Nem lép be a kormányba az RMDSZ, ha nem tarthatja meg tárcáit (FRISSÍTVE Kelemen Hunor és Marcel Ciolacu nyilatkozataival)

Nem lép be a kormányba az RMDSZ, ha nem tarthatja meg tárcáit (FRISSÍTVE Kelemen Hunor és Marcel Ciolacu nyilatkozataival)
A nagykoalícióban is igényt tart az RMDSZ a fejlesztési minisztérium vezetésére - hangoztatta Kelemen Hunor pénteken, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőivel egyeztetett. Elmondta: nagyjából véglegesítették a koalíciós megállapodást, valamint a közös kormányprogramot, de még vita van a tárcák elosztásáról.

„Ha szükség van ránk ebben a koalícióban, akkor a PNL-s kollégáknak el kell fogadniuk, hogy az RMDSZ megőrzi a jelenlegi minisztereit. Nem fogunk díszítőelemként részt venni a nagykoalícióban, mi a politikai súlyunknak megfelelően akarunk bent lenni. Dolgozni akarunk, a szövetség miniszterei pedig bizonyították a rátermettségüket”, mondta.

Az RMDSZ elnöke szerint az a megoldás körvonalazódik, hogy elsőként a PNL jelöltje, Nicolae Ciuca lesz a miniszterelnök, majd 2023 májusában átengedi a posztot a PSD-s Marcel Ciolacunak.

„ A pénteki tárgyalásokon sikerült haladnunk a kormányprogram kidolgozásával. A nyugdíjak növelését az infláció mértékével vagy kicsivel afölött be lehet vállalni a jövő évre. Viszont nem sikerült még véglegesíteni a családtámogatási részt, amit mi fontosnak tartunk, hiszen a mostani rendszer nem hatékony, azon jelentősen kell javítani. Nagyjából megegyeztünk az ügyészek és bírák visszaéléseit vizsgáló ügyosztály (SIIJ) felszámolásáról, valamint véglegesítettük az együttműködési megállapodás szövegét is. Az Alkotmány módosításáról még nincs egyezség, de azt mindannyian tudjuk, hogy erre szükség van”, tájékoztatott a szövetségi elnök Facebook-bejegyzésében.

Korábban az Agerpresnek úgy nyilatkozott: az RMDSZ "rendkívül korrekt" volt a tárgyalások egész ideje alatt, nem szabotált senkit, és végül nem tartott igényt arra, hogy a rotációban részt vegyen. A szövetség le a fejlesztési minisztériumról, ragaszkodik a három tárcához, amelyet jelenleg is vezet, "a többit osszák úgy a kollégák, ahogyan akarják" - nyomatékosította. „Az nem képzelhető el, hogy térdig letolt gatyával álljunk az ablakban és várjuk a postást minden hónapban", mondta felháborodottan.

Ciolacu: Ha az RMDSZ kilép, mi is követjük

Ha az RMDSZ kilép a koalícióból, a PSD követni fogja - jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu. A szociáldemokrata pártelnököt arról faggatták az újságírók, mit tervez tenni alakulata, ha az RMDSZ úgy dönt, hogy nem kíván tagja lenni a koalíciónak. Ciolacu válaszában rámutatott, arra kapott megbízatást pártjától, hogy egy PNL, PSD, RMDSZ, nemzeti kisebbségek összetételű kormánykoalíció alakításáról tárgyaljon.

A kormányalakítási tárgyalások elakadását firtató kérdésre válaszolva a pártelnök leszögezte, "normális, hogy egy koalíció alakításakor vannak viták". Ciolacu ugyanakkor hangsúlyozta, vasárnapig le kell zárni a tárgyalásokat, és ismét arról biztosított mindenkit, hogy csütörtökön lesz kormánya Romániának. Arról is beszélt, hogy a minisztériumok elosztása még nem zárult le, és pártja igényt tart a szállításügyi tárcára. 

Növelnék a minimálbért és a nyugdíjakat


A PSD, a PNL és az RMDSZ tárgyalóküldöttsége pénteken újabb egyeztetésre ült össze a kormányprogram és a kabinet összetételének véglegesítése érdekében. Azt követően, hogy Florin Cîțu liberális pártelnök csütörtökön visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől Nicolae Ciucă javára, a koalíciós pártoknak - többek között - azt a vitatott kérdést kell eldönteniük, hogy a PNL vagy a PSD jelöltje kapjon-e először kormányalakítási megbízatást. Ugyanakkor nézeteltérések merültek fel annak kapcsán is, hogy a leendő kormányban ki töltse be a pénzügyminiszteri tárcát. Cîțu csütörtök esti nyilatkozatában ismételten kifejtette: ragaszkodik ahhoz, hogy első körben a PNL miniszterelnök-jelöltje álljon a kabinet élén, és a pénzügy is a liberálisokat illesse meg, miközben Marcel Ciolacu úgy véli: nem lehet azé a párté a pénzügyi tárca irányítása, aki a kormányfői feladatokat látja el.

Várhatóan a kormány akárcsak eddig, 18 minisztériumból állna, nyolc tárcára a PSD, hétre a PNL és háromra az RMDSZ tartana igényt. Ami a kormányprogramot illeti, a kiszivárgott hírek szerint a felek megegyeztek abban, hogy jövő év január elsejétől emelni fogják a minimálbért (2550 lej), a nyugdíjakat (10 százalék), ugyanakkor 800 lejről 1000 lejre nő a minimálnyugdíj. Emelik a különféle illetékeket, mint például a gyermekpénz összegét (0-2 év esetében ez 600 lej, míg a 2 évnél nagyobbak 243 lejben részesülnének).

Nicolae Ciucă közlése szerint abban is megállapodtak, hogy a jövő évi költségvetésben a GDP 7 százalékát beruházásokra fordítják, illetve nem növelik az adókat. Ciucă ugyanakkor megerősítette: a tárgyalásokon rögzített menetrend szerint várhatóan jövő csütörtökig beiktatják az új kormányt.

Citu nem szeretné, hogy az RMDSZ kilépjen a kormányból

"Ez ostobaság. Épp ellenkezőleg: ők végig mellettem álltak. Én lennék az utolsó, aki azt mondaná, hogy lépjenek ki a kormányból" – nyilatkozta. 

Cîţu arról is beszélt, a liberálisok igényt tartanak a pénzügy- és az igazságügyi miniszteri tisztségre. Úgy véli, nehéz dolga lenne a kormányfőnek, ha a pénzügyminiszteri tárcát nem a PNL kapná. Emellett azért is ragaszkodik ehhez a minisztériumhoz, mert a liberálisok már bebizonyították, hogy jól tudják kezelni az ország pénzügyeit - tette hozzá. Mint mondta, tudatában van annak, hogy jelen helyzetben nehéz megszerezni mind a pénzügyi, mind az igazságügyi tárca vezetését, de nem lehetetlen, "ha jól tárgyalsz".

A liberális pártelnök ugyanakkor cáfolta, hogy Klaus Iohannis államfő felszólítására lépett volna vissza a miniszterelnök-jelöltségtől.

Hétfőre az államfő kormányalakítási egyeztetésre hívta a pártokat.