Fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság: Miklós Andreáé a legjobb romániai eredmény

A kolozsvári Miklós Andrea – aki jelenleg a Bukaresti MSC atlétája – érte el a 15 fős román küldöttség legjobb eredményét a lengyelországi Torunban rendezett fedett pályás atlétikai Eb-n. Kanizsay Magdolna tanítványa 400 m-en 52,10 másodperccel hatodik lett a versenyszám 41 indulója között.

A 22. életévében járó Miklós Andrea péntek délelőtt állt először starthoz, a negyedik előfutamban az 5-ös számú pályán rajtolt el, 100 méteren az első volt, de aztán élre állt a brit Jodie Williams, aki a futam második felében végig vezetve 52,35 másodperccel nyert, míg Miklós Andrea 52,57-tel biztosan szerezte meg a hatosból a még továbbjutást érő második helyet.

Az esti elődöntőkben az első futamba a 3-as pályára került; 100 méternél a második, 200 és 300 méternél egyaránt harmadik volt, végül szinte holtversenyben ért célba az ír Phil Healy-vel, 52,41-gyel, miután mindketten lehajrázták a végig vezető brit Amarachi Pipit (52,54). A futamgyőztes végül az ír lett, aki 6 ezreddel előzte meg Andreát – egyébként mindketten némileg szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen ezzel az idővel a másik két elődöntőből nem jutottak volna tovább.

Miklós Andrea összességében a hatodik idővel került a szombat esti döntőbe, ahol nem tudott „szépíteni”: ugyan a korábbiaknál gyorsabb volt, 52,10-zel csak hatodik lett. Meglepetésre a holland, a mindössze 21 éves Femke Bol nyert 50,63-mal, toronymagasan utasítva maga mögé a sportági világranglistát vezető, 28 éves lengyel Justyna Swiety-Erseticet, aki „csak” 51,41-et futott. A bronzérmet 51,73-mal a brit Jodie Williams szerezte meg. Az Eb előtt egyébként Miklós Andrea a 14. volt a sportági rangsorban – Femke Bol nem szerepelt ebben a kimutatásban, ugyanis eddig a 200 m volt a fő versenyszáma. Miklós Andrea legjobb idejét – 51.92 mp – néhány hete, februárban futotta Isztambulban.

Kanizsay Magdolna másik tanítványa, Robert Parge is a selejtezőt sikerrel vette a férfiak hasonló számában (47,58 mp-cel). Az elődöntős folytatásban azonban csak hetedik lett (48,35 mp), s ezzel nem jutott a fináléba. Nem sikerült a továbbjutás pénteken további három román sportolónak, Mihai Cristian Pîslarunak 400 m-es síkfutásban (48,11 mp), és az 1500 m-es síkfutásban induló Claudia Boboceának és egyéni legjobbját futó Petronela Simiucnak (4:18,00 perc, illetve 4:14,94 perc).

A többi román sportoló közül pénteken Florentina Iuşco női távolugrásban döntőbe jutott a 7. eredménnyel (6,57 m), viszont a két évvel ezelőtt a skóciai Glasgowban ötödik helyezett Alina Rotarunak ez nem sikerült (a 6,53 m csak a 10. helyhez volt elegendő, két centivel maradt le a fináléról). Mindketten már korábban kvalifikálták magukat az olimpiára és ez az idei legjobb eredményük, Iuşco az utolsó román atléta, aki érmet szerzett fedettpályás kontinensversenyen (2015-ben Prágában bronzérmes lett távolugrásban). A szombati fináléban Iuşco csak 6,38 m-ig jutott, ez pedig a 8., utolsó helyhez volt elegendő, akárcsak a férfiak hasonló számában Gabriel Bitannak a 7,72 m-es eredmény (a selejtezőben 6 centivel többet ugrott).

Idei legjobb eredményével, 1,91 m-rel a női magasugrás döntőjébe jutott Daniela Stanciu, érdekesség, hogy mind a nyolc döntős ezt a szintet ugrotta meg, különbséget csak az tett közöttük, hogy elsőre, másodikra vagy harmadikra teljesítették ezt.

Szombaton Petre Nicolae Rezmiveş kiesett a 60 m-es síkfutás selejtezőjében (6,99 mp-cel). Iuşco női hármasugrásban is indult, de csak 13,65 m-ig jutott, ezzel 12. lett (és nem jutott a nyolcas döntőbe). A 60 m-es gátfutásban indult atléták is „elvéreztek”: a nőknél Anamaria Nesteriucot kizárták és helyezetlenül végzett, a férfiaknál Cosmin Ilie Dumitrache és Alin Anton számára a selejtezők jelentették a végállomást (7,91, illetve 8,19 mp-cel).

Krizsán Xénia bronzérmes ötpróbában

Krizsán Xénia 4644 pontos egyéni csúccsal bronzérmet nyert ötpróbában a toruni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság pénteki versenynapján, amelyen Nemes Rita 4486 ponttal hatodik helyen végzett.

A hétpróbában U23-as Eb-győztes sportoló a nap során előbb 60 gáton 8,27 másodperccel, majd súlylökésben 14,48 méterrel egyéni csúcsot javított, közben pedig magasugrásban 177 centiméterig jutott. A délutáni programban távolugrásban 610 centit ért el, mielőtt a zárószámban, 800 méteren az egész mezőny legjobbjaként 2:12,49 perccel ért célba, megszerezve a bronzérmet.

Nyert az olimpiai, világ- és Európa-bajnok belga Nafissatou Thiam 4904 ponttal, második honfitársa, Noor Vidts lett 4791-gyel.

Az MTK atlétája, Szabó Dezső tanítványa karrierje első felnőtt érmét szerezte világversenyen, egyúttal ez volt a magyar atlétika 59. (16 arany-, 23 ezüst- mellett immár 20 bronzérem) dobogós helyezése teremben rendezett Eb-ken a hazai statisztikák szerint. Ötpróbában a harmadik magyar érem született Eb-n.

A mezőny másik magyar indulója, Nemes Rita 60 gáton 8,47 másodperccel ért célba, magasugrásban 177 centiig, súlylökésben 13,72 méterig, távolugrásban pedig 597 centiig jutott, míg 800-on 2:14,04 perccel a negyedik lett. Ez összesítésben 4486 pontot és a hatodik helyet jelentette számára azok után, hogy 2017-ben kilencéves kihagyás után tért vissza az atlétikához.

Női 3000 méteren Wagner-Gyürkés Viktória a 10. helyen végzett 9:02,81 perccel, míg férfi 1500-on Szögi István 3:40,40 perccel nyolcadikként zárt.

Szombaton Boros Bence elődöntőbe jutott, Máté Tamás és Illovszky Dominik ugyanakkor kiesett a 60 méteres előfutamokban, Kozák Luca elődöntőbe jutott, Kerekes Gréta azonban búcsúzott a 60 méteres gátfutás előfutamaiban, míg Baji Balázs szezonbeli legjobbjával elődöntős lett 60 méter gáton.

Boros a harmadik előfutamban rajtolt, és 6,67 másodperces időeredménye a második, biztos továbbjutást jelentő helyre volt elég. Máté Tamás egy futammal később szerepelt, 6,78-cal ötödikként ért célba, míg Illovszky Dominik a hetedik előfutamban indult és 6,80-nal a negyedik helyet szerezte meg. Borosnak az elődöntő viszont már a végállomást jelentette, délelőtti idejénél két századdal rosszabb, 6,69-es idővel hatodik lett. A biztos továbbjutáshoz az első kettő között kellett volna végeznie.

Ami a hölgyeket illeti, Kerekes egyből az első előfutamban állt rajthoz, 8,21 másodperccel ötödik helyen ért célba, ami nem volt elég a továbbjutáshoz. Kozák a második futamban szerepelt, amelyet 8,04 másodperces időeredménnyel megnyert, ezzel magabiztosan továbbjutott.

A szabadtéri Európa-bajnoki ezüstérmes Baji az utolsó előfutamban szerepelt, és bár az első rajtnál bemozdult, nem zárták ki, csak sárga lapos figyelmeztetést kapott. Az új start után ennek ellenére remekül teljesített, 7,70 másodperces eredménnyel a második helyen, simán jutott elődöntőbe. Az első futamban induló Szeles Bálint hatodik helyen ért célba 7,97 másodperces idővel, így búcsúzott.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Jankovics Dániel nyolcadik lett magasugrásban, Kozák Luca pedig a 60 méter gáton vasárnap a toruni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
Sport