Februári bakancslista: templomtúra, kolozsvári panoráma, síverseny és 2020-as rendezvénynaptár

Februári bakancslista: templomtúra, kolozsvári panoráma, síverseny és 2020-as rendezvénynaptár
Kék Lagúna, Gorbó-völgye, középkori templomtúra, kolozsvári panorámagyaloglás, február végén pedig Vári László Emléktúra a Vlegyászára. Március elején lesz a XVI. EKE-gyerksíverseny és az első Hangay Oktáv többgenerációs családi síverseny. Itt az országos rendezvények naptára várfalvi EKE-napokkal és gyimesfelsőloki vándortáborral, s pontosan tudni az EKE tagszervezetek emlék- és teljesítménytúráinak időpontját.

(Borítókép: Vas Géza)

Megjelent a Szabadság és az EKE Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély legújabb számában.

Február 1. (szombat): Meszes-hegység: Gereben-hegy, Barlangvölgyi jeges sziklavájat (20 km, 650 m szintkülönbség). Szervező: Kiss János. Bejelentkezni telefonon.
Február 2. (vasárnap): Gyalogtúra Sztánától Egeresig, a vasúttól északra fekvő erdőkön és dombokon keresztül, érintve a Kék Lagúnát (17 km, szintkülönbség 400 m). Találkozás 7.15 órakor a vasútállomáson. Szervező: Szima Márton.
Február 5. (szerda): Hagyományos séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Érdeklődni telefonon Szabó Jánosnál. ♦ 18 órától közgyűlés a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (fizikum, földszint).
Február 8. (szombat): Gyalogtúra a következő útvonalon: szászfenesi Leányvár–Gorbó-gerinc–Gorbó-völgy (15 km, szintkülönbség 400 m). Találkozás 8.45 órakor az M21-es autóbusz monostori (Bucium utcai) megállójában. Szervező: Csorba Anna.
Február 10. (hétfő): 18.30 órától választmányi gyűlés és a túravezetői testület tanácskozása az EMT gyűléstermében (Magyar/21 Decembrie sugárút 116. szám).
Február 12. (szerda): Hagyományos séta az István-forráshoz (9 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Érdeklődni telefonon Szabó Jánosnál. ♦ Őzek völgye, a Sáros-bükkön keresztül (15 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Fazakas Ferenc.
Február 15. (szombat): Lomb, Kajántói fenyves, Bácsi-erdő (25 km, 600 m szintkülönbség). Szervező: Kiss János. Bejelentkezni telefonon.
Február 16. (vasárnap): Téli séta az erdőben: Pusztatopa–Nagyszegű-bérc–Vértesekő-bérc–Magyargorbó (Gârbău) vasútállomás (19 km, 15 km erdőn keresztül). Találkozás 9 órakor a Beta távolsági autóbuszállomáson. Szervező: Szima Márton.
Február 19. (szerda): Hagyományos séta a Cérna-forráshoz (8 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Érdeklődni telefonon Szabó Jánosnál.
Február 22. (szombat): (10 km). Találkozás 9.50 órakor a 38-as autóbusz Széchenyi téri megállójában (az autóbusz 10.05 órakor indul). Szervező: Pál Gyöngyi.
Február 22–23. (szombat–vasárnap): Középkori templomok nyomában. Előzetesen kell jelentkezni legkésőbb február 10-én, hétfőn 18 óráig az EKE ügyfélszolgálati irodájában. A helyek beteltek, már csak várólistára lehet feliratkozni. Indulás február 22-én, szombaton reggel 7-kor a volt FLIP üzlet elől – Széchenyi/Mihai Viteazul tér 9A szám, buszmegálló. Szervező: Szima Márton.
Február 26. (szerda): Hagyományos séta a Rejtett-forráshoz (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Érdeklődni telefonon Szabó Jánosnál.
Február 26–március 1. (szerda–vasárnap): Vári László emléktúra a Vlegyászára. Szervező: Szilágyi András. Bejelentkezni február 10-ig a szervezőnél!
Február 29. (szombat): Csonkateleptől Kolozsvárig a kajántói Akasztófa-dombon át (16 km, 160 m szintkülönbség). Bejelentkezni telefonon. Szervező: Kiss János.

Márciusi programelőzetes

Március 7. (szombat): XVI. EKE-gyereksíverseny. Helyszín: Kisbányahavas üdülőtelep, a buszkáti sípálya (Kolozs megye). Időpont: de. 11 óra. Indulhatnak: 15. életévüket még be nem töltött gyerekek. Versenyszám: gyerek óriás műlesiklás, a pálya hossza 300 m (1 futam). Regisztráció hamarosan az alábbi honlapon: siverseny.ekekolozsvar.ro
Március 8. (vasárnap): Hangay Oktáv családi síverseny. Helyszín: Kisbányahavas üdülőtelep, a buszkáti sípálya (Kolozs megye). Időpont: de. 11 óra. Indulhatnak: 2, 3, 4 és 5 vagy ennél több tagú csapatok, amelyek tagjai ugyanazon családhoz és ezen belül legalább két generációhoz tartoznak (pl. szülő-gyerek, nagyszülő-unoka stb.). Egy családból származó, de csak egy generációhoz tartozó személyekből alkotott csapatot (pl. csak férj-feleség vagy csak testvérek) nem lehet benevezni. Regisztráció hamarosan az alábbi honlapon: csaladisi.ekekolozsvar.ro

Ügyfélszolgálat

Ideiglenes iroda: Kolozsvár, Magyar/1989 December 21 utca 116. (az udvarban a baloldali épület), hétfőtől péntekig, 10–16 óra között. Irodavezető: Kismihály Boglárka (0771-535848). ♦ Pénztár: az ideiglenes ügyfélszolgálati irodában, valamint a közgyűléseken. ♦ EKE Fotóklub: minden kedden 17 órától a székházban (Fürdő/Cardinal Iuliu Hossu utca 20. sz., 13-as ajtó).

Túravezetők, szervezők elérhetőségei

Csorba Anna 0740-407652
Fazakas Ferenc 0752-640319
Kiss János 0364-807639
Pál Gyöngyi 0742-373546
Szabó János 0757-220682
Szilágyi András 0742-625130
Elnök: Szima Márton 0766-703575
Titkár: Branea Róbert 0723-400496
Pénztáros: Molnár Ildikó 0742-471280

Országos érdekeltségű rendezvények

 

Március 20–22. EKE Országos Vezetőtanácsának gyűlése, Gyimesfelsőlok
Május 8–10. EKE-napok, Várfalva
Augusztus 4–9. XXIX. EKE Vándortábor, Gyimesfelsőlok

EKE emlék- és teljesítménytúrák

Február 8. Téli Túrasíző TT – EKE Székelyudvarhely
Május 2. Udvarhely körüli TT – EKE Székelyudvarhely
Május 16. Jókai Mór ETT (gyalogos és kerékpáros)– EKE Kolozsvár 1891
Május 23. Erőss Zsolt TT – EKE Gyergyó
Június 27. Bánffy Miklós ETT (gyalogos és kerékpáros) – EKE Kolozsvár 1891
Július 11. Vasvári Pál kerékpáros ETT – EKE Kolozsvár 1891
Augusztus 15. Kós Károly ETT (gyalogos és kerékpáros) – EKE Kolozsvár 1891
Szeptember 5. Hargita TT – EKE Székelyudvarhely
Szeptember 12. Dél-Hargita TT – Csíkszéki EKE
Szeptember 26. Teleki TT – EKE Marosvásárhely
Október 10. EKE-bál, EKE Gyergyó

További naprakész információk az EKE Kolozsvár 1891 honlapján.