Felgyorsítanák a tuberkulózis felszámolását

Ma van a TBC elleni küzdelem világnapja

Felgyorsítanák a tuberkulózis felszámolását
Az idei tuberkulózis elleni világnap a betegség miatt okozott járvány megszüntetésére összpontosít elsősorban államfői és egészségügyi tárcavezetői szinten, továbbá a különböző közigazgatási egységek, civil szervezetek, egészségügyben dolgozók szintjén is. Tevékenységével bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy megfékezzék a betegséget.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlése magas szintű, államfők részvételével zajló megbeszélést szervez idén New Yorkban, miután tavaly novemberben Moszkvában szerveztek konferenciát a különböző miniszterek képviselő számára a TBC megfékezése kapcsán. Moszkvában 120 ország tárcavezetője kötelezte el magát a tuberkulózis felszámolása mellett. 

A tuberkulózis elleni küzdelem világnapja jó alkalom arra, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegség súlyosságára, és ösztönözze a politikai és társadalmi döntéshozókat a tuberkulózis felszámolására vonatkozó folyamatok felgyorsítására.  Az Egészségügyi Világszervezet 2017-es tuberkulózisra vonatkozó jelentésében rámutattak arra, hogy 2000-2016 között a korai diagnosztizálásnak és megfelelő kezelésnek köszönhetően 53 millió emberéletet mentettek meg.

2016-ban 10,4 millió embert tartottak nyílván ezzel a betegséggel, ebből 6,3 millió volt az új  esetek száma. A tuberkulózisos betegek 90 százaléka felnőtt volt, a gyermekek száma pedig elérte az egymilliót. 1,7 millió személy hunyt el a betegségben 2016-ban, de ez a számadat tartalmazza azokat a halálesetetket is, akiket HIV-fertőzéssel diagnosztizáltak. Az egymillió beteg gyermek közül 250 ezer halálát okozta a betegség. A legtöbb új esetet 2016-ban dél-kelet Ázsiában jegyezték (45%), a világszervezet afrikai régiójában (25%) és a Csendes óceán nyugati részén (17%); jóval kevesebb esetet jegyeztek a kelet-mediterrán részen (7%), Európában és Amerikában pedig az új esetek 3-3 százalékát tartják nyílván.

2016 és 2035  között tervezik gyakorlatba ültetni a TBC elleni End TB elnevezésű stratégiát, illetve megvalósítani az ENSZ Tartós Fejlesztési célkitűzéseit. Európai. Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) által 2017-ben készített jelentésből megtudhattuk: 2015-ben a legtöbb új esetet öt országban jegyezték: Oroszországban 115 ezret, Ukrajnában 41 ezret, Üzbegisztánban 24 ezret, Kazahsztánban és Romániában pedig egyenként 16 ezret. Ennek ellenére Romániában 2016-ban csak 12790 tuberkulózisos esetet tartottak nyilván, amiből 10738 volt az új eset (azaz 55 eset jutott 100 ezer lakosra), 576 személy pedig nem reagált a gyógyszeres kezelésre. Az új esetek közül 591 0-14 év közötti gyerek volt. Az Országos Közegészségügyi Intézet 2016-os értesítője szerint a legtöbb új esetet az alábbi megyékben jegyezték. Tulcea 85 eset/100 ezer lakosra, Giurgiu 83/100 ezer lakosra, Teleorman 82/100 ezer lakosra és Olt 80/100 ezer lakosra. 2016-ban 969 halálesetet okozott a tuberkulózis: 785 férfi és 184 nő vesztette életét.

Kolozs megyében 100 ezer lakosra 34 új eset jutott, szemben a 2016-os mutatóval, amikor 35 új esetet jegyeztek 100 ezer főre.  2017-ben 247 járványügyi vizsgálatot és 1222 tesztet végeztek, amelynek eredményeképpen 632 páciens diagnosztizáltak. 207 tuberkulózis-gyanús személy, illetve a betegek hozzátartozói profilaktikus kezelést kaptak. A TBC-elleni küzdelem a 2015-2020 között érvényes országos stratégiának megfelelően zajlik: a betegség felügyelet alatt tartásában és felszámolásában részt vesznek  a döntéshozók és a lakosság is.