Februárban Romániában volt a második legkisebb infláció az EU-ban

Februárban Romániában volt a második legkisebb infláció az EU-ban
Februárban Romániában volt a második legkisebb infláció ráta (0,5 százalék) európai uniós viszonylatban. Az első helyen Írország áll, az ellenkező póluson pedig Észtország és Belgium – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által ma nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Mint rámutatnak, Írországban éves szinten 0,3 százalékos volt a múlt hónapban a pénzhígulás üteme, a romániai 0,5 százalék után pedig Bulgária és Dánia következik 0,9 százalékkal. A legnagyobb rátát Észtországban (3,4%), Belgiumban (3,3%), Lettországban és Litvániában (3,2%) jegyezték fel.

2017 januárjához mérten három EU-tagállamban csökkent az infláció, 24-ben pedig nőtt.

Az éves áremelkedéshez az euróövezetben az üzemanyagok járultak hozzá, 0,60 százalékponttal, valamint a zöldségek 0,25 százalékponttal, a fűtőolaj pedig 0,16 százalékponttal. Az áremelkedésből 0,10 százalékpontot vett el a távközlési díjak csökkenése, 0,07 százalékpontot a ruházati cikkeké és 0,06 százalékpontot a földgázé.

Az éves infláció az eurózónában 2 százalékra nőtt februárban a januári 1,8 százalék után. 2016 februárjában még –0,2 százalékon állt a mutató.

Az EU egészében a múlt hónapban 1,9 százalékon állt az éves inflációs ráta a januári 1,7 százalék és a tavaly februári –0,1 százalék után – közölte az Eurostat.