F1: Hamilton nyert, de Rosberg a világbajnok

F1: Hamilton nyert, de Rosberg a világbajnok
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte az idei Forma–1-es világbajnokságot, miután a vasárnapi mindent eldöntő Abu-Dzabi Nagydíjon másodikként ért célba háromszoros vb-győztes csapattársa, a brit Lewis Hamilton mögött, aki így nem tudta megelőzni a világbajnoki pontversenyben.

Hamilton óriásit hajrázott az idény végén, hiszen zsinórban négy futamot nyert, az idény elején szárnyaló Rosberg viszont jól gazdálkodott előnyével, amely végül elegendőnek bizonyult a vb-címhez. Rosberg karrierje 206. versenyén hódította el a trófeát, ezzel a motorsportok újabb történelmi pillanatának lehettünk szemtanúi: a német pilóta édesapja, Keke 1982-es vb-címe után a család második F1-es vb-címét nyerte, ezzel az övéké a második família az F1 történetében, amelyben az édesapa és a fiú is a csúcsra jutott. Korábban ez csak a Hill-családnak, az 1962-ben és 1968-ban vb-győztes Grahamnek és fiának, az 1996-os világbajnok Damonnak sikerült. Rosberg ugyanakkor a hétszeres világbajnok Michael Schumacher és a négyszer győztes Sebastian Vettel után a harmadik német vb-első.

Visszatérve a tegnapi futamra, Rosberg 12 pontos előnnyel érkezett a szezon utolsó versenyére, így Hamilton győzelme esetén is elég volt számára egy második vagy harmadik hely a vb-diadalhoz. Hamiltonnak viszont muszáj volt győznie Abu-Dzabiban a végső siker érdekében, így nem csoda, hogy a szombati időmérőn kiharcolta a rajtkocka első helyét. A rajtot aztán Hamilton és a mellőle induló Rosberg egyformán jól kapta el, mögöttük a negyedik helyről induló finn Kimi Räikkönen (Ferrari) megelőzte a harmadik pozícióból startoló ausztrál Daniel Ricciardót (Red Bull), így az első kör végén Hamilton, Rosberg, Räikkönen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Hamiltont már a hetedik körben kihívta a csapat az első kerékcserére, Räikkönen pedig szintén ekkor „tudta le” az első boxkiállását. Rosberg egy körrel később kapott friss abroncsokat, s harmadiknak hajtott vissza a pályára a futam elején megpördülő és hátrébb csúszó, egyébként a 6. helyről induló, ugyanakkor más gumitaktikával versenyző holland Max Verstappen (Red Bull) mögé.

Rosbergnek a 20. körben a csapat rádión azt mondta, „kritikusan fontos” megelőznie Verstappent, a német pedig így is tett, egy jól előkészített manőverrel feljött a második helyre, és elkezdte üldözni Hamiltont. Verstappen ezután azonnal a boxba hajtott új gumikért.

A 29. körben Hamilton, egy körrel később pedig Rosberg is végrehajtotta második kerékcseréjét, ekkor az övéktől eltérő stratégiával versenyző, ötödikról indult német Sebastian Vettel (Ferrari) vezetett, a két Mercedes-pilóta pedig a német mögé érkezett vissza a pályára.

Vettel kerékcseréje után Hamilton, Rosberg, Verstappen volt az első három sorrendje; a hajrában az első három helyezett, valamint az addigra a negyedik pozícióba feljövő Vettel három másodpercen belül autózott egymás mögött – vagyis igaza lett a csapatnak, amikor Verstappen megelőzésére buzdította Rosberget. Vettel négy körrel a vége előtt megelőzte Verstappent, s üldözőbe vette Rosberget, miközben a Mercedes csapattól a futam során sokadik alkalommal szóltak rádión Hamiltonnak, hogy növeljen a tempóján. A brit erre azt válaszolta, nem tudja, mit kellene még tennie, mert vezeti a versenyt, s miközben elveszíti a vb-címet, legalább meg akarja nyerni a futamot.

Az utolsó két körben már nem változott a sorrend, a szoros befutó Rosberg pályafutásának első vb-sikerét jelentette. Hamiltonnak ez volt pályafutása 53., az idei 10. futamgyőzelme. A további pontszerzők: 5. Ricciardo, 6. Räikkönen, 7. Nico Hülkenberg (német, Force India), 8. Sergio Perez (mexikói, Force India), 9. Felipe Massa (brazil, Williams), 10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren).

A vb végeredménye 21 futam után: pilóták:, 1. Rosberg 385 pont, 2. Hamilton 380, 3. Ricciardo 256, 4. Vettel 212, 5. Verstappen 204, 6. Räikkönen 186, 7. Perez 101, 8. Valtteri Bottas (finn, Williams) 85, 9. Hülkenberg 72, 10. Alonso 54, 11. Massa 53, 12. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 46, 13. Romain Grosjean (francia, Haas) 29, 14. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 25, 15. Jenson Button (brit, McLaren) 21, 16. Kevin Magnussen (dán, Renault) 7, 17. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 2, 18. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1, 19. Pascal Wehrlein (német, Manor) és 20. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1–1, 21. Esteban Gutierrez (mexikói, Haas), 22. Marcus Ericsson (svéd, Sauber), 23. Esteban Ocon (francia, Manor) és 24. Rio Haryanto (indonéz, Manor) 0–0. Csapatok:  1. Mercedes 765 pont, 2. Red Bull 468, 3. Ferrari 398, 4. Force India 173, 5. Williams 138, 6. McLaren 76, 7. Toro Rosso 63, 8. Haas 29, 9. Renault 8, 10. Sauber 2, 11. Manor 1.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap, és ezzel növelte az előnyét az összetettben.
Sport
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az izgalmas hajrával zárult Forma–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjat Szahírban.
Sport