szociáldemokrata elnöke azt vetette a szemére, hogy - becslése szerint - a SRI 2005 és 2016 között hatmillió embert, Románia lakosságának csaknem egyharmadát lehallgatta.

A mostani bizottsági jelentés szerint Maior politikai rendőrséggé tette a SRI-t, hogy jogtalan módon politikai befolyásra tegyen szert. A szociálliberális kormány évek óta azt hangoztatja, hogy az utóbbi években a korrupcióellenes harc ürügyén egy titkosszolgálati befolyás alatt álló sötét háttérhatalom, az úgynevezett "párhuzamos állam" végez politikai tisztogatást Romániában, és juttatja koholt vádak alapján rács mögé az útjában álló közéleti szereplőket.

A bizottsági jelentés szerint Maior azon ügyködött, hogy kormányfő legyen, és miniszteri tisztséget ajánlott egy majdan általa vezetett kabinetben a feddhetetlenségi ügynökséget (ANI) vezető Horia Georgescunak. A SRI 71 feljelentést küldött a központi és helyi közigazgatás mintegy 600 vezető tisztségviselőjéről a vagyonosodásuk legalitását vizsgáló ANI-nak - olvasható a jelentésben.

Klaus Iohannis államfő szerdán azt mondta: a nagyszebeni EU-csúcsot követően dönt Maior esetleges visszahívása ügyében. Az elnök 2015 áprilisában, három hónappal a SRI éléről történt lemondása után nevezte ki George Maiort washingtoni nagykövetnek. A bukaresti sajtó szerint kinevezésével az akkor újonnan államfővé választott Iohannis azt jelezte az ország legfőbb stratégiai szövetségesének, hogy Románia Amerika-barát politikája nem változik. Maiornak a SRI élén 2006 és 2015 között végzett tevékenységét ugyanis az amerikai partnerek korábban több ízben méltatták, egyebek mellett a rakétavédelmi rendszer romániai befogadásáról szóló egyezmény előkészítése idején.