Ez pünkösd, nem osztálytalálkozó
Vissza

Ez pünkösd, nem osztálytalálkozó

Pünkösdi rózsák, pünkösdi harangok. Hívják az embereket. Ki erre, ki arra indul. Aki a templomba, a magáéba. Csakis a magáéba. És máris újra elkülönültünk. Elválaszt, aminek össze kellene kötnie.

Pünkösd az isteni Lélek kitöltetésének és az egyház megalakulásának ünnepe. Ilyetén mindig kérlelhetetlen szigorral mutat rá arra, hogy honnan jöttünk és hogy merre kellene tartanunk. 

Egy újabb osztálytalálkozó lenne?

Pünkösd bibliai elbeszélése az ApCsel 2. fejezetében mintha egy osztálytalálkozó nyitányaként indítana: „Mikor elérkezett pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen.” Ötven nap bőségesen elég idő ahhoz, hogy az ember megértse egy szakítás vagy gyász után, hogy magára maradt. Így voltak ezzel a tanítványok is Jézus halála után. Ráadásul kerülniük kellett a kivégzést elrendelő római hatalom figyelmét, egyszóval áthatotta őket az árvaság, az elválasztottság, a magára maradottság érzete – amiről mi is sokat tudnánk mesélni. Ezért ugyanazon helyre húzódtak össze a hálaadási – vagy más nevén a hetek – ünnepe alkalmával.

A régi tanítványok összejönnek. Emlékszem, furcsa volt, amikor először voltam osztálytalálkozón. Amikor szétváltunk, még mindenki a világ megváltásától lelkesedett, tíz évvel később aztán már mindenki munkahelyi és családi nehézségekről mesélt. Aztán eljött a huszonöt éves, és a nagy életközépi válság idejét élő kollégák között egyre több beszélgetés témáját az határozta meg, hogy a házasságában maradjon-e vagy kövesse a valahol elveszett igaz szerelem hívását. Ennél csak a szomszéd teremből átszüremlő hatvanasok beszélgetését kívántam kevésbé, akik az unokák nevelésének lehetetlenségét és a derékfájás változatait firtatták.

Az osztálytalálkozók lényege, hogy az azonos időkapszulában utazók időnként összegyűlnek, és a másik életéhez méricskélik magukat. Összehozza őket a honvágy: a visszatalálás ahhoz, amikor még természetes egyszerűséggel tartoztak valahová, azonosítani tudták magukat egy közösséggel, kérdések és fenntartások nélkül. De ahogy telnek az évek, úgy egyre bizonyosabbá válik, hogy az odatartozás mesterkélt, szívünk mélyén tudjuk – ki ne érezte volna? –, hogy már nem tartozunk oda. De hova tartozunk akkor?

Van az a honvágy…

Gyerektáborban figyeltem fel egy érdekes kettősségre. Ebédszünetben Peti ott ül a kerítés mellett, és sír. Odamegyek, és megkérdem: – Valami baj van, megbántottak, nem telik jól a tábor? – De, nagyon jól telik, – mondja szipogva. – Hát akkor mi a baj? – Hiányzik az otthonom. Tehát örül és sír. Egyszerre szereti azt, ahol van, és hiányzik az otthon. Oh, könnyű, amíg az ember ilyen pontosan meg tudja nevezni az otthont, a hiányt…

Nemrég egy idős asszonnyal beszélgettem. Érdekes dolgot mondott, lényegében irányt adott vele ennek az írásnak.

– Valamelyik reggel, amikor megmostam az arcom, csak álltam a tükör előtt, és néztem, ahogy a vízcseppek a ráncok barázdáin aláhullnak, és olyan árvának éreztem magam. Néztem ezt az öregedő testet, és rettenetes honvágy hasított belém. Rettenetes honvágy.

– Hát hol tetszett születni? – próbálkoztam.

– Nem, nem úgy, drága lelkem! Másként. Úgy, ahogy az embernek egész életében honvágya van…

Istenem, szólt belőlem a teológus, ez az egyszerű asszony egy mondatban kimondta, amihez Augustinusnak egy egész könyv kellett: hogy szívünk mindaddig nyugtalan, amíg Istenben nyugalmat nem talál. Azóta tudom, hogy Tamási Áron sem egy földrajzi helyről beszél híres szállóigéjében: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Meg vagyok győződve, hogy a pünkösdi történet ezekre az egzisztenciális mélységű kérdésekre (is) válaszol. De ne szaladjunk a dolgok elébe, maradjunk annyiban, hogy ez az első „pünkösdi osztálytalálkozó” nagyon másként alakult…

A lényegről csak jelképekben lehet beszélni

A pünkösdi történet három jelképet sorakoztat fel, mindhárom közvetlenül kapcsolódik az üzenet lényegéhez.

1) Először a heves szélvész. A héberben a ruach egyszerre jelenti Isten lelkét és a szelet. A világot ez a nem látható, de hatásában nyilvánvaló erő tartja életben. Az ember lélegzete is közvetlenül ebből származik, addig él, amíg a lélek áthatja testét. Az ember testesült lélek, vagy ami ugyanaz, lelkesült test. (A pszichoszomatikán a Biblia nem lepődik meg, inkább azon, hogy mi meglepődünk rajta.)

Akkor és ott tehát a megszokott egyhangúsággal induló vallási ünneplést váratlan szélvész veri fel, a Lélek már-már erőszakos kiáradása. A szél kifejező jelkép arra, ami erős, ami fel nem tartóztatható, ami átrendezi a világ jelenlegi állapotát, ami felforgatja a status quót. Kultúrvasárnapjainkon mindig jó emlékezni arra, hogy amikor az egyház született, ebből az erőből született. Ahogyan teremtéskor Isten Lelkével életet lehelt a világba, úgy az első pünkösd alkalmával Isten Lelkével életet lehelt az egyházba. Egyéni életünk nagy változásai sem csendes, nyáresti langyos szellőből születnek, hanem mély életkrízisek szaggató szélvészeiből, biztosnak hitt födémeket elsöprő, tájképünket átrendező viharokból, melyeket nem mi rendelünk meg, mégis a mi életünket töltik be.

2) A második jelkép a tüzes lángnyelvek, melyek leereszkedtek mindegyikükre.

Mózes annak idején, amikor felsejlett előtte, hogy a világ a Szellem tüzében ég, a csipkebokrot lángolni látta Isten Lelkétől áthatottan. A pünkösdi történetben a láng minden jelenlevőre leereszkedik, tehát lényegében mindenki egyenként égő csipkebokorrá válik, azaz a kijelentés helyévé, a lélek hordozójává. A Lélek, amelyet eddig csak néhány kiválasztott hordozott, most mindenkire kiárad! A felnőtt keresztény/keresztyén ember teljes jogú apostollá válik, Isten szent szellemének hordozója, annak minden kiváltságával és felelősségével.

Ha itt véget érne a pünkösdi elbeszélés, nem lenne egyebünk, mint egy közösség Lélekkel telítettségének bájos története. Csakhogy a Lélek sosem azért árad ki, hogy mi jól érezzük magunkat általa, mint valami kémiai szertől, hanem ezért, hogy cselekedjünk általa. Hogy a Lélek ható eszközévé váljunk. Folytatódik tehát a történet!

3) A harmadik jelkép a nyelv: „Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak.”

Itt is, mint a tüzes nyelvek esetében, ugyanaz a „glossza” (nyelv) kifejezés szerepel. Ebből származik a keresztény hagyományban az extatikus nyelveken szólás hagyománya, szakkifejezéssel a glosszolália. Nekünk ezzel most nem kell többet foglalkozni, annál is inkább, mert az első pünkösdi történetben valami egészen más kap hangsúlyt.

A szeretet nyelven túli misztériuma

Pünkösd nem az extatikus őrjöngés, hanem az emberek közti különbségeket meghaladó szeretet csodája: pünkösd az egyház magyarázata a szeretet nyelven túli misztériumára. A szeretet transzlingvisztikai valóságának közös tapasztalata.

Mindenki a maga nyelvén hallotta… Mintha arról lenne szó, hogy akkor és ott a bábeli zűrzavar véget ért: ahogy annak idején Bábelben az egy közös nyelv sok szilánkra tört, és többé nem értették meg egymást az emberek, úgy most a sokféle nyelv mögött felsejlett a közös nyelv valósága. Mert a Lélek hatására úgy tudtak szólni, hogy a sokféle országból érkezők egyaránt a maguk anyanyelvén hallották. A valódi anyanyelven: a lélek nyelvén, a szív grammatikáján. Ott, ahol az ember hazaérkezik, és nem gyötri többé a honvágy…

A sokféleség az üzenet része

Az ApCsel 2. fejezete az egyetlen olyan hely a Bibliában, ahol a tömeg részletes bemutatására hamarabb kerül sor, mint az üzenetére. Mert itt a tömeg maga az üzenet része. Annak sokfélesége, és a sokféleség mögötti egysége.

Azt olvassuk, hogy az ismert világ minden tájáról voltak jelen. Ezért aztán minden nép úgy érezhette később, hogy az evangélium terjedése a földön velük kezdődött. Az afrikaiak azt mondják, hogy velük kezdődött, a szírek, hogy velük, az ázsiaiak szintén, de így gondolják Líbia vidékén, és természetesen Jeruzsálemben is. Csendben jegyzem meg, hogy időnként a magyarok is jogot formálnak erre. És lényegében joggal gondolja minden nép úgy: ez is pünkösd csodájának a része.

Értsük jól: nem az volt a csoda, hogy a jelenlevők egyformák lettek, hanem az, hogy másságuk ellenére értették egymást. Pünkösdi közösségnek lenni azt jelenti, hogy felülemelkedni mindazon, ami diabolikus: a szétválasztón, az elkülönítőn. Nem konformizmus, nem egyenruha, hanem a sokféleség összhangja!

Mindig vannak a kritikusok, a távolmaradók, a megosztott szívűek, a pálya szélén állók, de közösségeinket sosem ők határozták meg, hanem azok, akik tudtak úgy szólni, hogy mások megértették. Hangosan tűnődöm: gyakran miért nem látjuk és láttatjuk jobban a Lelket, amely ma is életet ad a közösségeinkben, célt és kitartást a reménytelenség ellenére, hűséget az egyéni érdekek ellenére, meggyőződést a kétségek ellenére, egyetértést a különbözőség ellenére…

Az osztály nélküli találkozó víziója

Az első pünkösd történetét tekinthetjük úgy, mint a történelem legnagyobb osztály nélküli találkozójának az elbeszélését. Nem az egy időkapszulában utazóké, nem az egy ideológián nevelkedetteké, hanem pártusé, rómaié, zsidóé és prozelitáé. Jaj, és a krétaiaké, a kreténeké, akiktől édesanyánk mindig óvott kiskorunkban. (vö. Tit 1,12: „A krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség”.)

Meggyőződésem, hogy a keresztény egyház akkor tud megújulni, amikor képes lesz újra otthont adni a pünkösdi osztály nélküli találkozónak. Meghívni a gazdagot, és meg a kisemmizettet; a vállalkozót és a szegény nyugdíjast, aki a rendszerváltások áldozataként idős korban kénytelen megismerkedni a kilátástalansággal; az apát, aki egyedül neveli gyermekét, és családját csonkának bélyegzik; a sokgyerekes házaspárt, aki a nemzetért nevel; a gyerektelent, aki munkahelyi hivatásának él vagy csak egyszerűen rosszul állította fel annak idején a prioritásokat, és most már késő; a tetováltat és a emós alkatú csendeset; a függőt és a haldoklót; pártusokat, médeket és edomiakat, és azokat is, akik többet isznak a kelletténél, de mindezt évek óta tagadják maguk előtt is; az iskolatanárokat, akiket kiábrándít a rendszer, és már arra sem emlékeznek, hogy miért is vállalták ezt a hivatást; a túl sok szörnyűséget látott mentősöket; egészségeseket és betegeket; jobb vagy bal frakcióban ülőket; a fiatalokat és az öregeket; a szépeket és a nem annyira szépeket; a magasakat és a kevésbé magasakat; a lányt, aki külföldre készül, és a fiút, aki szerint semmit nem érdemes; jaj, és a krétaiakat! – mindet az egyetlen hatalmas osztály nélküli találkozóra meghívni, amit úgy nevezünk, hogy egyház.

Szokványos dolog ez? Nem. Biztonságos? Nem. De Lélek szerint való!

Itt valami végleg megváltozott

Az elbeszélés utolsó részében azt olvassuk, hogy a kint ácsorgóknak azonnal feltűnt, hogy valami szokatlan dolog történik bent. Ezek a vallási ünnepek nem így szoktak zajlani… Ahogy pedig ezek a tanítványok beszélnek! – nos, hogy is mondhatnánk: „tele vannak édes borral”. Mit szépítsünk, tudjuk, hogy mit jelent: részegek! A Szentírás egyik nagy pillanata, derűs mozzanata, amikor Péter előáll, és védelmébe veszi a tanítványokat: nem részegek, érvel, mert még korán van! A nap harmadik órája, azaz reggel kilenc. (Bárcsak ez az érv mifelénk is megállná a helyét!)

Tehát 9 óra van, és látták rajtuk, hogy valami megváltozott, valami más, mint szokott…

Gyakran kérdezzük magunkat, vizsgáljuk egymást: mi lehet a jele annak, hogy Isten Lelke áthat? Azaz milyen a spirituális ember? Talán nyelveken szól, talán csodákat tesz?

Lehet, hogy a válasz sokkal egyszerűbb. Talán az, hogy miként érzed magad korán reggel. Gyűrött vagy és fáradt, kedvetlen és megtört? Munkádba keserűséggel és dühvel indulsz? Lehet a válasz, hogy mit láthatnak a kívül ácsorgók: milyen az alaphangulatod, hogyan tekintesz az életre. Látod-e, hogy a körülmények megtévesztő látszata ellenére ez a nap, amelyet az Úr rendelt. Mindig ez a nap! És te telve vagy létörömmel, mint minden Lélekkel élő ember! Lehet a válasz, hogy néha sikerül olyan nyelven megszólalnod, amelyet nem tanultál soha, és amelyet nem is sejtettél, hogy tudsz. Amit mindenki megért. A lélek nyelvén, a szív grammatikáján.

Meg kell tanulnunk azt a nyelvet, és legalább néha úgy szólnunk egymáshoz, mert a honvágy mindünket egy életen át elkísér…

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nemzetiségi viszály szítása miatt indul ...
Johannis konzultálni akar a pártokkal ...
Brüsszel felszólította a román kormányt ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ