Folytatja filmtörténeti vetítéssorozatát a Sapientia
Vissza

Folytatja filmtörténeti vetítéssorozatát a Sapientia

Havonta jelentkező online vetítéssorozatot indított januárban a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. A Nemzeti Filmintézet, a Nemzeti Filmarchívum és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa támogatásával megvalósuló magyar filmtörténeti vetítéssorozat következő állomásaként Mészáros Márta Örökbefogadás című 1975-ös filmjét tekinthetik meg az érdeklődők március 26-án, pénteken 18 órától.

Idén minden hónap utolsó péntekén jelentkezik a Sapientia EMTE Média Tanszéke egy-egy magyar filmmel, amelyek vetítését oktató és kutató kollégáik rövid felvezetője előzi meg, és a résztvevők érdeklődésétől függően közös beszélgetéssel zárul a találkozás. A járványhelyzet miatt online szervezett eseménysorozat filmjeihez és közös beszélgetéseihez az erre a célra létrehozott Magyar filmtörténeti vetítéssorozat a Sapientia EMTE-n nevű Facebook-csoportban biztosítanak hozzáférést az érdeklődőknek.

A most vetített film nevezhető a Mészáros Márta-életmű legfontosabb darabjának. Az 1975-ös nyugat-berlini filmfesztiválon első magyar filmként szerepelhetett, rögtön el is nyerte a fesztivál fődíjának számító Arany Medvét és az sem mellékes, hogy ezáltal Mészáros Márta lehetett az első nő, aki megkapta ezt az elismerést.

A történet főszereplője, Kata, egy 40-es éveiben járó vidéki munkásasszony. Mindenáron tartozni szeretne valakihez, és mivel más választása nincs, nős szeretőjétől szeretne gyereket. Bár Kata minden felelősséget vállal, a férfi nem akar házasságon kívül született gyermeket. Egy napon Anna, a szökött intézeti lány keres menedéket Katánál. A két nő összebarátkozik, a megkeseredett Kata pedig hozzálát, hogy révbe juttassa Anna életét, mielőtt sajátján változtatna.

Az Örökbefogadás – az életmű ötödik filmje – volt az a pont, ahol Mészáros Márta már kiforrott, szikár stílusban beszélt fő témáiról: nők életlehetőségeiről, kapcsolatairól, az elmagányosodásról, a férfi-nő kapcsolatokban megbújó hazugságokról, kiszolgáltatottságról és intézeti létezésről.

A vetítés felvezetőjét a Sapientie EMTE Média Tanszékének oktatója és vezetője, Virginás Andrea tartja. A film megtekintéséhez szükséges linket a felvezető előadás lejárta után teszik közzé a Facebook-csoportban.


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iskolai Covid-tesztek „kilóra” ...
Továbbra is sok a fiatal munkanélküli
Bepereli Romániát az EB: nem korlátozta ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ