Fertőtlenítőszer-forgalmazó: az egészségügyi miniszternek más érdekei vannak

Fertőtlenítőszer-forgalmazó: az egészségügyi miniszternek más érdekei vannak
Egy, a kórházaknak fertőtlenítőszereket szállító Prahova megyei cég képviselője kedden úgy nyilatkozott az újabb fertőtlenítőszer-botrány kapcsán, hogy az egészségügyi miniszternek „valószínűleg más érdekei vannak”, ők ugyanis az Európai Unióban akkreditált laboratóriumokban tesztelik termékeiket, és a németországi teszt szerint azok megfelelőek.

„Mi egy hiteles cég vagyunk. Addig, ameddig ebben a megyében egy korrekt cég vagyok, adót fizetek, és minden, de minden tesztet az Európai Unióban akkreditált laborban végzünk el, nincs, mit kommentálnom. Valószínűleg a miniszter asszonynak (az egészségügyi tárca vezetője – szerk. megj.) más érdekei vannak. Megvan minden engedélyem, minden, amire szükség van, ami Romániában történik, az káosz” – fogalmazott a cég képviselője. Hozzátette: a HexiPharma-botrány után is egyik ellenőrzés a másikat követte. „És láthatják, itt vagyok, én is, és a férjem is. Ne hasonlítsák a cégemet a HexiPharmáhozl” – szögezte le az illetékes.

Rámutatott, mintáikat megfelelőnek találta a német labor, ahol bevizsgáltatták, csak a jászvásári labor eredményei mutattak mást. „Annyira ideges vagyok, hogy azt hiszem, beperelem a román államot” – tette hozzá.