Fókuszban a felnőtté válás kérdésköre
Bemutató a magyar színházban
Bemutató a magyar színházban
Vissza

Fókuszban a felnőtté válás kérdésköre

A szülő-gyermek kapcsolat feltérképezését követően, a felnőtté válásról készít közösségi, dokumentarista előadást a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az Under Construction című produkció fókuszcsoportos beszélgetésekre, interjúkra és egyéni történetekre alapozva keresi a választ olyan kérdésekre, mint: mi különbözteti meg a felnőttet a gyerektől, mitől és mikortól lesz valaki felnőtt. Az előadást november 10-én, szombaton mutatják be, az alkotói folyamatról a színházban tartott sajtótájékoztatón számoltak be ma délben.

Az Under Construction folytatja azt a projektsorozatot, amelynek kezdeményezői Deák Katalin és Biró Réka dramaturgok, ők a Homemade című produkció alkotói is, mondta el a sajtó képviselőinek Visky András, a színház művészeti igazgatója.

A dokumentarista, közösségi színházi műfajról kifejtette: az ilyen típusú produkciókkal tud a színház „a lehető legközelebb kerülni a nézőkhöz, ugyanis egyszerre egyéni és közösségi problémákat feszegetnek benne”.

Visky András kiemelte: nagyon fontos, hogy olyan kísérleti produkciók jöjjenek létre, amelyek azt a közönségréteget szólítják meg, akik fenntartásokkal viseltetnek a kifinomultabb nyelvezetű előadásokkal szemben.

– A dokumentarista színház azt jelenti, hogy nem irodalmi anyagból épül fel az előadás, hanem a személyes és közösségi történetekből, amelyek a fókuszcsoportok vagy mélyinterjúk alapján születnek meg. Ez társadalmi szempontból nagyon érzékeny színház, mert közvetlen problémákat érint, olyan dolgokat, amelyek az előadásban szereplő személyek problémái is, ugyanakkor társadalmi kritikával is bír – fejtette ki a műfaj kapcsán Visky András. Hozzátette: az előadás során a közönség a saját, vagy a rokonsága, szűkebb közössége történeteit fogja felismerni, hiszen dokumentarista színházi eszközökkel vizsgálja a társadalmat, amelyben élünk. „Közvetlenségre számíthat, önmagára ismerhet a közönség, azokra a történetekre, amelyek a saját lépcsőházában történnek meg”, fogalmazott a művészeti vezető.

Az előadást Sipos Krisztina koordinálja. A független színházi produkciókon dolgozó alkotó a sajtótájékoztatón kiemelte: nem rendez, inkább koordinátákat próbál összegezni, megkísérli távolról átlátni, hogy mi történik. Az előadást a stábbal közösen próbálja meg „gyúrni-formálni”, együtt vitatják meg, hogy mely ötleteken kell módosítani, igazítani, vagy esetleg elvetni.

A színház társulatának tagjai és színművészetis diákok közösen hozták létre az előadást (Fotó: Biró István)

Deák Katalin kifejtette: a témát „önző” módon választották ki, olyasmi mellett döntöttek, amely őket, az alkotókat érdekelte. A felnőtté válás kérdéskörét Biró Réka javasolta, hiszen az mindenki számára kérdés, hogyan lehet felnőttnek lenni – derült ki a sajtótájékoztatón.

Az előadáshoz három korosztállyal – kolozsvári középiskolásokkal, egyetemistákkal és egyetemet már elvégzett fiatal felnőttekkel – készítettek fókuszcsoportos interjúkat, ezeket társadalomtudományi szakemberek, pszichológusok és szociológusok irányították. Az így gyűjtött információkat mélyinterjúkkal és a stábbal végzett fókuszcsoportos beszélgetéssel egészítették ki – számolt be az előadás előkészítéséről Deák Katalin.

Sipos Krisztina ugyanakkor hangsúlyozta, nem lehet a témáról szóló tanulmányként tekinteni a produkcióra, nem vezeti le ennek folyamatát tudományosan, viszont egyéni feldolgozásokat láthat a néző, egyéni gondolatokat, amelyekkel, remélik, kapcsolatot tudnak teremteni.

Az előadás létrejöttében nemcsak a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagjai közül vettek részt, az alkotók között vannak színművészetis diákok. A stáb összeállításáról Sipos Krisztina elmondta: meghirdették az előadás lehetőségét, és akit érdekelt a téma, vagy ez a fajta munka, az jelentkezhetett. A Homemade sokak számára jó tapasztalat volt, így annak hatására csatlakoztak az Under Construction csapatához – hangsúlyozta.

Az előadást november 10-én, szombaton este 8 órakor mutatják a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében.

(Borítókép: A sajtótájékoztatón a stáb tagjai számoltak be az alkotói folyamatról. Fotó: Biró István)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Tüntetés az úzvölgyi temetőért és a ...
Viorica Dancilă miniszterelnök lesz a ...
Kihirdette Iohannis a külföldi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ