Francia Nagydíj: Hamilton győzött, és újra vezet az összetettben

Francia Nagydíj: Hamilton győzött, és újra vezet az összetettben
A négyszeres világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Francia Nagydíjat. Ezzel visszavette a vezetést a vb-pontversenyben a szintén négyszeres vb-győztes, most ötödikként célba érő Sebastian Vetteltől, a Ferrari német versenyzőjétől.

A 33 éves Hamilton karrierje során először győzött Franciaországban, ez volt az idei harmadik, s pályafutása 65. futamgyőzelme, előnye Vettellel szemben most 14 pont.

Az F1-es versenynaptárba 10 év szünet után visszatérő francia versenyt Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárta a második helyen, míg a dobogó alsó fokára Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője állhatott fel.

A harmadik helyről startoló Vettel kapta el a legjobban a rajtot, de az első kanyar előtt „beszorult” Hamilton mögé, valamint a mellette száguldó Valtteri Bottas (Mercedes) mellé. Vettelnek így nem volt esélye átvenni a vezetést, az első féktávot pedig egy kissé elmérte, ezért nekiütközött Bottas versenyautója bal hátsó kerekének. Vettel autójának első vezetőszárnya eltört, Bottas pedig bal hátsó defektet kapott, miközben a középmezőnyben a hazai közönség előtt szereplő Pierre Gasly (Toro Rosso) a második kanyarban összeütközött honfitársával, Esteban Oconnal (Force India).

Az ütközések nyomán nagy mennyiségű törmelék került az aszfaltra, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. Közben Vettel és Bottas egyformán a boxban járt, ezzel mindkét pilóta letudta a kötelező egy kerékcserét.

A Safety Car a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt, az élen Hamilton száguldott, mögötte Verstappen, Carlos Sainz (Renault) volt a dobogós helyeken haladók sorrendje. Vettel ekkor a 15., Bottas a 16. pozícióban száguldott.

A 10. körben Vettel már 11. volt, de a versenybíróság ekkor közölte, hogy öt másodperces időbüntetéssel sújtja a német pilótát a rajt után történt baleset okozásáért.

Tíz körrel később Vettel a hatodik, Bottas pedig a 10. helyen haladt, közben Hamilton magabiztosan vezetett, mögötte a két Red Bull, Verstappen és Daniel Ricciardo száguldott a második és a harmadik pozícióban.

A kerékcserék sorát a 26. körben Verstappen kezdte meg, és a negyedik helyre, Vettel elé tért vissza a pályára. Ricciardo a 29. körben állt ki friss abroncsokért a harmadik pozícióból, és ötödikként hajtott vissza a versenybe. Ekkor Hamilton mögött Räikkönen volt a második, Vettel pedig már negyedik, míg Bottas hetedik.

A 33. körben Hamilton is megkapta az új gumikat, és Räikkönen mögé, a második helyre tért vissza a pályára. Räikkönen aztán a 35. körben szintén a boxban járt, s ötödikként folytathatta a viadalt.

Kevesebb, mint 20 körrel a leintés előtt így Hamilton, Verstappen, Ricciardo volt a dobogósok sorrendje, Vettel negyedik, Raikkönen ötödik, Bottas pedig hatodik volt.

Tizenkét körrel a vége előtt Bottas és Vettel is újfent a boxban járt, utóbbi egyúttal letöltötte öt másodperces időbüntetését, s ezzel együtt ötödik maradt, míg Bottas nyolcadikként folytatta a futamot.

A hajrában Räikkönen visszavette a harmadik pozíciót Ricciardótól, egyéb jelentős változás viszont az élmezőnyben a leintésig már nem történt.

Végeredmény, Francia Nagydíj, Le Castellet, pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 2. Max Verstappen (holland, Red Bull), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 6. Kevin Magnussen (dán, Haas), 7. Valtteri Bottas (finn, Mercedes). 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault), 9. Nico Hülkenberg (német, Renault), 10. Charles Leclerc (monacói, Sauber).

A vb-pontversenyek állása 8 futam után (még 13 van hátra):

Pilóták: 1. Hamilton 145 pont, 2. Vettel 131, 3. Ricciardo 96, 4. Bottas 92, 5. Räikkönen 83, 6. Verstappen 68, 7. Hülkenberg 34, 8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 32, 9. Sainz Jr. 28, 10. Magnussen 27, 11. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 18, 12. Sergio Pérez (mexikói, Force India) 17, 13. Esteban Ocon (francia, Force India) 11, 14. Leclerc 11, 15. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8, 16. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4, 17. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2, 18. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1.

Csapatok: 1. Mercedes 237 pont, 2. Ferrari 214, 3. Red Bull 164, 4. Renault 62, 5. McLaren 40, 6. Force India 28, 7. Haas 27, 8. Toro Rosso 19, 9. Sauber 13, 10. Williams 4.

A vb egy hét múlva, az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Francia Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetett pontversenyben. A 34 éves versenyzőnek ez az idei hatodik, egyben pályafutása 79. futamgyőzelme, már 36 ponttal vezet az összetettben csapattársa, a finn Valtteri Bottas előtt. A franciaországi versenyt Bottas a második helyen fejezte be, harmadikként pedig Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája ért célba.
Sport