Feljelentést tett a Néppárt az RMDSZ-elnök kijelentésére reagáló gyűlöletbeszéd miatt

Feljelentést tett a Néppárt az RMDSZ-elnök kijelentésére reagáló gyűlöletbeszéd miatt
Büntető feljelentést tett ma az Erdélyi Magyar Néppárt Alexandru Cumpănașu, a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció elnöke ellen gyűlöletbeszéd megfogalmazása és uszítás miatt – jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke kolozsvári sajtótájékoztatóján. Cumpănașu Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilatkozatára reagálva – melyben a pártelnöke arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság nem tudja és nem is akarja megünnepelni 1918. december 1-e száz éves évfordulóját – szorgalmazta a politikus román állampolgárságának megvonását.

„Bár nincsenek különösebb illúzióink a bíróság várható döntésével kapcsolatban, hiszen Cumpănașu megnyilvánulásához hasonló nyilatkozatok rendszeresen napvilágot látnak, a kezdeményezést követő cinkos hallgatás és a gyűlöletbeszéd mégis arra késztetett minket, hogy bevonjuk az igazságszolgáltatást, melynek érzékenysége is letesztelhetővé válik e téren. Tisztán kell látnunk annak kapcsán, hogy hol húzódik a véleménnyilvánítás szabadsága és az uszítás közötti határ” – mondta Toró. A Néppárt politikusa hangsúlyozta: Románia alkotmánya nem ad lehetőséget az állampolgárság megvonására – ezt korábban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetőivel kapcsolatban is kezdeményezték – az mégis beszédes, hogy a román politikai mainstream nem határolódott el egyértelműen Cumpănașu kijelentéseitől.

„Kelemen Hunor nyilatkozata üdvözlendő, és ahogy eddig, úgy továbbra is azt valljuk: ezekben a kérdésekben sokkal kifizetődőbb az egyenes beszéd, mint a sumákolás. Ugyanakkor azt gondoljuk, elsősorban nem Kelemen Hunort kell megvédeni, hanem az erdélyi magyar közösséget, mert ha valaki veszélyeztetett helyzetben van a centenáriumi eseményekhez közeledve, akkor az épp az erdélyi magyarság” – mondta Toró, majd hozzátette: a jövő nem képzelhető el a román-magyar történelmi kiegyezés nélkül – legalább Erdély szintjén –, s ennek létrejöttét gátolják a Cumpănașu-féle megnyilatkozások.

Klaus Johannis államelnök legutóbbi nyilatkozatai kapcsán Toró kijelentette: „Elkeserítőek az államfő mondatai, és felmerül a kérdés, hogy amikor a szász közösségre hivatkozik, kiknek a nevében beszél? Annak a néhány ezer németnek, akik még itt maradtak és az elmúlt száz évben kénytelenek voltak feladni közel ezer éves kultúrájukat, vagy azok nevében, akik az idők folyamán elvándoroltak? Fontos kérdések ezek, melyek megválaszolása nélkül nem fogunk előrébb jutni a megbékélés útján.”

Sajtótájékoztatója végén Toró hangsúlyozta: a közelgő centenárium nem csak veszélyforrást jelent, de egy esély is lehet arra, hogy közös nevezőt alakítsanak ki – magyarok és románok – azokban a témákban, melyekben egyetértenek, s éljenek az ebből fakadó lehetőségekkel.