Felújított homlokzatok önkormányzati ráhatással
Vissza

Felújított homlokzatok önkormányzati ráhatással

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal illetékeseinek sajtóértekezletén tegnap sikeresnek minősítették a helyhatóság azon intézkedését, hogy felújítatja a leromlott állagú belvárosi homlokzatokat. – Mintegy 210 épület öltözött új köntösbe, s ez az 500 százalékos többletadó kivetésének köszönhető, az ingatlanok tulajdonosai által tett lépések bizonyítják, hogy politikánk helyes volt – mondta Emil Boc. Úgy tudja, olyan ingatlanok tulajdonosai is hozzáfogtak a munkálatokhoz, akik nem szerepeltek a helyhatóság „feketelistáján”. Helyettese, Dan Tarcea kijelentette: összesen 56 épület tulajdonosára rótták ki az 500 százalékos többletadót.

– Akik nem akarják feljavítani a homlokzatot, azok helyett a városháza végzi el munkát, amelynek ellenértékét utólag, hosszabb távra kivetett többletadó formájában hajtjuk be – mondta az alpolgármester.

Dan Tarcea közölte: december 4–10. időszakban a helyi rendőrség minőségellenőrzést végez a már feljavított homlokzatú épületeken. Azt is megtudtuk, hogy az 56 épület közül 11 esetében már be is fejezték a homlokzatjavítást. – Amennyiben a felújítások üteme így halad, négy év alatt Kolozsvár belvárosának arca teljesen megújul – fogalmazott Boc. A tegnapi tanácsülésen kilenc határozatot fogadtak el, amely által a Magyar/21 Decembrie 1989. utca 50. szám, a Bethlen/Baba Novac utca 27. szám, a Szentlélek/Virgil Fulicea utca 13. szám, Főtér 27. szám, Unió/Memorandumului utca 24. szám, a Wesselényi/Regele Ferdinand királyutca 27., 29. szám, a Deák Ferenc/Eroilor utca 12., 18. szám alatti ingatlanokban található lakások tulajdonosai 2018-tól kezdődően mentesülnek az 500 százalékos ingatlanadó kifizetése alól. 

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nyolcan a vádlottak padján – ...
Megkapják a románórákért járó ...
Ivan Wernisch cseh költő kapta az idén ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ