Európa Liga: Újabb Vidi-győzelem reális esélyt teremtene a továbbjutásra

Európa Liga: Újabb Vidi-győzelem reális esélyt teremtene a továbbjutásra
Amennyiben a Székesfehérvári MOL Vidi FC csütörtökön másodjára is legyőzi a görög PAOK-ot, reális esélyt teremt arra, hogy továbbjusson csoportjából a labdarúgó Európa Ligában.

A székesfehérvári együttes két hete nagy bravúrt végrehajtva 2–0-ra nyert idegenben a hazájában veretlenül listavezető szaloniki gárda ellen, így olyan helyzet alakult ki a négyesben, hogy a fehérorosz BATE Boriszovval kiegészülve a három csapat egyenlő eséllyel pályázik a százszázalékos Chelsea mögötti második hely megszerzésére, mivel mindháromnak három pontja van.

A budapesti Groupama Arénában 19.55-kor várhatóan telt ház előtt kezdődő találkozó győztese kedvező helyzetbe hozza magát a folytatásra. A magyar bajnok számára kiváltképpen értékes lenne a siker, mert a végelszámolásnál akár az egymás elleni eredmény is dönthet a továbbjutásról, amely így mindenképpen Marko Nikolics együttesének kedvezne. A döntetlen éppen a görögországi diadal miatt szintén a Vidinek lenne előnyösebb.

A főpróba a piros-kékeknek sikerült jobban, mivel szombaton könnyedén győztek Pakson, míg a Răzvan Lucescu edzette PAOK először vesztett pontokat a görög élvonalban, ugyanis 1–1-es döntetlent játszott az Atromitosz vendégeként Athénban, amely éppen a magyar válogatott Ugrai Roland góljával egyenlített (a PAOK-nál a cserepadon ült a román válogatott Alin Toşca). Ennek ellenére rendkívül nehéz mérkőzésre számíthat a Vidi. A PAOK eddigi kilenc bajnoki találkozóján mindössze három gólt kapott.

A csoport másik találkozóján a Chelsea a BATE Boriszov vendége lesz.

A B-csoportban a kapus Gulácsi Pétert az EL-ben rendre nélkülöző, de a szintén magyar válogatott Willi Orbánt foglalkoztató RB Lipcse a skót Celtic Glasgow otthonába látogat. A G-csoportban pedig a térdsérüléssel bajlódó Szántó Tamás együttese, az osztrák Bécsi Rapid a spanyol Villarrealt fogadja.

A K-csoportban a Kádár Tamást soraiban tudó Dinamó Kijevhez a francia Stade Rennes látogat, a négyes élén álló kazah FK Asztana, Kleinheisler László együttese pedig a Jablonec csapatát látja vendégül.

Európa Liga, csoportkör, 4. forduló (az A–F-csoportban 22 órakor, a G–L-csoportban 19.55-kor kezdődnek a találkozók, az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük):

A-csoport: • Razgrad Ludogorec (bolgár)–AEK Larnaca (ciprusi) – élőben közvetíti a DigiSport3 és Telekom Sport4 tévéadó • Bayer Leverkusen (német)–FC Zürich (svájci). A csoport állása: 1. Zürich 9 pont, 2. Leverkusen 6, 3. Ludogorec 1 (3–5), 4. Larnaca 1 (3–6).B-csoport: • Celtic Glasgow (skót)–RB Lipcse (német) – Look Sport, DigiSport4 és Telekom Sport4 • Rosenborg Trondheim (norvég)–Red Bull Salzburg (osztrák). Az állás: 1. Salzburg 9 pont, 2. Lipcse 6, 3. Celtic 3, 4. Rosenborg 0.C-csoport: • Slavia Prága (cseh)–FC Koppenhága (dán) • Girondins Bordeaux (francia)–Zenit Szentpétervár (orosz). Az állás: 1. Zenit 7 pont, 2. Slavia 6, 3. Koppenhága 4, 4. Bordeaux 0.D-csoport: • Fenerbahce Isztambul (török)–RSC Anderlecht Brüsszel (belga) – 17.50 órakor, Look Plus, DigiSport1 és Telekom Sport1 • Dinamó Zágráb (horvát)–Spartak Nagyszombat/Trnava (szlovákiai). Az állás: 1. Zágráb 9 pont, 2. Fenerbahce 4, 3. Spartak 3, 4. Anderlecht 1.E-csoport: • Arsenal (angol)–Sporting Lisszabon (portugál) – DigiSport1 és Telekom Sport1 • Vorszkla Poltava (ukrán)–Karabah/Qarabag (azeri). Az állás: 1. Arsenal 9 pont, 2. Sporting 6, 3. Vorszkla 3, 4. Qarabag 0.F-csoport: • Olimpiakosz Pireusz (görög)–F91 Dudelange (luxemburgi) • Real Betis Sevilla (spanyol)–AC Milan (olasz) – Look Plus, DigiSport2 és Telekom Sport2. Az állás: 1. Betis 7 pont, 2. Milan 6, 3. Pireusz 4, 4. Dudelange 0.G-csoport: • Bécsi Rapid (osztrák)–Villarreal (spanyol) – Telekom Sport4 • Szpartak Moszkva (orosz)–Glasgow Rangers (skót). Az állás: 1. Villarreal 5 pont (10–5), 2. Rangers 5 (5–3), 3. Bécsi Rapid 3, 4. Szpartak 2.H-csoport: • SS Lazio (olasz)–Olympique Marseille (francia) – Look Plus, DigiSport3 és Telekom Sport1 • Apollon Limasszol (ciprusi)–Eintracht Frankfurt (német). Az állás: 1. Eintracht 9 pont, 2. Lazio 6, 3. Marseille 1 (4–7), 4. Apollon 1 (3–6).I-csoport: • KRC Genk (belga)–Besiktas Isztambul (török) • FF Malmö (svéd)–Sarpsborg (norvég). Az állás: 1. Genk 6 pont, 2. Sarpsborg 4 pont (5–5), 3. Malmö 4 (3–3), 4. Besiktas 3.J-csoport: • Akhisarspor (török)–FC Sevilla (spanyol) – DigiSport4 • FK Krasznodar (orosz)–Standard Liége (belga). Az állás: 1. Sevilla 6 pont (12–3), 2. Krasznodar 6 (4–3), 3. Liége 6 (5–7), 4. Akhisar 0.K-csoport: • FK Asztana (kazah)–Jablonec (cseh) – 17.50-kor, Look Sport és DigiSport4 • Dinamó Kijev (ukrán)–Stade Rennes (francia). Az állás: 1. Asztana 5 pont (5–3), 2. Kijev 5 (6–5), 3. Rennes 3, 4. Jablonec 2.L-csoport: • Székesfehérvári MOL Vidi FC–PAOK Szaloniki (görög) – Look Sport, DigiSport2 és Telekom Sport3 • BATE Boriszov (fehérorosz)–Chelsea (angol) – DigiSport1 és Telekom Sport2. Az állás: 1. Chelsea 9 pont, 2. PAOK 3 (4–4), 3. VIDI 3 (2–3), 4. BATE 3 (4–7).

Borítókép: Telt ház várható a Vidi újabb EL-meccsére – FOTÓ: WWW.MOLVIDI.HU