Fedettpályás atlétikai Eb: Márton Anita bronzérmes súlylökésben

Fedettpályás atlétikai Eb: Márton Anita bronzérmes súlylökésben
A súlylökő Márton Anita idei legjobbjával bronzérmet nyert a glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon. A címvédő békéscsabai versenyző – aki sérülés miatt fél évet kénytelen volt kihagyni – 18,05 métert dobott a pénteki selejtezőben, ezt már elsőre felülmúlta a döntőben, amikor 18,37 méterig lökte a súlygolyót. Majd 18,25 következett, harmadikra pedig kereken 19 métert ért el – amivel a harmadik helyre lépett előre.

A magyar atlétika első világbajnokának utolsó három dobása is 18 méter fölötti volt: 18,68 és 18,45 méter, s 18,61-gyel zárt.

A számot meglepetésre a bolgár Radoslava Mavrodieva nyerte 19,12 méterrel, mindössze egy centiméterrel előzte meg a nagy esélyes Christina Schwanitzot. A világ- és kétszeres Európa-bajnok német nehézatléta az ötödik sorozatig vezetett.

„Amiért jöttem, az sikerült: szerettem volna 19 méter körül lökni, és érmet szerezni. Így, hogy sérülésből jöttem vissza, elégedett vagyok” – nyilatkozott az m4sportnak Márton Anita. A 30 éves versenyző hozzátette, megjósolta, hogy nagyon szoros lesz a verseny, az első három helyezett 12 centiméteren belül volt. „Nehéz volt újrakezdeni a sérülés után pszichésen is, ez az érem most nagy lökést ad majd a folytatáshoz” – fogalmazott Eperjesi László tanítványa.

Márton Anita az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m – országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m – ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m – ocs). Három éve ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m – ocs) és a szabadtéri Eb-n is, majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m – ocs). Tavalyelőtt újabb fedett Eb-aranyat szerzett, a londoni szabadtéri vb-n pedig ezüstérmet nyert. Az elmúlt évben megszerezte a magyar atlétika első világbajnoki aranyérmét: a birminghami fedett vb-n 19,62 méteres országos csúccsal diadalmaskodott.

Krizsán Xénia egyéni csúcsot ért el 800 méteres síkfutásban, és a hetedik helyen végzett ötpróbában. A 26 éves többpróbázó 2:10,50 perces eredménye csaknem két és fél másodperccel jobb az eddigi rekordjánál, ez a harmadik helyet jelentette számára a futamban. Krizsán korábban magasugrásban és súlylökésben idei legjobbját produkálta, ahogyan a nap folyamán gyűjtött 4608 ponttal is. Az MTK sportolója a 60 méteres síkfutást 8,45 mp alatt teljesítette, magasugrásban 1,78 métert, súlylökésben 14,17 métert, távolugrásban pedig 6,05 métert ért el.

Wagner-Gyürkés Viktória egyéni legjobbját elérve kilencedik lett 3000 méteres síkfutásban.

A további magyar versenyzőket illetően Nádházy Evelin 400 méteren, Kovács Benjamin 3000 méteren kiesett. Kazi Tamás és Vindics Balázs sem jutott tovább a 800 méteres síkfutás előfutamából. A folytatásban Sorok Klaudia nem jutott be a döntőbe 60 méteres síkfutásban, miután az előfutamot 7,37 másodperces egyéni csúcsbeállítással teljesítette – az elődöntőben alig maradt el ettől, 7,39-cel futamában hatodikként ért célba.

Az Eb zárónapján, vasárnap még három magyar atléta volt érdekelt: Szűcs Valdó a férfi 60 m gáton, a női 60 m gáton pedig Kerekes Gréta és Kozák Luca. A magyar küldöttség 13 atlétával szerepelt a skót fővárosban.

*

A romániai sportolókat illetően Gyöngyössy Zsolt tanítványa, Bianca Răzor elődöntőbe jutott 800 m-en (a leggyengébb eredménnyel, 2:05,55 perccel). A továbbiakban futamában csak hatodik lett (2:03,65-tel), s ez már nem volt elég a döntőbe jutás boldogságához.

A súlylökő Andrei Gag kiesett a selejtezőben, Dorin Andrei Rusu sem jutott tovább 1500 m-es síkfutásban. Kanizsay Magdolna tanítványa, a kolozsvári élsportoló, Miklós Andrea kiváló eredményt ért el a 400 m-es síkfutásban, az elődöntőhöz azonban ez sem volt elég (53,87 mp).

Claudia Bobocea az 1500 m-es döntőbe jutott, 3. helyen a futamában 4:09,67 perccel, de a sűrű program miatt visszalépett a 3000 m-es döntőtől.

Távolugrásban mindkét román sportoló, Alina Rotaru és Florentina Marincu-Iuşco a döntőbe jutott, a hatodik (6,66 m), illetve hetedik (6,52 m) legjobb eredményt érték el. Daniel Petre Rezmiveş a 60 m-es síkfutásban összességében a 20. hellyel éppen hogy bejutott az elődöntőbe (6,77 mp), a döntőbe azonban már nem került. Így is jobban járt mint két társa, Ionuţ Neagoe és Alexandru Terpezan, aki a 35., illetve 38. helyen zárt. A nők hasonló számában Andreea Baboi próbált szerencsét, ám neki is csak a 30. helyezés jutott.

Daniela Stanciu 1,89 m-es teljesítménye döntőt ért a magasugróknál, a finálét vasárnap este rendezik.

Romániából 12 atléta vett részt Glasgowban.

Borítókép: A békéscsabai atléta elégedett a teljesítményével FOTÓ: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A kolozsvári Miklós Andrea – aki jelenleg a Bukaresti MSC atlétája – érte el a 15 fős román küldöttség legjobb eredményét a lengyelországi Torunban rendezett fedett pályás atlétikai Eb-n. Kanizsay Magdolna tanítványa 400 m-en 52,10 másodperccel hatodik lett a versenyszám 41 indulója között.
Sport
Jankovics Dániel nyolcadik lett magasugrásban, Kozák Luca pedig a 60 méter gáton vasárnap a toruni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
Sport