Európa Liga: Vidi és Astra nyeregben, a Fradi drámája

Európa Liga: Vidi és Astra nyeregben, a Fradi drámája
A Székesfehérvári Videoton FC 3–0-ra nyert csütörtökön az észt Nomme Kalju vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. A Ferencváros hiába szerepelt 44 percig kiválóan a dán Midtjylland ellen, 2–0-s vezetésről veszített. A gyurgyevói csapat 3–1-re nyerte az első felvonást, előnye valószínűleg elég lesz a visszavágóra.

A székesfehérváriak Pátkai Máté révén már a nyolcadik percben előnyt szereztek Tallinnban, a második félidőben pedig a szerb Marko Scsepovics két értékesített büntetőjével tulajdonképpen eldöntötték a párharcot. Az első félidő vége előtt a portugál bíró, Joao Capela megsérült, amikor összefutott egy hazai játékossal, így a negyedik játékvezető, a szintén portugál Luis Miguel Branco Godinho vette át szerepét. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Felcsúton.

A budapesti Groupama Arénában a ferencvárosi zöld-fehérek Botka Endre és Varga Roland (utóbbi szépségdíjas szabadrúgásból) góljaival 2–0-s előnyre tettek szert, de Jakob Poulsen büntetőből szépített a szünet előtt, ráadásul Julian Koch kiállítása miatt emberhátrányba került az FTC. Sandro Schärer svájci játékvezető kissé túl szigorúan alkalmazta a szabályokat. A folytatásban a dán csapatkapitány újabb két gólt szerzett szabadrúgásból és 11-esből, így fordított a Midtjylland, amely Paul Onuachu hajrában szerzett találatával jószerivel eldöntötte a párharcot. A vendégeknél végigjátszotta a találkozót Korcsmár Zsolt. A visszavágót egy hét múlva rendezik Dániában.

A gyurgyevói Marin Anastasovici Stadionban az Astra győzelme még magabiztosabb is lehetett volna, ha a házigazdák nem hagyják ki ordító gólhelyzeteiket. Edi Iordănescu csapata az első félóra lejárta után szerzett vezetést, Alexandru Ioniţă II. kapusról kipattanó labdát vágott a hálóba. A vezetés csak három percig tartott, mivel Rasad A. Szadigov távoli lövéssel vette be Plamen Ilijev kapuját. A második játékrészben Alexandru Dandea volt fejjel eredményes az 55. percben, majd a francia idegenlégiós Anthony Le Tallec állította be a végeredményt a 74. percben. A vendégeknél végigjátszotta a találkozót Gabi Matei, a találkozót a fehérorosz Szergej Cinkevics vezette.

Egy hét múlva Bakiban rendezik a visszavágót.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés: • Nomme Kalju (észt)–Székesfehérvári Videoton FC 0–3 (Pátkai – 8., Scsepovics 2 – 46. és 74., mindkettő 11 m) • Ferencvárosi–Midtjylland (dán) 2–4 (Botka – 22. és Varga Roland – 42. perc, illetve Poulsen 3 – 45 + 1 ., 61. és 67., az első és a harmadik 11 m, valamint Onuachu – 90. perc) • Gyurgyevói/Giurgiui Astra–FK Zirä (azeri) 3–1 (Alexandru Ioniţă II. – 31., Dandea – 55. és Le Tallec – 74. perc, illetve Szadigov – 34. perc).

*

A dán Bröndby házigazdaként 2–0-ra legyőzte a finn VPS Vaasa csapatát, a hazaiak magyar idegenlégiósa, Kalmár Zsolt a 82. percben lépett pályára. A 22 éves válogatott játékosnak ez volt pályafutása első fellépése klubszínekben az európai kupákban.

A horvát Hajduk Split Futács Márkó góljával hazai környezetben 1–0-s előnyre tett szert a bolgár Levszki Szófia ellen. A magyar válogatott támadó – akinek ez volt az első meccse klubszinten a nemzetközi porondon – végig a pályán volt, a 24. percben büntetőből talált be. A bolgároknál két román játékos szerepel, aki a Kolozsvári CFR 1907 együttesénél is megfordult: Neluţ Roşu középpályás végigjátszotta a meccset, Sergiu Buş csatár csereként a 67. perctől kapott játéklehetőséget.

A kazah Kajrat Almati Elek Ákossal végig a soraiban odahaza 1–1-es döntetlent játszott az albán Skënderbeuval.

A lengyel Lech Poznan román játékosa, Mihai Răduţ a 84. percben csereként állt be csapatában, és a hosszabbításban 11-est ért el. Így együttese csak 3–2-re kapott ki idegenben a norvég FK Haugesundtól.

Kilencven percnyi játéklehetőséget kapott Luxemburgban Bogdan Mitrea hátvéd az 1–0-ra nyertes ciprusi AEL Limassol keretében a Progres Niedercorn ellen, csakúgy mint Adrian Avrămia a fehérorosz Dinamó Breszt ellenében (1–1 az osztrák Altach otthonában).

A macedón Shkëndija 3–1-re nyert a finn HJK Helsinki ellen, A hazaiak mindhárom gólját a macedón válogatott csatár, Besart Ibraimi szerezte, aki kétszer büntetőből volt eredményes.

További eredmények: • Progres Niederkorn (luxemburgi)–AEL Limassol (ciprusi) 0–1 • Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Botev Plovdiv (bolgár) 1–1 • IFK Norrköping (svéd)–Trakai (litván) 2–1 • Slovan Pozsony/Bratislava (szlovákiai)–Lyngby (dán) 0–1 • Hajduk Split (horvát)–Levszki Szófia (bolgár) 1–0 • Sturm Graz (osztrák)–Mladost Podgorica (montenegrói) 0–1 • Trencsén/Trencín (szlovákiai)–Bnei Jehuda Tel-Aviv (izraeli) 1–1 • Aberdeen (skót)–Siroki Brijeg (bosnyák) 1–1 • Cork City (ír)–AEK Larnaca (ciprusi) 0–1 • Eszék/Osijek (horvát)–Luzern (svájci) 2–0 • Zeljeznicar (bosnyák)–AIK Solna/Stockholm (svéd) 0–0 • Panioniosz (görög)–Gorica (szlovén) 2–0 • Shamrock Rovers (ír)–Mladá Boleslav (cseh) 2–3 • Altach (osztrák)–Dinamó Breszt (fehérorosz) 1–1 • Bröndby (dán)–VPS Vaasa (finn) 2–0 • Liepaja (lett)–Suduva (litván) 0–2 • Apollon Limasszol (ciprusi)–Zaria Bălţi (moldáv) 3–0 • Gabala/Qäbälä (azeri)–Jagiellonia Bialystok (lengyel) 1–1 • Haugesund (norvég)–Lech Poznan (lengyel) 3–2 • Östersund (svéd)–Galatasaray Isztambul (török) 2–0 (!)  • Vaduz (liechtensteini)–Odd (norvég) 0–1 • Valletta (máltai)–Utrecht (holland) 0–0 • Rabotnicki (macedón)–Dinamó Minszk (fehérorosz) 1–1 • Rózsahegy/Ruzomberok (szlovákiai)–Brann Bergen (norvég) 0–1 • Shkëndija (macedón)–HJK Helsinki (finn) 3–1 • Irtisz Pavlodar (kazah)–Crvena Zvezda Belgrád (szerb) 1–1 • Kajrat Almati (kazah)–Skënderbeu (albán) 1–1 • Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–KR Reykjavík (izlandi) 3–1 • Valur Reykjavík (izlandi)–Domzale (szlovén) 1–2.

BL és EL-sorsolás

A Budapesti Honvéd a litván Zalgiris Vilniusszal (a korábbi CFR-es Liviu Antal csapata) vagy a bolgár Razgrad Ludogoreccel (Cosmin Moţi és Claudiu Keşerü együttese) találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben jövő szerdán túljut az izraeli Hapoel Beer-Seván.

A pénteki, nyoni sorsoláson az is kiderült, hogy az első találkozón a kispestiek lennének a pályaválasztók, a visszavágót pedig idegenben játszanák.

A Zalgiris szerdán hazai pályán 2–1-re legyőzte a Ludogorecet, amely 2015-ben és tavaly a főtáblára jutott a BL-ben, míg a Honvéd szintén 2–1-es hátrányból várja a zárt kapus hazai visszavágót.

A román résztvevők közül a bajnok Konstancai Viitorul az APOEL Nicosia (ciprusi)–F19 Dudelange (luxemburgi) párharc győztese ellen kezd (az első meccset hazai pályán a szigetországiak nyerték 1–0-ra), míg az FCSB ellenfele a cseh FC Viktoria Plzen lesz. Mindkét együttes pályaválasztó az első mérkőzésen.

Ebben a körben a vesztesek már átkerülnek az Európa Liga-selejtező utolsó fordulójába, ahol a főtáblára kerülésért küzdhetnek tovább, míg a győztesek már biztos főtáblások, mert a negyedik kör megnyerésével a BL, míg ottani kudarcukkal az EL csoportkörébe kerülnek.

A harmadik forduló első mérkőzéseit július 25-én és 26-án, míg a visszavágókra augusztus 1-jén és 2-án rendezik.

*

A francia Girondins Bordeaux lesz a Videoton FC ellenfele a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben a székesfehérváriak jövő csütörtökön túljutnak az észt Nomme Kalju együttesén.

A pénteki, nyoni sorsoláson az is kiderült, hogy a Ferencváros a lengyel Arka Gdynia csapatával találkozik, ha jövő héten nagy bravúrral, 4–2-es hátrányról megfordítja a párharcot a dán Midtjylland vendégeként. A Videoton 3–0-s előnyről várja a felcsúti második felvonást.

Az FTC és Videoton is idegenben kezdené következő párharcát.

A Gyurgyevói/Giurgiui Astra az azeri FK Zirä elleni továbbjutás esetén (3–1-re nyert az első meccsen) az ukrán FC Olekszandria ellen folytathatja. Románia másik két képviselője ezen a szinten kapcsolódik be a küzdelemsorozatba, s mindkettő rangos ellenfelet kapott: a Bukaresti Dinamó az olasz AC Milan, a Krajovai Universitatea SK pedig a spanyol Athletic Bilbao ellen játszik, mindkettő hazai pályán kezd.

A harmadik forduló első mérkőzéseit július 27-én, a visszavágókat augusztus 3-án rendezik.