Filmtettfeszt: díjátadó kézfogás és taps nélkül
Vissza

Filmtettfeszt: díjátadó kézfogás és taps nélkül

Online térben, de „a helyzethez képest maximális ünnepélyességgel” jelentették be a 20. Filmtettfeszt díjazottjait szeptember 19-én, este hét órakor, miután péntektől az esemény kolozsvári programjait koronavírusos megbetegedés miatt a szervezők kénytelenek voltak lemondani. A virtuális díjátadót az érdeklődők a filmszemle hivatalos Facebook-oldalán tekinthették meg, ahol a tavaly létrehozott kritikusi nívódíjat, a már hagyományossá vált Sárga Csikó Díjat, valamint a Filmgalopp versenyprogram elismeréseit is „átadták”.

Jakab-Benke Nándor, a Filmtettfeszt szervezője, valamint a Filmtett, Erdélyi Filmes Portál szerkesztője jelentette be a kritikusi nívódíj idei nyertesét Ferencz Szilárd történész személyében, aki 13 éve a Filmtett állandó szerzője és aki „nívós irodalmi igénnyel megírt szövegei és szintetizáló képessége” miatt érdemelte ki a díjat. A 2019-ben létrehozott elismerés célja megjutalmazni a filmkritikusok tevékenységét, megköszönni szerzői lojalitásukat, valamint ösztönözni őket arra, hogy továbbra is jókedvvel, bőséggel és kritikai éleslátással írjanak szövegeket – részletezte Jakab-Benke Nándor.

Szederkényi Miklós gyártásvezető-producer kapta idén a Filmtett Egyesület által 2012-ben létrehozott Sárga Csikó életműdíjat, amelynek célja évente kitüntetni egy-egy olyan személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Az idei díjazottat Zágoni Bálint fesztiváligazgató jelentette be, valamint Buglya Sándor tanár és producer méltatta, aki elmondta: Szederkényi a nyolcvanas években gyakornokként kezdte a pályát, majd a filmgyár ranglétráján egyre feljebb és feljebb jutott. A Dunatáj Alapítvány gyártásvezetői funkciójának betöltésén túl igazi témakutató volt, aki végigkövette az elkészült filmek sorsát, így egy személyben producerként is működött. Erdély szerelmese, aki a filmek elkészülte után sem szakítja meg a kapcsolatot a tájakkal, alanyokkal és gyakran karitatív céllal vissza is tér a filmhelyszínekre – hangsúlyozta Buglya Sándor.

Az erdélyi magyar filmek népszerűsítését hat éve biztosító Filmgalopp verseny díjazottjait Buzogány Klára szervező jelentette be: a megosztott fődíjat Incze Kata alkotása, a Csendet kérünk, valamint a Sós Timothy és Nagy Márton által rendezett Szabad Románia kapta, ez utóbbi pedig a közönségdíjat is elnyerte. Idén kilenc fikciós film közül választhatott a háromtagú zsűri, amelynek tagja volt Groșan Krisztina rendező, Lichter Péter rendező és filmes szakíró, valamint Pálffy Tibor színész.

(Borítókép forrása: a Filmtettfeszt hivatalos Facebook-oldala)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Románia megtámadta az Európai Unió ...
Újraválasztották Vákár Istvánt a megyei ...
Hány fizetett szabadnap jár a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ