Expo maraton – tárlat a Mátyás-házban

Expo maraton – tárlat a Mátyás-házban
Folyamatosan bővülő tárlat látható a Mátyás király szülőházában található galériában, az Expo maraton című kiállítás anyaga a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjainak munkáiból áll össze.

A tárlat, amely az egyetem, a galéria, illetve az egyetemi diákegyesület együttműködésében jött létre, május negyedikén, két diák alkotásaiból álló anyaggal nyílt, azóta hetente két alkalommal egészült ki más diákok munkáival, így május végéig összesen 14 alapképzést végző, illetve mesteris diáknak biztosítanak kiállítási lehetőséget.

A hetedik alkalommal megszervezett maratoni tárlat célja, hogy a végzősök megmutatkozhassanak, a kiállítás anyagában helyet kaptak festészeti, grafikai-, textil-, szobrászati-, fotó-videó-, illetve kerámiamunkák is.

A tárlat május 31-én egy díjkiosztóval zárja kapuit, amely során a látogatók szavazatai alapján kiválasztott alkotónak átadják a fődíjat: egy dokumentációs jellegű utazási lehetőséget a Velencei Biennáléra. A közönségdíj mellett kiosztják a zsűri díjait is, több kategóriában, illetve több partnerszervezet által felajánlott jutalmakat.

A kiállítás május 31-ig látogatható a Mátyás szülőházában kialakított galériában.

(Borítókép: Részlet Gabriel Hutera textilmunkájából.)