Árkossy István Időutazás című képsorozatáról
SZÜCS GYÖRGY
A művész eredetileg olyan átfogó, mondhatni enciklopédikus sorozaton töprengett, amely a legjelentősebb események és történelmi személyiségek szerepét dolgozná fel, de ráébredve az egész emberi kultúrára kiterjesztett, illusztrált kronológia teljesíthetetlenségére magához a történelemhez szólt hozzá. Voltaképpen a múlt folytonos mozgásban, áramlásban lévő, az emlékezet és felejtés kölcsönhatásában kirajzolódó jelenségeiből az emberiség, a magyarság, máskor pedig az egyén szempontjából fontos vagy annak tűnő pillanatok mozaikkockáit válogatta ki. Olyan, önmagukon messze túlmutató, szellemi-archeológiai leletekről van tehát szó, ahol a vizuális és virtuális valóságban magunk is felfedezőkké válunk, s a megismerhető és a megismerhetetlen között utazunk az időben.
Árkossy István: Néró felgyújtja Rómát (2019, olaj, vászon)
A kiállításon eltérő tudással, emlékekkel, érzelmekkel, alkalmasint előfeltevésekkel közeledünk a képek által megidézett kormetszetekhez. Sokan pontosan feloldható, megfejthető keresztrejtvényeket, valamiféle ezoterikus üzenetet sejtenek bennük, ezért kódfejtő táblázatokkal felszerelkezve merülnek bele a művész teremtette világba. A Gótikus ablakok és az Alkímia című festmények akár sugallhatnák is a kézenfekvő megközelítéseket, s valóban, a tárgyak szimbolikája (kereszt, homokóra, függőón, mindent látó szem, kulcs stb.) engedelmeskedni látszik akár szabadkőműves, akár alkimista értelmezésnek egyaránt. Kétségtelen, hogy a kompozíciók a kulturálisan egyezményes jelekből, évezredes jelképekből, valós ábrázolásokból és a művész fantáziájának egyedi alakzataiból, szín- és vonalgesztusaiból állnak össze. Mások „magyarítják” az eseményeket, alakokat, például Kosztolányi szemén át nézik Róma pusztulását, s Nero, a véres költő egyik sokat sejtető kezdőmondata jut eszükbe: „Fönn, a Palatinuson, napsugarak tüzében izzott a császári palota.” A világhódító Napóleon árnyéka mögött felsejlik a niklai gazdálkodó, Berzsenyi, aki elégedetten kanyarítja lúdtollával a papírra versének utolsó verssorait: „Amely kéz felemelt, az ver most porba viszontag; / Benned az emberiség ügye boszulva vagyon.” A történelem fény- és árnyoldalainak páros ritmusa, a dicsőség és hanyatlás szakaszai – legalábbis ezen a tájon – feltorlódnak: számunkra Mátyás és Mohács közötti két nemzedéknyi idő tanulsága a következő évszázadokban is aktuális maradt.
Árkossy István: Mátyás és Mohács - I. (2019, olaj, vászon)
Egyik oldalról közelítve katalogizálni tudjuk a vallásokat: a már történelemmé tisztult és a tudományos feltárás, maradványaik révén pedig a turizmus érdeklődésére számot tartó irányzatokat, illetve a napjainkig ható, egymásnak feszülő, hívőik egyetlen igaz útjaként hirdetett hitvilágokat különböztethetünk meg (egyiptomi, maja, római, kereszténység, iszlám, sintoizmus). A vallásos meggyőződés mellett az eretnekek „meggyőzésének” véres technikái – elég, ha a keresztes háborúkra vagy az inkvizíció igencsak hatékony működésére gondolunk – rögtön előhívják az általános emberi tulajdonságok közül a háború és béke egyidejű hajlandóságát, a magas történelemben és a hétköznapokban egyformán megszokott nagyratörést és kisszerűséget, önzetlenséget és hálátlanságot, egyszersmind a magasztos eszmékbe öltöztetett érdekharcot (Casus belli). A 20. század jellemző karaktere tovább él a jelenben, hisz a generációk alapélménye, hogy az állandó háborúskodás korában élnek: soha nincs olyan nap, amikor valahol a földön ne lenne összeütközés vagy katonai erőfitogtatás. A történelem terhétől megroppanó, a hatalomnak alávetett, rettegő ember szimbólumává a Menekülő lépett elő, ahogy megrázó módon Ernst Barlach vagy Derkovits Gyula megörökítette.
Árkossy István: A fáraó álma (2019, olaj, vászon)
Szerencsére a Homo sapiens kifejlesztette magában a Homo ludens, a játékos ember magatartását, a racionális megértést kiegészítő szó- és képalkotás kommunikációs képességét. Mindkettő alkalmas a túlélésre, az értékek továbbhagyományozására, az emberben és Istenben való hit megőrzésére. Ahogy Apáczai írta művének előszavában: „A szerencsének ajándéki, úgymint a testnek ékes termete, a városok, az országok változnak, romlanak, elenyésznek; az erőlködéssel és fáradozással keresett lelki jóságnak és tudománynak díszei örökké maradandók. – Ezeket sem fegyvertől, sem tűztől, sem latroktól, rövid szóval semmi ellenkezőtől nem kell féltenünk.”
Az embert eredendő kíváncsisága – mi van a falon túl – járatlan területek felé vitte: amikor körbeért a földön, folytatta a kutatást a lélek mélységei és a világűr felé (Terra incognita). Amit ott talált vagy nem talált, mérhetetlen szorongással töltötte el. E belső nyugtalanság feloldására, úgy tűnik, a technicizmusba vetette bele magát, s gépekkel, már-már helyette gondolkodó, cselekvő masinákkal bástyázta körül az életét. Ez a tette azonban végső megoldást és biztos menedéket nem kínált, ugyanakkor – az alkotó nagy örömére – komoly inspirációkat szolgáltatott a tudomány, a filozófia és a képzőművészet számára. A jövő mindig újrakezdődik: a digitális számláló már elindult (Start).
Időutazás – szerzői gondolatok egy képsorozatról
ÁRKOSSY ISTVÁN
Amikor felötlött bennem annak gondolata, hogy a reneszánsz nagymesterek arcképcsarnokának megfestése után és a múlt számomra mindenkor vonzó világában megtett szellemi kalandozások során szerzett némi tapasztalatokkal felruházva ismét egy olyan területre merészkedjek, ami hasonlóképpen „időillatú”, újból kitárult előttem az Időkapu, én pedig örömmel beléptem rajta. A tudott és a tudatalatti kettőse egyidejűleg sarkallt, hogy gondolataimat a letűnt idők egykor volt díszletei elé invitáljam meg, hiszen gyakori szójárás: a történelem ismétli önmagát, mi pedig hajlamosak lettünk vajmi keveset okulni példáiból. Innen kiindulva éreztem esélyt, hogy az egykori tartalmak a szimbólumok prizmáján kivetítve némileg akár új értelmezést is nyerhetnek. Csak fel kellett gondolatban lapozni az események időrendi példatárát, ami gazdagságát tekintve kétségtelenül kimeríthetetlen. Aztán amint a kerék forogni kezdett munka közben, a mű művet teremtett a maga mentében, ahogyan az az életben is történik: szülő gyermeket, majd ő újabb és újabb gyermeket hoz a világra, bomlik a lét fonala egyre tovább, az eseménysor pedig fut a saját sorsvonalán. Másként szólva: úgy fakad kép is a képből, miként a történelmi események indái hajtanak ki egymásból, a világ tán előre megírt grandiózus oratóriumának hangjaira.
Árkossy István: Jeanne D'Arc (2019, olaj, vászon)
Az utóbbi évben elkészült és 2021 tavaszán a Kolozsvári Művészeti Múzeum Bánffy-palotai termeiben első alkalommal nyilvánosság elé kerülő húsz darab százszor száz centiméteres vászon pedig arra hivatott, hogy osztozzon az egykori történések képnyelven előadható eseménysorán az egyiptomi óriásdinasztiák kihalásának példájától kezdve, egészen a felpörgött korunk Start címmel jelzett, mindennapjainkat átszövő versenyszelleméig. S idővel, ahogy egyre terült a festék, formát öltöttek a különféle idézetek: az inkvizíció motívumai vörös-zöld komplementer színeivel, „Néró, az őrült”, ahogy felgyújtja Rómát, Mátyás után Mohács a bukás erjedő folyamatának érzetével, Savonarola szellemi és testi lángolása, Jeanne d’Arc nemzeti hősként üdvözült fehér példája, a gépek vörösbe ágyazott forradalma, vagy a mindent feketébe öltöztető háború krónikusan visszatérő szelleme mellett Szent István színtiszta alakja. A tárgykör képkeretbe foglalt tartalma időben lezáratlan, az összeállítás nyitott, ezzel biztosítva a lehetőséget, hogy történelmi áthallású motívumokkal felruházottan bármikor újabb festmény léphessen be a már meglévők sorába, tovább gazdagítva a ciklust. A vizuális megoldási rendszert szemlélve formaépítkezési sajátosságként megállapítható a rajzi elem dominanciája, a tiszta vonalak által körbehatárolt színfelületek pontos megjelenítése, a tartalom szimbolikus üzenetének szándéka és az expresszív képalkotás. Eltérően az irodalomtól, ahol a szöveg minden esetleges áthallás mellett is csak a leírt formában olvasható, a képek világában ez a kötöttség többnyire fellazul, a motívum egzakt vizuális határain túl is képes érzelmeket kiváltani az értelmi skála többrétűségének lehetőségei által.
