Forradalmi áthallások
Vissza

Forradalmi áthallások

1989. december 21-én Bukarestben a diktátor hatalmas tömeghez intézte beszédét. Az elvtársakhoz és elvtársnőkhöz intézett patetikus szózatában a december 16 és 17-i temesvári eseményeket pocskondiázta, előszeretettel használva a fél évszázad távlatából már aligha félelmetes fasiszta jelzőt. Azokat a fiatalokat alázta porig, akiknek társai, barátai és rokonai ott álltak Bukarestben is. A felhevült tömeg a beszéd közepén morajlani kezdett, a diktátorba ölve a szót. Ekkor hangzott el a mellette álló feleség, a nép akadémikusának világsajtót járt mondata: „ígérj nekik több pénzt, fizetést!”. Ez a mondat azóta is Damoklész kardjaként lóg felettünk és csepegteti ránk a forradalomban elhunytak megfakított vérét.

Elena Ceaușescu 1989. december 21-én azt hitte, hogy meg lehet győzni pénzzel és üres ígérgetésekkel egy generációt, amely már évek óta ahhoz volt szoktatva, hogy órákon át állt sorba kenyérért, húsért és alapvető élelmiszerekért, és életmódjuk oly távol állt a külföldről látott modelltől, hogy elégedetlenségük már velejéig hatott. 1989 forradalma egy túl sokáig tartogatott, fojtogatott érzés vulkanikus robajával söpört el egy diktatúrát, legalábbis annak szimbolikus alakjait. Ellenben a diktatúra alapvonásait és mozgatórugóit – a pártuniverzum vezető rétegét és pszeudo-metamorfózison áteső oligarcháit, a félelemben, megalázottságban, sunyiságban élők millióit – nem lehet eltávolítani a néplélek kifakadt fájdalmában sem. Ötven év szolgasága úgy marad egy nép mentalitásában, már-már kulturális mémként élve tovább, mint a mózesi generáció hasonlata: Kánaán nem lehetett Mózes és szolgaságban élt generációjának privilégiuma. Csak az Egyiptomon kívül, a szabadságban születettek érhettek el az ígéret mitizált földjére.

Ez lett sajnos a forgatókönyve az emlékéiben és egykori hőseiben is megfakult forradalomnak. A diktatúrát hamar átváltotta az a politikus-generáció, aki éveken keresztül némán szolgálta másodvonalban a pártideológiát és kapva az alkalmon, hamar megvetette annak a politikai és gazdasági rendszernek a mozgatórugóit, amelynek eredménye a ma ismert Románia. Az az ország, amelyben utcára menni, véleményt mondani hangosan, bátran és karakánul, vadul és fiatalos hévvel még mindig valahogy félelemmel, lassan, nyafogva jön és nem zsigerből, ahogy ennek lennie kellene. Amikor mégis megtörténik, mint tavaly ősszel a Colectiv tragédiája után, amikor az én generációm, a 80-as évek végén születettek százezrei mentek utcára országszerte, mégis újraszületik a 89-es forradalom hőseinek szelleme. Ott él, lebeg a levegőben, de nem bír, nem tud erőre, vezető hatalomra kapni az új generáció, egy új világ, hiszen az országot vezető politika továbbra is a 89 előtti generációból vagy azok csatlósaiból áll. Az új kezdeményezések és fiatal, karizmatikus politikusok – legyen szó egy magyar alpolgármester-helyettesről, egy a kisebbségeket védő ateista képviselőről vagy egy hat hónapja létező román pártról – nem tudnak a román gépezetben fennmaradni. Ledarálják őket, kicsinálják, kifacsarják – és megannyi más igét használhatnánk. Ugyanúgy, ahogy a ritkán feléledő 1989-es forradalom szálingózó szellemét is: a Colectiv tragédia utáni mozgalom úgy holt el, mint a 2011-es szíriai arab tavasz Assad féle eltiprása. Itt nem fegyverekkel, városi ostrommal, hanem manipulációval, agymosással és Ceausescu talán legmaradandóbb hagyatékának tekinthető szerénységre, hallgatásra, nyugalomra intéssel történt. Úgy mozgatja a kortárs vezető politikai réteg láthatatlan, „hallgassra” intő kezét, ahogy az egykori diktátor utolsó beszédében intette csendre forrongó népét.

A forradalom szelleme, ami néha lángra kap az én generációm körében, olyan hangok próbálják leverni és megalázni – ahogy megtették ezt már az 1989-es hősökkel is – mint a Román Ortodox Egyház, amelynek néhány tagja például sátánista bűneik következményeként értelmezte a Colectiv tragédiában elhunyt fiatalok halálát, vagy olyan politikusok és nemegyszer díszértelmiségiek, egyetemi rektorok, akik szerint az én generációm, az ország egyre fogyó vagy külföld felé tendáló fiataljai buták, neveletlenek vagy analfabéták. Meglehet, minden hasonlítás és analógia kérdése, de ha egy ország vezetői nem a fiatalokban látják az építendő örökséget és a társadalom motorját, az jövő nélküli ország lesz. Márpedig 1989-ben a forradalomban pontosan a jövőért, a változásért harcoltak és haltak meg. A mi jövőnkért, értünk.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Eső
    Eső
  • Társadalmi beágyazódás
    Társadalmi beágyazódás
  • Útban a műalkotás felé?
    Útban a műalkotás felé?
  • Kamu
    Kamu
  • Kapálózás
    Kapálózás
  • Elnöki bakancslista
    Elnöki bakancslista
  • Hűvös tartózkodás
    Hűvös tartózkodás
  • Millión innen és túl
    Millión innen és túl
  • Egyensúly
    Egyensúly

ROPOGÓS ROPOGÓS

Magyar filmek a Szarajevói ...
Hazánkban a belső migrációs szándék ...
Enyedi Ildikó filmje kapta a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Elhunyt Kántor Lajos író, ...
  • VIDEÓ – Tiltakozó zavarta meg ...
  • Gyermekünk, a zsarnok
  • Hűvös tartózkodás
  • Elhunyt Jancsó Miklós színművész