Férfinap Zsobokon pingponggal, csülkös babbal

Férfinap Zsobokon pingponggal, csülkös babbal
A zsoboki férfiak – megirigyelve a hölgyektől a Nők Napját – kilenc éve úgy döntöttek, hogy kijelölnek maguknak is egy napot az évben.

Az idei Férfi Nap gerincét – mint egyébként minden évben – ping-pong bajnokság képezte, amelyre ezúttal 24-en neveztek be. A megmérettetés egész nap tartott, közben pedig az éppen nem játszó férfiak a konyhán előkészítették a csülkös babhoz a hozzávalókat. A többiek a tűzrakással voltak elfoglalva, és volt, aki miccset sütött. Közben mindenki találkozott mindenkivel, zsobokival és Zsobokról elszármazottal egyaránt.

Az asztalitenisz versenyt végül Vida János nyerte, második lett Gál Máté István, harmadik pedig Varga-Imre István. Ezután felszolgálták a jól megérdemelt – nem kis adag! – vacsorát, a helyi zenészek hajnalig húzták a mulatóst és a rockot. Mindenki örült a találkozásnak, a kikapcsolódási lehetőségnek és fogadkoztak, hogy jövőre ugyanitt, ugyanekkor és remélhetőleg még többen lesznek, mint amennyien most voltak.

Becske Adrienn