Férfiének Népdalvetélkedő Válaszúton
Vissza

Férfiének Népdalvetélkedő Válaszúton

„Nem vagyok népdalénekes, csak a magyar népdal szerelmese!” Ezzel a Kallós Zoltán által sokszor mondott szállóigével indítottuk útjára rendhagyó, csak fiúk és férfiak körében megszervezett népdalfesztiválunkat. A megmérettetést nagy igyekezet, izgalmak előzték meg, hiszen egy, a magyar kultúra számára nagyon fontos hagyományt, a népdaléneklést és annak szeretetét szeretnénk átörökíteni a jelen, és a jövő generációira.

OLTEAN JÚLIA

November 9-11-én, az első alkalommal megszervezett Férfiének Népdalvetélkedőnknek a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány adott otthont. Várakozásainkat felülmúlva több mint 40 résztvevő érkezett Erdélyből, Moldvából, Gyimesből és Magyarországról, több mint 20 településről. A szombati nap erős férfihangtól, színes népdaloktól volt hangos, hiszen 25 versenyszám szólalt meg 5 éves kortól, 65 éves korig.

A versenyt Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke és Szép Gyula, az alapítvány alelnöke nyitotta meg. Lenghel Róbert és Füstös Szilárd, az alapítvány két kisdiákja műsorukkal megadták a kezdő hangot a versenyzők számára.

A versenyzők 3 kategóriában indultak: szólóének, szólóének hangszerkísérettel és csoportos éneklés. A szólóéneklés - Gyermekek (6-10 év) - csoportjában harmadik helyezést ért el János Zsigmond és Tapasztó-Gujdár Péter, a második helyezett Gáspár Adorján és Gáspár Zalán, az első helyezett Suciu Márk Krisztián és Szász Csanád László. Különdíjat Balla Nándor, dicséretet pedig Kun Zsolt kapott ebben a csoportban. A Legénykék (10-14 év) kategóriájában a második helyezést ért el Balla Péter és Pripon Dávid Olivér, első helyen pedig Hrabovszki Bende és Varga Klaudiu végzett. Ebben a csoportban dicséretet érdemelt Németh Balázs és Szöllősi Roland.

A további csoportokban a zsűri különdíjakat osztott ki a férfiéneklés hagyományának éltetéséért. Az Ifjak (15-20 év) csoportjában a különdíjat kapott Kánya Tihamér és Liber Ágoston. Az Érett korúak (20 év fölött) kategóriában Kádár Zoltán János, Siklódi István Attila és Székely Gellért, a Szépkorúak csoportjában pedig Benke Pável és Istók Pável, valamint Pataki Tamás kapott különdíjat.

A csoportos előadások közül második helyet az aradi csoport - Diószegi-Bondár Sándor, Sipos Szilárd, Szabó Tamás, Tapasztó-Gujdár Péter, Seres Zsombor és Vida Roland -, első helyezést pedig a kézdivásárhelyi csapat - Gáll Attila, Gáspár Adorján, Gáspár Zalán, Gergely Botond, Laczkó Aba Botond, Prunel Krisztián és Szöllősi Roland – ért el. Különdíjban részesült az érett korúak csapata: Oláh Mátyás, Albert Csanád és Tamás Szilárd, a dicséretet pedig a válaszúi gyermekcsoport - Bráncsa Levente, Füstös Tibor, Grúz Gergely és Lenghel Catalin - kapta.

A seregszemle után a versenyzők és hozzátartozóik múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt a Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjteményben. Ezzel egy időben Németh István előadásában Zoli bácsi adatközlőiről is fontos információkat ismerhettünk meg. Az eredményhirdetés után közös vacsorával és táncházzal zártuk a fesztivált. Vasárnap reggel élményekkel, újdonságokkal teli szívvel térhettek haza versenyzőink. Bízunk abban, hogy a Férfiének Népdalvetélkedő elindításával ösztönözni tudjuk férfitársainkat, hogy bátran álljanak ki énekelni, hiszen „addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk”, idézzük Kallós Zoltánt.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Meghalt Grendel Lajos író
"Kapzsisági illetéket" vet ki ...
Johannis bejelentette, hogy ezentúl ő ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • „Minél több házból esténként világosság ...
  • Életműdíj, gumicukorból
  • Centenárium más szemszögből
  • Búcsú doktor Lőwy Károlytól
  • A lélekről beszélgettünk...