Fucsovics könnyedén jutott főtáblára Stockholmban

Fucsovics könnyedén jutott főtáblára Stockholmban
A világranglista 103. helyén álló Fucsovics Márton hatvan perc alatt, két játszmában (6:0, 6:3) legyőzte a svéd Karl Friberget (962.) a stockholmi kemény pályás férfi tenisztorna selejtezőjének első fordulójában. A magyar játékos a főtáblára jutásért az amerikai Tim Smyczekkel (193.) küzdött meg, sikeresen (6:4, 6:0).

Fucsovics az első szettben rögtön az elején elnyerte ellenfele szervajátékát, majd ezt az előnyt megőrizve hozta a játszmát. A másodikban aztán esélyt sem adott riválisának, aki játékot sem tudott nyerni ellene, így Fucsovics mindössze 54 perc alatt hozta ezt a mérkőzést.

A nyíregyházi teniszező ellenfele a főtáblán a dél-koreai Csang Hje On (54.), mérkőzésük lapzárta után fejeződött be.

„Igazából mindegy is, hogy kit kaptam volna a főtáblán, mert nagyon erős ellenfelek jöhettek volna szóba, még azok is, akik a selejtezőből érkeztek. Stockholmban most harmadszor próbálkoztam a főtáblára jutással, és először jártam sikerrel” – nyilatkozta Facebook-oldalán Fucsovics. „Tudom, hogy ezzel most virtuálisan a 96. helyen állok, de egyrészt nem győzöm hangsúlyozni, az a célom, hogy az év végére legyek biztosan a top százban, másrészt, még nagyon a hét eleje van, sokan versenyeznek majd a következő napokban, így a helyezés még változhat” – tette hozzá.

A tornán a román Marius Copil főtáblás, első ellenfele a német Jan-Lennard Struff. Copil párosban is próbálkozott, a sérülésből visszatért Florin Mergea oldalán, de az első fordulóban 5:7, 7:6 (3), 10–8 arányban kikapott a Jonathan Erlich, Nikola Mektics (izraeli, horvát) kettőstől.