Felmérés készül a tanügyi személyzet körében

Felmérés készül a tanügyi  személyzet körében
A héten megbeszéléseket folytat a tanulók, egyetemisták, szülők és pedagógusok képviselőivel az iskolák újranyitásának lehetőségéről, illetve az egészségügyi válság miatt az oktatási rendszer által elszenvedett veszteségek helyrehozatalának a módozatairól. A jövő héten az egészségügyi szakemberekkel és döntéshozókkal tanácskoznak– jelentette be a tanügyminisztérium.

Az oktatási minisztérium minél hamarabb meg szeretné nyitni ismét az iskolák kapuit, lehetőség szerint a második félévtől, erről azonban csak január utolsó felében tudnak dönteni – áll még a közleményben.

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter hétfő este bejelentette: felmérik, hogy a köz- és a felsőoktatásban dolgozó munkatársak közül ki óhajtja beoltatni magát koronavírus ellen. Ezért a szaktárca átiratot küldött minden tanfelügyelőségnek és egyetemnek, hogy január 15-én délután 4 óráig tájékoztassák a minisztériumot az oltás beadására hajlandó személyekről. Az intézkedést azt követően hozták meg, hogy az iskolák újranyitásakor fontos tényező a pedagógusok beoltási hajlandósága is.

„Nem zárunk ki egyetlen lehetséges forgatókönyvet sem az iskolák újranyitását illetően. Tehát nem zárjuk ki azt, hogy azokban a helységekben, ahol a fertőzési mutató alacsony, újranyissuk az iskolákat. Nem vetjük el annak a lehetőségét sem, hogy az oktatási ciklustól függően nyissuk meg az iskolákat. Mivel a gyermekek, a fiatalok és az oktatók egészsége a tét, ezért az elemzést felelősségteljesen kell elvégezni a rendelkezésünkre álló adatok alapján, a végső döntést majd az illetékesek hozzák meg” – nyilatkozta a tanügyminiszter.

Valeriu Gheorghiţă orvos, a koronavírus elleni oltáskampány koordinátora azt nyilatkozta: az iskolák újranyitása nem függ a pedagógusok beoltásától, ám a tanügyben dolgozók elsőbbséget élveznek, mivel lényeges tevékenységet fejtenek ki.