Europol: tavaly kétszer annyi dzsihadista terrortámadás történt Európában, mint egy évvel korábban

Europol: tavaly kétszer annyi dzsihadista terrortámadás történt Európában, mint egy évvel korábban
Több mint kétszeresére nőtt a dzsihadista terrortámadások száma tavaly Európában a megelőző évhez képest, ezeknek azonban lényegesen kevesebb halálos áldozatuk volt a korábbiaknál - írta csütörtökön közzétett jelentésében az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol).

A Hágában bemutatott helyzetértékelés szerint 2017-ben 33 iszlamista merényletről érkezett bejelentés, amelyek közül tíz volt "sikeres", a többit meghiúsították vagy kudarcot vallott. Ezeknek összesen 62 halottja volt. Ezzel szemben 2016-ban "csak" 13 támadást regisztráltak, amelyek közül ugyancsak tíz "sikeres" merénylet 135 emberéletet követelt.

Összességében tavaly 205 "sikeres", kudarcba fulladt és meghiúsított terrortámadást regisztráltak, 45 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legtöbbnek, 137-nek etnonacionalista, szeparatista indítéka volt, míg 24 baloldali-anarchista, öt pedig szélsőjobboldali csoportok számlájára írható. A dzsihadista merényletekkel együtt ezek 68 halottat és 844 sebesültet eredményeztek.


Az Europol arról számolt be, hogy a megkísérelt terrortámadások számának növekedésével párhuzamosan a jelek szerint csökkent az előkészítésük és a végrehajtásuk hatékonysága. Az elkövetők nagy többsége Európában született vagy élt, ott radikalizálódott, nem utazott külföldre, például Szíriába, hogy terrorcsoportokhoz csatlakozzon. Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet jelentősen meggyengült az utóbbi időben, ezért inkább arra bátorítja a követőit, hogy ne utazzanak a Közel-Keletre, hanem hajtsanak végre merényleteket a lakóhelyükön - emelte ki a szervezet.

"A dzsihadista támadások veszélye továbbra is súlyos az EU-ban, ahogyan azt a 2017-es merényletek is mutatják" - írták a jelentésben.

Manuel Navarrette, a Europol terrorellenes központjának vezetője elmondta, hogy egyelőre nem szivárogtak vissza nagy számban azok az iszlamisták, akik Európából korábban az IÁ iraki és szíriai területeire utaztak. A Közel-Keleten terrorcsoportokhoz csatlakozott mintegy ötezer európai közül eddig nagyjából 1500-an tértek vissza a kontinensre, ezren pedig meghaltak. Az elmúlt években megszaporodtak Európában is a "magányos farkasként" lecsapó merénylők által egyszerű eszközökkel, például autóval vagy késsel elkövetett támadások. Ezek ugyan jellemzően jóval kevesebb áldozatot követelnek, mint a bonyolultabb, robbantásos vagy lőfegyverekkel végrehajtott merényletek, de nehezebb is őket megakadályozni.

Az EU-ban összesen 975 embert vettek őrizetbe tavaly terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt, legtöbbjüket iszlamista merényletekkel összefüggésben.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Külpol
Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.
Külpol