Folytatódnak a tiltakozások a Dragnea-rendelet ellen (Frissítve)

Tüntetések országszerte - a kormány menesztését követelik a tiltakozók

Folytatódnak a tiltakozások a Dragnea-rendelet ellen (Frissítve)
Az elmúlt 25 év legnagyobb tüntetése zajlik nem csak Bukarestben, hanem az ország többi nagy városában is. Hírügynökségi jelentések szerint a fővárosban több, mint 120 ezer ember tiltakozik a kormány sürgősségi rendelete ellen. Kolozsváron ma este is a Főtéren gyülekeztek a tiltakozók, egyes információk szerint több, mint húszezren vesznek részt a megmozduláson. Az alig egy hónapja hivatalba lépett kormány kedd késő este a hetek óta tartó tiltakozások ellenére elfogadta el a Btk. és büntető-perrendtartás módosítását, enyhítve a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeket. Amennyiben az új Btk. életbe lép, ennek elsősorban Liviu Dragnea PSD-elnök lesz a haszonélvezője.

Klaus Johannis javaslatára a Legfelső Bírói Tanács (CSM) szerdán úgy döntött, alkotmányossági kifogásokat emel a Büntetőtrövénykönyvet módosító sürgősségi kormányrendelet ellen. Az államfő támogatásáról biztosította az ügyészeket és bírákat, amennyiben megfogadják tanácsát és az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Johannis felkereste a Nép Ügyvédjét, Victor Ciorbeát is, akinek szintén figyelmébe ajánlotta, hogy emeljen óvást a Btk.-t módosító kormányrendelete ellen az Alkotmánybíróságon. Ciorbea, akit azzal vádolnak, hogy a szociáldemokraták “embere”, hiszen korábban a lemondását követelő tiltakozások ellenére is elutasította, hogy normakontrollt kérjen a “Dragnea-rendeletre”, most megígérte, végiggondolja a dolgot, meglátja, mit lehet majd tenni – számolt be a találkozóról Johannis. Az államfő reményének adott hangot, hogy az ombudsmannak is felkeltette figyelmét az a felháborodási hullám, ami az országot hatalmába kerítette, és felelőssége teljesen tudatában cselekszik majd. 

Az ALFA Kartell szakszervezet kéri a kormánytól, vonja vissza a rendeletét

Szolidarizál a tiltakozó megmozdulásokkal az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Tömb – ezt sajtónyilatkozatukban adták közzé, amelyben arról is írnak, hogy kérik a Grindeanu-kabinetet, vonja vissza 2017/13. számú sürgősségi rendeletét a Btk. és a Büntető perrendtartási törvénykönyv módosításáról. Bogdan Hossu szakszervezti elnök szerint a rendelet a kormány részéről tulajdonképpen egyfajta ellenszegülés, ami elfogadhatatlan egy demokráciában, hiszen nem vette figyelembe sem a szakmai intézmények kérését, sem a lakossági tiltakozásokat.  A szakszervezet szerint ez a fajta kormányzás veszélyes precedenst teremthet más típusú jogszabályok valamint törvénykezés esetében, mint például az egészségügyi, a tanügyi, a közalkalmazotti bérezési törvények, gazdasági szabályozások.  

Juncker: Romániának tovább kell lépnie a korrupció elleni harcban

Romániának előre kell haladnia a korrupció elleni harcban, nem szabad visszalépnie - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai nyilatkozatában. Leszögezte, hogy az Európai Bizottság komoly aggodalommal figyeli a korrupció helyzetének romániai alakulását.

Úgy fogalmazott: "a korrupció elleni harcban elért eredmények visszafordíthatatlansága alapvetően fontos" az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy lezárhassa az úgynevezett együttműködési és értékelési mechanizmus (CVM) keretében figyelemmel követett reformfolyamatok vizsgálatát.

Juncker utalt az uniós bizottság Romániáról múlt héten közzétett országjelentésére, amely elismerte a korrupció elleni küzdelem területén elért eredményeket. A jelentéstevők ugyanakkor nyilvánvalóvá tették azt is, hogy minden olyan lépés, amely aláássa ezt a folyamatot, gyengíti az eddigi intézkedések hatásait, vagy szűkíti a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények körét, és hatással lesznek a jövőbeli jelentésekre is - húzta alá a bizottsági elnök.

Csoma Botond: érdemi vita kell a parlamentbenCsoma Botond szerint a kormány óriási hibát követett el, hogy elfogadta a szóban forgó sürgősségi kormányrendeleteket. „Úgy érzem, ilyen hangsúlyos ügyekben a parlamentnek kell döntenie érdemi vita után, amelynek során a kérdés minden vonatkozását kielemzik, majd a törvényhozók meggyőződésük szerint szavazhatnak” – fejtette ki kérdésünkre az RMDSZ Kolozs megyei képviselője.

A politikus emlékeztetett arra, hogy tavaly a Ciolos-kormány is módosította a Btk.-t, amely véleménye szerint úgyszintén nem volt helyénvaló dolog. Csoma Botond úgy vélte, meg kell nézni pontosan az alkotmánybíróságnak a büntetőjogi előírásokra vonatkozó korábbi határozatait, valamint a Velencei Bizottság jelentését, amelyben bírálatot fogalmazott meg a Btk.-nak a hivatali visszaélést érintő előírásai kapcsán. Ezek függvémyében kellene a kérdést alaposan megvitatni a parlamentben, és a jogállamiság elvei mentén módosítani a Btk-t, kizárván természetesen a gyanút, hogy az illető változtatások bizonyos politikusok helyzetén könnyítenének – hangsúlyozta Csoma Botond.

Bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék
Az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen - közölte szerdán Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője. A liberálisok ideiglenes elnöke bejelentette, pártja a szintén ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) együtt véglegesítette az indítvány szövegét, amelyet még ma benyújtanak a parlamentben. Turcan szerint az indítvány benyújtásához összegyűlt a szükséges számú törvényhozói támogató aláírás. 

Tiltakozás a parlamentben: Szégyen...

A parlamentben is tiltakozásra került sor, ugyanis a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselői félbe szakították Florin Iordache igazságügyi miniszter nyilatkozatát, beálltak a háta mögé, és kezükben papírlapokkal, amelyeken a Szégyen felirat volt olvasható, tüntettek ellene. Az USR-s képviselők korábban a szociáldemokrata képviselők ajtaja előtt tiltakoztak.  Egyébként  több szociáldemokrata párti politikus is lemondott tisztségéről, Aurelia Cirstea volt Kolozs megyei képviselő pedig távozott a pártból.

A német kormány magyarázatot vár Bukaresttől

A német kormány is aggodalommal fogadta a kormány rendeletét, és választ vár Bukaresttől arra a kérdésre, hogy a rendelet révén megváltozó környezetben miként lehet folytatni a korrupció elleni küzdelmet - hangzott el szerdán Berlinben a német kormányszóvivői, Martin Schäfer.

Martin Schäfer külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy a román kormány döntése "nem jó és nem helyes jelzés", a német szövetségi kormány pedig "világos válaszokat" vár a bukaresti vezetéstől arra, hogy "miként képzeli el a korrupció elleni elkötelezett harc folytatását a megváltozott jogi keretfeltételek között, és hogyan szeretné erősíteni a jogállamot".

Angela Merkel kancellár szóvivője, Steffen Seibert felidézte, hogy a kancellár a napokban telefonbeszélgetést folytatott az ügyről Klaus Johannis államfővel, teljes támogatásáról biztosítva őt az erős és érett román demokrácia kiépítése érdekében a korrupció ellen folytatott küzdelmében. Merkel az elnök előtt világossá tette, hogy Berlin szerint "nagyon rossz jelzés lenne a korrupció elleni küzdelem felpuhítása, és a jogállamiság, illetve a reformpolitika relativizálása" Romániában - tette hozzá Steffen Seibert.

További cikkeink a témában:

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Nagy Feró közismert dalának címe jutott eszembe akkor, amikor az egyik közösségi hálón egymás után többször is szemem elé került egy olyan bejegyzés, amely arra kéri a tüntetőket, hogy maradjanak higgadtak, kerüljék az erőszakos cselekményeket.
Belpol, Máskép(p)