Futóverseny
Vissza

Futóverseny

Már egy jó ideje nem tudok rendesen aludni éjszaka. Esténként pár mondat elolvasása után valósággal belezuhanok az alvásba. Gyakran arra ébredek meg pár perc, vagy pár óra után, hogy egyik kezemben a szemüveg, másikban a nyitott könyv. A szemüveget féltem nagyon, és szerencsém van, mert a kislányom plüssállatai, akik különböző és egyedi tulajdonnevekkel bírnak (Csőri-papagály, Pusszancs-majom, Tigris-tigris, stb) és akiknek a játékon kívül a legfőbb feladatuk álmaink őrzése; szóval a plüssök eddig mindig jól teljesítettek: a szemüvegem nem tört el.

És ilyenkor, ha megébredek, fel is ébredek, kipattan a szemem, jönnek a gondolatok egymás után, és hiába próbálom lecsukni a szemem, és ezzel együtt lezárni a gondolatokat,  újak jönnek, egyre többen, elfoglalják a helyüket az agyamban, mint a plüssök az ágyban, és őrzik ébrenlétem.

Aztán valahogy mégis sikerül visszaaludnom pár perc, vagy pár óra múlva; szándékosan nem mérem, nem nézek meg sem órát, sem telefont. Arra ébredek, hogy álmodtam valamit, az álom még tart, belefolyik a hajnalba, nem hagy aludni tovább, befészkeli magát a gondolataim közé. Másnap reggel mindig próbálom rekonstruálni a felidézhető elemeket, megfejteni a puzzle-darabkákat: felütöm Krúdy álmoskönyvét is, hátha találok bármit, ami számomra értékelhető.

Már kétszer is álmodtam futásról: az egyikben én futottam, futóversenyen vettem részt, talán félmaratonon, de a célbaérés előtt elesek, megütöm magam nagyon. Erősen fáj a lábam, nem tudok ráállni. Jelezni akarom, hogy segítséget kérek, de egy vékony, szinte láthatatlan falba ütközöm, amin nem megy át a hang, és a másik oldalon számomra semmi nem látszik. Arra ébredek, hogy ülök a pocsolyában, amibe elestem, látom a messzi célt, de nem tudok lábra állni, az üvegfalban megkapaszkodni. Felütöm az álmoskönyvet, két helyen is megnézem: „Futás. Futni tudni bizonyos célig: öröm. Futás közben elfáradni: egészséges embernek jó. Futni nem tudni: gonosz. Futás közben megállni: bánat.” És láb: “Szolgáink és szolgálóleányaink.”

A másik, futással kapcsolatos álmomban nem én vagyok a főszereplő, hanem egy számomra ismeretlen fiatalember, akinek egyik lába térdtől lefele amputált, és álmomban, amikor futni készülök a közelben található elhagyatott focipályán, a második körnél fél lábával mellém áll, és velem fut. Én abban a tempóban 7-10 kört tudok lefutni, amikor már a hiúságomat legyőzi a mindjárt összeesek érzés, akkor egyszerűen leállok, a futótársam pedig tovább fut, ki a pályáról, én meg csak lihegek, de megszólalni se tudok. Erre az álomra nincs megfejtés Krúdynál, a gugli sem segít.

Az újévi fogadalomtételemre gondolok, arra, hogy már január közepe van, és én még nem kezdtem el életmódot változtatni, a szépen felépített és különböző applikációk feltérképezése után kiválasztott napirendből csak a bevitt folyadékmennyiséget tudom heti egy alkalommal 100 százalékosan teljesíteni. Magamat ismerve heti két edzést tűztem ki célul, abból is az egyiket szaunázással megspékelve. Az étkezéseimre is odafigyelek, még a mindenmentes kávét is kipróbáltam szójatejjel; hatása nulla.

Edzőteremig nem jutottam még el, nehéz olyat választani, ahol a magamfajta kezdő és mindent elbénázó, de töretlen optimizmussal megáldott sportoló nem csak tökéletesre kigyúrt fitnessboyokkal és lányokkal osztja meg a gépeket, ahol a csapvíz helyett is vitaminbombákat javallott inni, vagy ahova belépéskor fel kell mutatni a legújabb okos kütyüt, ami kíméletlenül jelzi nem csak a kilókat, hanem a végzett gyakorlatok intenzitását zsírégetés szempontjából is. Percenként.

 

Úszni fogok járni, az biztos. Ha kicsit melegebb lesz, és már napozni is lehet. De uszodába most is járok: a kislányomat hetente viszem úszni; míg ő úszik, én az agyamat tornásztatom: sokat gondolkodom azon, hogyan lehetne kivitelezni, hogy amíg a gyerek úszik, én is sportoljak. Inkább bevásárolok, és még marad 20 perc olvasásra az uszoda előterében. Kezdetnek tökéletes. Nem futok versenyt az idővel.

Szeretek futni. Bármikor megtehetem, nem kell hozzá semmi, csak egy jó cipő. Nem hallgatok közben zenét, van épp elég gondolatom, amit rendeznem kell a fejemben. Nem kell versenyezni sem mással, sem magammal közben. Megismerem a várost közben, a Városligetből ráfutok az Andrássyra. Gyönyörű a ködös sugárút kora reggel, amikor még az esti világítást nem kapcsolják le.

Ahogy az első keresztutcát elhagyom, elsuhan mellettem verseny kerekesszékben egy fiú. Olyan gyors, hogy még ha akarnám, akkor se tudnám felvenni vele a tempót. A második keresztutcánál utolérem: padka van, járdaszegély, piros lámpa. Én kényelmesen átkocogok, ő kínlódik a járművel. Tempózok a lámpánál, én a lábaimon, ő a székében. És nem tudom nem észrevenni, hogy mennyire szép a felső teste, egy ráfeszülő polóban van, így minden izma kidomborodik, egy görög félistent látok. Átvált a lámpa, megint elhúz mellettem. Loholok utána. Újabb kapaszkodónál érem utol, keze mozgásban, én úgy érzem, összeesek ettől a tempótól. A lámpánál helyben szaladok, a lábaim megroggyannak, ő mégis azokat nézi. Az egyiket kölcsönadhatnád a következő átkelőnél, mosolyog rám, és egy újabb lendülettel továbbfut. Én annyira lelassulok, hogy már nem érem utol a következő keresztutcánál. De nagyon elégedett vagyok magammal: először ebben az évben teljesítettem a kitűzött napi/havi/háromhavi sportolói tevékenységet: utolértem önmagamat. A kerekesszékes fiú megmutatta, hogy ami nekem rémálom, az neki a valóság, és fordítva: ami nekem a valóság, az neki maga az álom.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Egy hét múlva kihirdetik a DiscoverEU ...
Horváth Anna pere: digitális ...
VIDEÓINTERJÚ - Kolozsvári magyar ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • A vádlottak padján
  • VIDEÓK - Magánház égett le Szászfenesen
  • A diplomátlan elit
  • Megnövelték a gyermekpénzt az RMDSZ ...
  • Szülő numeró 3