Eurostat: a bevándorlás miatt 1,5 millióval nőtt az Európai Unió lakossága
Vissza

Eurostat: a bevándorlás miatt 1,5 millióval nőtt az Európai Unió lakossága

Egy év alatt nagyjából 1,5 millióval bővült az Európai Unió lakossága, amely 2017. január 1-jén 511,8 millió volt a becslések szerint, a növekedés oka a pozitív migrációs egyenleg - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) ma közzétett jelentéséből.

A lakosság számának emelkedését a hivatal egyértelműen a bevándorlás számlájára írta, tavaly ugyanis gyakorlatilag nem volt természetes népességnövekedés, a mindössze 5,1 millió születésre ugyanannyi halálozás jutott.

Az unió legnépesebb tagállama továbbra is Németország 82,8 millió fővel, míg Franciaországban 67 millióan, az Egyesült Királyságban 65,8 millióan, Olaszországban pedig 60,6 millióan élnek. Ebben a négy országban él a 28 tagú EU lakosságának több mint fele.

A közzétett adatok szerint 18 tagországban bővült a népességszám 2016-ban, míg tízben csökkent. A legnagyobb emelkedést Luxemburgban (+19,8 százalék) regisztrálták, ezt követte Svédország (+14,5), Málta (+13,8), Írország (+10,6) és Ausztria (+9,5). A legnagyobb csökkenést Litvániában (-14,2 százalék), Lettországban (-9,6), Horvátországban (-8,7), Bulgáriában (-7,3), továbbá Romániábab (-6,2) jegyezték fel.A születésszám valamelyest emelkedett 2015-höz képest, de ezer lakosra még mindig csak 10,0 újszülött jutott az unióban. A lakosságszámhoz viszonyítva a legtöbb gyerek Írországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban született: Írországban 13,5 születés jutott ezer főre, Svédországban és az Egyesült Királyságban 11,8. A sereghajtók Olaszország (7,8 újszülött/ezer fő), valamint Portugália (8,4), Görögország (8,6) és Spanyolország (8,7) voltak.

A halálozási arány Írországban és Cipruson a legalacsonyabb, mindkét országban 6,4 haláleset jutott ezer lakosra. A skála másik végén Bulgária (15,1), Lettország (14,6), Litvánia (14,3), illetve Románia és Magyarország (13) található. Ezer lakosra 10,0 haláleset jutott az unióban.

Ebből adódóan a legmagasabb természetes növekedési rátát Írország (+7,1 százalék), Ciprus (+4,7), Luxemburg (+3,6) és Franciaország (+3) vezeti. A legmeredekebb természetes fogyás pedig Bulgáriában (-6), Litvániában (-3,7), Romániában (-3,5), Horvátországban és Lettországban (-3,4), valamint Magyarországon (-3,2) volt.


EZ ÉRDEKELHETI
KÜLPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Európa Liga: Kleinheislerék követhetik ...
Tizenegy fiatal kutató a tudomány ...
Legfelsőbb bíróság: nem diszkrimináció ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Poraikból támasztották fel a ...
  • Hagyjatok kiszakadni!
  • Volt egyszer egy Szentháromság vagy ...
  • Gebe-Fügi Renáta a Mozart Fesztivál ...
  • Miért nem másképp?