Megkapta az UNESCO City of Film címét, hivatalosan is filmváros lett Kolozsvár

Megkapta az UNESCO City of Film címét, hivatalosan is filmváros lett Kolozsvár
Első romániai városként kapta meg Kolozsvár az UNESCO-tól a City of film címet és került fel a Creative Cities (Kreatív városok) elnevezésű listára: a rangos nemzetközi jegyzékbe idén 49 várost vett fel az UNESCO, ebből három, a franciaországi Cannes , a lengyelországi Gdańsk és Kolozsvár A film városa címet kapta meg – olvasható a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közleményében.

Az UNESCO 2004-ben indított listája mostanra több mint 80 ország közel 300 városát foglalja magába, a City of Film címet pedig eddig 21 egyedülálló filmörökséggel rendelkező település tudhatja magáénak Japántól Dél-Amerikáig. Az így létrejött kreatív városok hálózatának célja, hogy elősegítse a partnerségek, az eszmecsere és a párbeszéd kialakulását világszerte. Kolozsvár felvételét a rangos jegyzékbe a TIFF kezdeményezte.   

Kolozsvár idén kapta meg ezt a címet, épp abban az évben, amikor a TIFF huszadik kiadását ünnepelte, két évtizedes fennállása alatt pedig jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a város Románia egyik legpezsgőbb kulturális központjává és a filmes tevékenységek szempontjából is aktív szereplőjévé váljon – írják a közleményben.

Az egykor „erdélyi Hollywoodként” is emlegetett Kolozsvár filmvilágának története a 20. század elején Janovics Jenő filmstúdióiban kezdődött, több tucatnyi némafilmmel, a TIFF közleménye pedig úgy fogalmaz: „A városban megvan az a potenciál, hogy felelevenítse saját történelmét.” Ennek érdekében, mint írják, az elkövetkező évek tervei között szerepel Románia első regionális filmalapjának elindítása, a Kreatív Iparágak Regionális Kiválósági Központjában (CREIC) működő filmstúdió fejlesztése, valamint a helyi filmipar fellendítése.

 „Az első nagyszabású kolozsvári kulturális eseményként a TIFF megnyitotta az utat további nagy projektek előtt, gyerekek és fiatalok generációira volt hatással, hozzájárult a gondolkodásmód alakításához, fellendítette a turizmust és helyi vállalkozásokat, több helyet is szimbolikus jelentőségűvé tett a városban” – idézi a közlemény Tudor Giurgiu fesztiváligazgatót, aki azt is kiemelte: a TIFF a város kulturális arculatára gyakorolt hatása által a helyi egyetemek filmes képzéseinek megjelenéséhez is hozzájárult. „Kolozsvár kétségtelenül a film városa” – tette hozzá.