Felidézett és jelenkori hidak fotótárlata

Felidézett és jelenkori hidak fotótárlata
Közúti és gyalogoshidak – amelyek városrészeket, történelmi időket, embereket kötnek össze – tematikával látható fotótárlat a Szabók bástyájában július 16-ig a Városi Művelődési Ház rendezésében. Ingeborg-Marta Bogdan egy év alatt igazi német alapossággal és kitartással gyűjtötte össze a kiállított anyagot. A múltbeli és jelenkori felvételek a kolozsvári születésűeket is rádöbbenthetik arra, hogy nem ismerik a helyi hidak némelyikét. Tizenöt ilyen építményt elevenítenek fel a fényképek különböző látószögekből vagy megalkotásuk különböző fázisaiból, ide értve a nemrég újjáépített és átadott Árpád-hídat is. Egy munkával (a Vágóhíd-tér környéki, Kis-Szamos fölötti fahíd 1958-ból) szerkesztőségünk fotósa, Rohonyi D. Iván is szerepel az érdekes, kifejezetten kolozsvári célközönségnek szánt expón. (Ö. I. B.)