Fiatalos lendület a Kolozsvári Esettanulmány Napokon

Fiatalos lendület a Kolozsvári Esettanulmány Napokon
Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvénysorozatot. Ennek keretében vasárnap a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán került sor a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének döntőjére és a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyre.
A rendezvények célja a valós gazdasági helyzetek és problémák közelebb hozása a középiskolás és egyetemista diákokhoz, próbára téve fantáziájukat is. A versenyeken egyre több fiatal, vállalkozó kedvű, tudását, felkészültségét bizonyítani akaró hallgató próbálja ki gazdasági ismereteit egy-egy helyi vonatkozású, valós gazdasági helyzettel és problémával való megismerkedés és megoldási javaslat megfogalmazása által. Idén tizenegy erdélyi városból közel száz középiskolás és ötven egyetemista jelentkezett be a versenyekre. A zsűri gazdasági szakemberekből tevődött össze.