Formálódás az Apáczaiban

Formálódás az Apáczaiban
Éles Bulcsú debreceni képzőművész-tanár Formálódás (grafikák: 2012-2016) című tárlatát nyitották meg csütörtökön délután az Apáczai Galériában. Az esemény bevezetőjeként Vörös Alpár igazgató családias hangulatot ígért a közönségnek, és ez hamar be is igazolódott.

A debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumból érkezett vendégek nevében a két éve elindított kolozsvári baráti kapcsolatot Molnár Dénes igazgató-helyettes vázolta, majd a házigazdák részéről Pócsai Sándor történelemtanár ismertette Éles Bulcsú grafikus és rajztanár eddigi művészi pályafutását. Most megnyitott, szitanyomású, akvarelles grafikai tárlatára is kitért, amelyet tavaly Debrecenben Kerítések címmel mutattak be; olyan Kárpát-medencei néptelen utcákat hoz a néző elé, amelyek az elidegenedést sugallják, azt a jövőbeli elrettentő látomást, amikor már nem lesz ember a Földön. Kemény és könnyed jegyek váltakozása, amit expresszív konsztruktivizmusnak neveznek. 

Az esemény családiasságát Miklós György gitárelőadása fokozta, aki Cseh Tamás és Kovács Ákos dalaiból adott elő, továbbá Kányádi Sándor megzenésített versét tolmácsolta. A jelen lévő kiállító művész arról biztosította a közönséget, hogy számára Kolozsvár különleges kötődést nyújt.

A szavalás sem hiányzott: elhangzott Kassák Lajos Távoli üdvözlet című költeménye, és Székely Géza művészpedagógus két friss verse, amelyek a napok óta tartó, az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatos ötödik osztályának megszüntetése miatti sztrájkőrségből ihletődtek, és üzenetükkel az erőszakos hatóságokkal szembeni megalkuvás elutasítására buzdítanak.

Éles Bulcsú kiállítása január 20-ig tekinthető meg az Apáczai Galéáriában (Király/I. C. Brătianu utca 26. szám), hétfőtől péntekig 14 és 20 óra között, szombatonként pedig reggel 8-tól este 8-ig.