Főhajtás a tudós, pedagógus és irodalomszervező előtt

Bemutatták a 90 éves Dávid Gyula tiszteletére szerkesztett köszöntőkötetet

Főhajtás a tudós, pedagógus és irodalomszervező előtt
„Nagyon jelentős munkásságot ünneplünk, Dávid Gyula személyében egyszerre köszöntjük a tudóst, a pedagógust és az irodalomszervezőt”, mondta bevezőjében Mile Lajos főkonzul azon a múlt heti eseményen, amelynek keretében bemutatták a Corollarium: köszöntőkötet a 90 éves Dávid Gyula tiszteletére című, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent kiadványt.

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében nagyszámú közönség ünnepelte a kerek évfordulóhoz érkezett irodalomtörténészt, szerkesztőt. Mile Lajos szerint Dávid Gyula az a fajta tudós, aki „lenyűgöző ismeretanyagot mozgat a kutatásokban, szenvedélyesen műveli azt, és olyan területeit tárja fel az erdélyi, illetve a magyar irodalomnak, amelyek megismerése mindannyiunk számára rendkívül hasznosak”. Ünnepeljük ugyanakkor a pedagógust, jegyezte meg a főkonzul, hiszen „az irodalomtörténetben jártas, az irodalomelméleti irányzatokat jól ismerő Dávid Gyula azt is feladatának érezte folyamatosan, hogy ezt a tudásanyagot át tudja adni. A munkáiban, a megszólalásaiban, minden egyes megnyilvánulásában”

– Egyben köszöntjük az irodalomszervezőt is, hiszen szerkesztői munkássága folyamán nemcsak fölismerte a tehetségeket, hanem gondozta is, figyelemmel kísérte az útjukat, segítette a pályájukon. Nagyon sokan köszönhetik a karrierjüket, az irodalmi pályafutásukat, az irodalom iránti szeretetüket, az alkotói képességüknek a kibontakozását Dávid Gyulának, ez pedig tulajdonképpen átfedés a pedagógus és az irodalomszervező munkássága között – hangsúlyozta Mile Lajos.

Végül hozzáfűzte: olyan ember előtt is tisztelgünk, aki a közösség érdekében fáradhatatlanul tevékenykedik. – Feltételezem, hogy egy morális parancs vezérli ez irányú tevékenységében. Aki ilyen munkát folytat, annak fontos szerepe van az értékek felkutatása, felismerése, felmutatása terén, és elévülhetetlen érdemei vannak ezek elfogadtatásában, a szemléletformálásban, az értékek iránti érzékenység kialakításában. És hát mindemellett egy példamutató személyiséggel van dolgunk. Főhajtás és tisztelet tehát a tudós, a pedagógus, az irodalomszervező, és a közösségért dolgozó ember előtt – összegezett a főkonzul.

A rendezvényen Széman Péter EMKE-elnök is köszöntötte az ünnepeltet, majd Bartha Katalin Ágnes, a kötet szerkesztője beszélt a kiadványról.

– Ahhoz, hogy ez a könyv megszülethessen, nagyon sok mindenkinek a munkája, körültekintése, szakmai és emberi fegyelme kellett. Ebben a folyamatban sokan részt vettünk különböző módokon, kezdve attól, hogy körültekintő listákat készítettünk, hogy reményeink szerint ne maradjon ki senki, akiről úgy véltük, hogy az ügyet szolgálná. Ebben a munkában ugyanakkor nagyon sok szeretet is volt, öröm, izgalom, mert titokban készült, meglepetésnek szántuk. Az EMKE volt ennek a motorja, de a szakma is felzárkózott, és a kiterjedt Dávid család is intenzíven részt vett benne, továbbá aki időre leszállította az anyagot, az meg is jelent a Corollariumban – mondta a kötet szerkesztője, hozzáfűzve, cseppet sincs kényelmes helyzetben, hiszen egy olyan íróember számára készült könyvet kell bemutatnia, akinek úgyszólván a könyv köré épül fel élete és munkássága.

Elhangzott: 35 szerző különböző típusú írása olvasható a kötetben, és ennek az összefogásnak köszönhetően állt össze az a könyvstruktúra, amelyben az eddigi Dávid Gyula-i életmű olyan fontos pillérei vannak jelen, mint Tolnai Lajos, Petelei István, az erdélyi 1956, a Bolyai Egyetem, Bánffy, Reményik, a Kriterion, a Polis, az EMKE, a család, vagy a szakmai közösség. Négy nagyobb tematikai egységbe sorolhatók az írások, a kötetet pedig egy képmelléklet zárja.

Bartha Katalin Ágnes végül köszönetet mondott a szerzőknek, kiadóknak, ifj. Dávid Gyulának, akinek a képmelléklet összeállításában nagy szerepe volt, a tördelőnek, Virág Péternek, a korrektornak, Demeter Zsuzsának, a borítóterv készítőjének, Unipán Helgának, valamint a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpontnak és Dávid Zoltánnak.

(Borítókép: Az ünnepelt és a köszöntőkötet szerkesztője - Dávid Gyula és Bartha Katalin Ágnes. Fotó: EMKE)