FÖLDRENGÉS SZILÁGY MEGYÉBEN. KOLOZSVÁRON IS ÉRZŐDÖTT A FÖLDMOZGÁS

FÖLDRENGÉS SZILÁGY MEGYÉBEN. KOLOZSVÁRON IS ÉRZŐDÖTT A FÖLDMOZGÁS
A Katasztrófaelhárítási Felügyelőség (ISU) néhány perccel ezelőtti tájékoztatása szerint a Richter-skálán mért 4,2-es erősségű földrengés következett be Szilágy megyében reggel 9 órakor.

A hatóságok tájékoztatása szerint az epicentrum Zilahtól alig 3 kilométerre volt, a földrengés 10 kilométer mélységben következett be.

Bár az ISU szerint eddig semmilyen anyagi kárt nem jeleztek, és személyi sérülés miatt még senki sem hívta a 112-es segélyhívó számot, a hatóságok felderítő csapatokat küldtek bizonyos helyekre az esetleges károk vagy sérültek felderítésére.

A Kolozs megyei ISU a sajtóval közölte: bár Kolozsváron is érződött a földmozgás, a régiónkban sem jeleztek anyagi károkat.

A közösségi oldalakon olvasható lakossági reakciók szerint a földmozgást Bánffyhunyadon is érezték. Mi több, az egyik felhasználó jelezte, hogy a házak a Mócvidéken levő Gyálukaluluj (Poiana Horea) is megremegtek.

- Azt hittem, hogy ismét a szomszéd megy ki a dombon levő házához a terepjárójával, s amiatt mozog az ágyam. Aztán hirtelen az egész ház mozogni kezdett. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak, amíg nem láttam a híreket, s tudatosítottam, hogy mi történt - nyilatkozta az egyik mócvidéki lakos.

" Kilengett a csillár"- Zilahon nagyon érződött a földrengés. A csillárok is kilengtek, az ágy, az asztalok megmozdultak, a vitrin és a szekrényajtók kinyíltak. Éppen a város egrespataki végéhez közel lakom, ahol az epicentrum volt – jelezte hírportálunknak Nagy Attila.

2019 legerősebb földrengése január 9-én következett be Buzău megyében, és a Richter-skála szerinti 4,4-es erősségű volt. Az elmúlt esztendő legerősebb földrengését október 28-án mérték Buzău megyében, ez 5,8-as erősségű volt, és Székelyföldön is érezni lehetett. 2017-ben egy, 2016-ban pedig két alkalommal volt 5-ös vagy annál erősebb földrengés Romániában.