Felújítottuk a Minerva-ház emeleti ablakait

Felújítottuk a Minerva-ház emeleti ablakait
A Minerva-ház média-, illetve tudományos, előadó- és kiállító-tevékenységet szolgáló helyiségei hetedik éve működnek.

2010-ben lettek beszerelve ezeknek a termeknek és az ezeket kiszolgáló mellékhelyiségeknek a fából készült, hő- és hangszigetelő üveggel ellátott nyílászárói. Ezen típusú nyílászárók - állaguk megóvása és élettartamuk növelése érdekében - 3-5 évente javítási és karbantartási munkálatokat igényelnek, egyes részeiket újra kell festenünk, a vízvetőket pedig külön is kezelnünk kell. A szükséges javítási munkálatokat az idén az épület 48 ablakára és 7 ajtajára terveztük, amelyek közül végül 27 ablak javítási és karbantartási munkálatait sikerült elvégeznünk. A javítási és karbantartási munkálatok ezek esetében összesen 7500 lejbe kerültek (ÁFÁ-val együtt), s ebből az összegből 3492,23 lejt, tehát az összköltség mintegy 46,6 százalékát a Bethlen Gábor Alap nagylelkű támogatásából fedeztünk. A Minerva Művelődési Egyesület ezúton fejezi ki köszönetét a kapott támogatásért.

Kolozsvár, 2018. szeptember 20.

Borítókép: a Minerva-ház