Falugazdászok szaktanácsadási programja őstermelőknek, kisgazdáknak

Falugazdászok szaktanácsadási programja őstermelőknek, kisgazdáknak
Szaktanácsadási program indul Kolozs megyében hétfőtől, szeptember 16-tól, kezdődően, amelynek keretében a Kolozs Megyei Magyar Gazdák Egyesület (KMGE) falugazdászai 11 településen meghatározott időben várják a gazdákat agrár-szakmai és -közigazgatási témákban.

„A tanácsadást a Kárpát-medencei Falugazdász program keretében szervezzük, amelyet Magyarország kormánya támogat. Erdélyben a program tavaly ősszel indult 60 falugazdásszal, amelyből 4-en Kolozs megyeiek. Az elmúlt időszakban feltérképeztük a megyében élő magyar gazdákat és az összegyűjtött információk alapján úgy döntöttünk, hogy elindítjuk a tanácsadást. Jelenleg 11 településen várjuk a gazdákat a meghirdetett fogadóórákra, viszont ezt a jövőben bővíteni szeretnénk, amennyiben úgy látjuk, hogy igény van erre” – nyilatkozta Bakó Alpár, a KMGE elnöke.

„Kolozs megyében számos magyar családnak mind a mai napig a mezőgazdaság jelenti az elsődleges bevételi forrást, dolgozzanak nagytermelőknek vagy saját kisgazdaságokban. A falugazdász program elsősorban ezeket a kisgazdákat segíti szakmai ismeretekkel” – mondta el Antal Géza. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke hozzátette: a korszerű gazdálkodási ismeretek továbbadásával a falugazdászok abban is segítenek, hogy hatékonyabban dolgozhassanak az őstermelők, kisgazdák.

A fogadóórák időpontjait és helyszíneit a Kolozs megyei Magyar Gazdák Egyesülete - KMGE Facebook-oldalon találják az érdeklődők.