Felolvasómaraton a gyulafehérvári líceumban

Felolvasómaraton a gyulafehérvári  líceumban
Szabó Magdára emlékeztünk a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban 2017. február 21-én, miután az iskola már öt éve rendszeresen bekapcsolódik a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által évente megszervezett felolvasómaratonba.

Akkoriban iskolai könyvtárak számára hirdették meg a rendezvényt, amely az olvasási kedv fellendítését célozta. Ennek érdekében évente kijelölnek egy napot, amikor az ország különböző településein egy adott szerzőtől olvasnak fel iskolákban, könyvtárakban. Az elmúlt öt évben Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron műveiből szemléztek, ebben az évben pedig Szabó Magdára esett a szervezők választása. Idén a gimnáziumi és líceumi osztályokhoz csatlakozott az elemi tagozat is, tehát iskolánk apraja-nagyja olvasott. Bárány Boldizsár, Tündér Lala kalandjai mellett Szabó Magda novellái, regényei, versei is kézről kézre jártak diákjaink között. Köszönjük szépen a tanári karnak, Dimén Erika Ildikó könyvtárosnak és magyartanárnak, hogy magára vállalta a rendezvény szervezőivel való kapcsolattartást, Szőllősi Emília, Tamás Júlia és Tóth Éva Regina tanítónőknek, hogy lelkesen kerestek, kutattak, alaposan előkészítették az olvasnivalókat. Pedagógusként remélem, hogy egy-egy ilyen rendezvény képes az érdeklődés felkeltésére, és talán a kis lépések vezethetnek oda, hogy a gyerekek egyszercsak arra vágyjanak, hogy valami jót olvashassanak. Jó olvasást kívánok, nemcsak jövőre, minden napra!

Szabó Emília
magyartanár