Fapuskával háborúban

A pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozta az államháztartás első két hónapos mérlegét, miután januárban jelentős bevételkiesésről érkeztek hírek. Kiderült, hogy a második hónap jobban alakult, 4 százalékkal több bevétel érkezett az államkasszába, mint egy évvel korábban, viszont összességében a helyzet nem javult sokat, mert az első két hónap után a bevételek még mindig alacsonyabbak, mint a tavalyiak.

Egészen pontosan 1,4 százalékkal maradnak el a tavalyi első két hónapiaktól. A különbség nem tűnik nagynak, csakhogy az idei költségvetés 14 százalékos plusszal számol, ami azt jelenti, hogy jelenleg több mint 15 százalékpontos nettó különbség van a megvalósított és a remélt bevételek között. Nehéz elképzelni is, hogy ennyi bevételből hogyan lesz a sürgősségin dolgozó orvosoknak 3800 eurós fizetésük, amit Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter nagylelkűen megígért, főleg, ha az ígérgetés semmibe nem kerül, még politikai konzekvenciái sincsenek.

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!

A rovat cikkei

Máskép(p)
Az államelnök és a PSD közötti év végi birkózás következtében született számos borúlátó jóslat ellenére nem kezdődött mély politikai válsággal az újesztendő. A kormány megalakult, és várhatóan hamarosan költségvetése is lesz az országnak.
Máskép(p)