Európa Liga: ötgólos győzelem Kolozsvárott, siker Bukarestben is (FRISSÍTVE)

Európa Liga: ötgólos győzelem Kolozsvárott, siker Bukarestben is (FRISSÍTVE)
Régen volt ekkora gólözön a kolozsvári Kőváry-telepi Gruia negyedi, Dr. Constantin Rădulescu Stadionban: a vasutascsapat, a Kolozsvári CFR 1907 5–0-ra legyőzte az örmény Alaskert csapatát, és így továbbjutottak, a rájátszásban a luxemburgi Dudelange lesz az ellenfelük.

Hasonlóan örvendhettek Bukarestben is: a 90. percben még 1–1-es döntetlen volt a bukaresti FCSB és a horvát Hajduk Split közötti mérközés, majd a hosszabbítás első perceiben a FCSB gólt rúgott, így szintén továbbjutott és az osztrák Bécsi Rapid ellen játszanak majd.

A Krajovai Universitatea SK-RB Lipcse (német) közötti 1–1-es eredmény a krajovai csapat számára a szereplés végét jelentette (egy hete Lipcsében 3–1-es vereséget szenvedtek).

Borítókép: a szombati kolozsvári mérkőzés (Facebook)

Kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel lépett tovább a Kolozsvári CFR 1907 csapata a labdarúgó Európa Liga harmadik selejtezőköréből az örmény FC Alaskert ellenében, miután a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban rendezett visszavágón 5–0 (2–0) arányban kiütötte ellenfelét.

A folytatásban az F91 Dudelange következik a vasutasok számára – a luxemburgi együttest a Bajnokok Ligájából a MOL Vidi FC búcsúztatta 3–2-es összesítéssel, a kisállam bajnoka viszont most meglepetésre kiejtette a Legia Varsót (2–1-re nyert idegenben, és 2–2-es döntetlent ért el a visszavágón, amelyen már 2–0-ra is vezetett). A Legia mestere a magyar Nagy Dominiket is nevezte a kezdőjébe, a magyar játékos a 69. percig a pályán volt. Az első mérkőzést augusztus 23-án játsszák Luxemburgban, majd egy hétre rá a visszavágót Kolozsvárott.

A CFR 1907 az első meccsen 2–0-ra nyert Jerevánban George Ţucudean találataival, csütörtökön este pedig a legmagabiztosabb sikerét könyvelhette el az európai porondon. A találkozó góljain Juan Emmanuel Cúlio (19. perc, 11 m), Billel Omrani 2 (45. + 1. és 62. perc), Ovidiu Hoban (58. perc), továbbá Sebastian Árpád Mailat (91. perc) osztozott.

A mérkőzés legjobbja, a francia–algériai Omrani a 19. percben büntetőt küzdött ki (a szerb Danijel Sztojkovics a 16-oson belül ellökte), amit Cúlio magabiztosan értékesített (1–0). Tizenegy perccel később növelhette volna előnyét a házigazda, Ţucudean beadta a labdát, a horvát Damjan Djokovics lőtt, de a szerb Ognjen Cancarevics kapus hárítani tudott.

Alaskerttől a legnagyobb veszélyt az Erdigarian testvérek jelentették, a csapatkapitány Artur és a támadó Artak, Cosmin Vâtcă kapus azonban a 33. és a 42. percben védte a lövéseket.

Az első játékrész hosszabbításperceiben az izlandi Vilhjalmur Thorarinsson játékvezető a Cúlio elleni szabálytalanságánál alkalmazta az előnyszabályt, Omrani pedig élt a lehetőséggel: a 16-os szélén remekül kapta el a labdát, lövése a felsőlécről vágódott be a hálóba (2–0).

Fordulás után a vasutasok visszavettek a lendületből, a háromszoros örmény bajnok, azonban ezt nem tudta kihasználni – Vâtcănak csak az 54. percben kellett újra védenie. Az 58. percben Omrani szögletet ért el, Mario Camora csapatkapitány beívelését pedig a jó ütemben érkező Ovidiu Hoban fejelte közelről a hálóba (3–0). Négy perccel később újabb fejessel nőtt tovább az előny: a feladó ezúttal Ţucudean volt, a végrehajtó pedig Omrani (4–0). Különösebb megerőltetés nélkül további két helyzetet hagyott ki Ţucudean és Mailat, majd a csereként beállt támadó a hosszabbításpercekben közelről betalált, s beállította a végeredményt (5–0).

Antonio Conceicao mester együttese: Cosmin Vâtcă – Ionuţ Peteleu, Paulo Vinícius, Andrei Mureşan, Mario Camora – Damjan Djokovic (56. perc Cătălin Bordeianu), Ovidiu Hoban, Juan Emmanuel Cúlio (64. perc Alexandru Ioniţă II.) – Alexandru Adrian Constantin Păun, George Ţucudean, Billel Omrani (69. perc Sebastian Árpád Mailat).

A magyar Lang Ádám a cserepadon kapott helyet.

Végeredmény: • Kolozsvári CFR 1907–FC Alaskert 5–0 (gól: Juan Emmanuel Cúlio – 19., 11 m, Billel Omrani 2 – 45. + 1. és 62., Ovidiu Hoban – 58., valamint Sebastian Árpád Mailat – 91. perc) – továbbjutott a CFR 1907 kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel.

*

A FCSB a horvátországi gól nélküli döntetlen után 11-essel szerzett vezetést a Hajduk Split ellen a fővárosi Nemzeti Arénában, a spanyol Juan Martinez Munuera által megítélt büntetőt az 55. percben Harlem Eddy Gnohere értékesítette. A továbbjutás azonban a 82. percben kétségessé vált, amikor a brazil Jairo de Macedo da Silva jobb oldali beadását a ghánai Ahmed Said közelről a hálóba bólintotta. A hosszabbításpercek végén Josip Posavec kapus lemaradt Romario Benzar beívelésnél, s a francia, Bölény becenevű csatár ismét betalált, ezúttal fejjel.A vendégeknél a magyar Gyurcsó Ádám a 65. percben állt be, Futács Márkót nem nevezték.

Végeredmény: • FCSB–Hajduk Split (horvát) 2–1 (Harlem Gnohere 2 – 55., 11 m és 93. perc), illetve Ahmed Said – 82. perc) – továbbjutott a FCSB 2–1-es összesítéssel.A magyar Szántó Tamás sérülés miatt nem volt a Bécsi Rapid keretében, a Slovannál Holman Dávid nem lépett pályára. A bécsiek simán, 4–0-ra nyertek a pozsonyiak ellen, összesítésben 5–2-vel mentek tovább. A román Andrei Ivan, egy perccel a beállása után gólpasszt jegyzett a végül mesterhármast elérő Christoph Knasmüllnernek. Ivan 12 perc játéklehetőséget kapott. Az osztrák csapat lesz az FCSB következő ellenfele, az első mérkőzést Bécsben játsszák jövő csütörtökön, egy hétre rá pedig a bukaresti visszavágót rendezik.*

Gulácsi Péter csapata, az RB Lipcse 1–1-es döntetlent játszott a Krajovai Universitateával a Ion Oblemenco Stadionban, de a magyar válogatott kapust nem nevezték a németek keretébe. A lipcseiek összesítésben 4–2-vel bejutottak a play-offba.

Végeredmény: • Krajovai Universitatea–RB Lipcse 1–1 (Raoul Petre Baicu – 85. perc, illetve Marcel Sabitzer – 39. perc) – továbbjutott Lipcse 4–2-es összesítéssel.

*

A Kajrat Almatinál Elek Ákos a kezdőcsapatban kapott helyett, míg Eppel Mártont a 34. percben küldte be vezetőedzője – a magyar válogatott támadó élt is a lehetőséggel, a 61. percben ő szerezte csapata szépítő találatát. A kazah együttes végül 2–1-re kikapott, s kettős vereséggel búcsúzott az Európa Ligától.

A Hibernian FC 3–0-ra kikapott a norvég FK Moldétól. Bogdán Ádám védte a skótok kapuját, akik a vereséggel kiestek.

A dán Midtjylland Korcsmár Zsolttal a soraiban diadalmaskodott 3–1-re a TNS ellen, és kettős győzelemmel jutott be a következő körbe. Az APOEL-nél kezdett Sallai Roland, edzője a 89. percben cserélte le. A ciprusi gárda 3–1-re nyert a Beer-Seva ellen, összesítésben pedig 5–3-mal ott lesz  rájátszásban.

*

A romániai játékosok közül Claudiu Keşerü szerepelt a legjobban, a bolgár Razgrad Ludogorec csatára továbbjutást jelentő gólt lőtt Mostarban a 24. percben a Zrinjski ellenében, csapata 1–1-gyel végzett, s megőrizte az első mérkőzésen elért egygólos előnyét. Keşerü 86 percet szerepelt, Cosmin Moţi végigjátszotta mérkőzést a vendégeknél.

A litván Zalgiris Vilnius, soraiban Liviu Antallal hazai pályán kapott ki 5–0-ra az FC Sevillától, csapata kettős vereséggel esett ki. Gabriel Tamaş is végigjátszotta a meccset Bergamóban, csapata, az izraeli Hapoel Haifa ezúttal 2–0-ra kapott ki, és kettős vereséggel búcsúzott. A lengyel Lech Poznanban Mihai Răduţ, a szlovén NK Mariborban Alexandru Creţu a cserepadot koptatta, és figyelte csapata kiesését a belga RKC Genk, illetve a skót Glasgow Rangers ellenében.

Az orosz FK Ufa (amelyben Ionuţ Nedelcearut a 82. percben cserélték le) a Progrés Niedercornt némi izgalmak árán búcsúztatta, pedig 2–1-re nyerte az első találkozót. A luxemburgi mérkőzésen viszont csak a 93. percben tudtak egyenlíteni (2–2 lett a vége, s elmaradt a hosszabbítás).

A szerb Partizan Belgrádnál Gabriel Enache a 82. percben állt be, együttese kettős győzelemmel jutott tovább  dán Nordsjaelland ellen.

További eredmények, Európa Liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó: • Lech Poznan (lengyel)–KRC Genk (belga) 1–2 – tj. a Genk kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel • NK Maribor (szlovén)–Glasgow Rangers (skót) 0–0 – tj. a Rangers 3–1-es összesítéssel • Feyenoord Rotterdam (holland)–FK AS Trencsén/Trencín (szlovákiai) 1–1 – tj. Trencsén 5–1-es összesítéssel • KAA Gent (belga)–SSA Jagiellonia Bialystok (lengyel) 3–1 – tj. a Gent kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel • Partizán Belgrád (szerb)–FC Nordsjaelland (dán) 3–2 – tj. a Partizán kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel • Bécsi Rapid (osztrák)–Slovan Pozsony/Bratislava (szlovákiai) 4–0 – tj. a Rapid 5–2-es összesítéssel • Girondins Bordeaux (francia)–FK Mariupol (ukrán) 2–1 – tj. Bordeaux 5–2-es összesítéssel • HNK Fiume/Rijeka (horvátországi)–Sarpsborg 08 (norvég) 0–1 – tj. a Sarpsborg 2–1-es összesítéssel • Rosenborg Trondheim FC (norvég)–Cork City (ír) 3–0 – tj. a Rosenborg 5–0-s összesítéssel • APOEL Nicosia (ciprusi)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3–1 – tj. az APOEL 5–3-as összesítéssel • Zenit Szentpétervár (orosz)–Dinamó Minszk (fehérorosz) 8–1 – hosszabbítás után; tj. a Zenit 8–5-ös összesítéssel • FC Luzern (svájci)–Olimpiakosz Pireusz (görög) 1–3 – tj. az Olimpiakosz kettős győzelemmel, 7–1-es összesítéssel • Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–FC Pjunik Jereván (örmény) 2–1 – tj. a Maccabi 2–1-es összesítéssel • Dinamó Breszt (fehérorosz)–Apollon Limasszol (ciprusi) 1–0 – tj. az Apollon 4–1-es összesítéssel • LASK Linz (osztrák)–Besiktas Isztambul (török) 2–1 – tj. a Besiktas 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal • Atalanta Bergamo (olasz)–Hapoel Haifa (izraeli) 2–0 – tj. az Atalanta kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel • FC Bázel (svájci)–Vitesse Arnhem (holland) 1–0 – tj. a Bázel kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel • Bröndby IF (dán)–Spartak Zlatibor Voda (szerb) 2–1 – tj. a Bröndby kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel • F91 Dudelange (luxemburgi)–Legia Varsó (lengyel) 2–2 – tj. a Dudelange 4–3-as összesítéssel • HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)–PFK Razgrad Ludogorec (bolgár) 1–1 – tj. a Ludogorec 2–1-es összesítéssel • FC Koppenhága (dán)–CSZKA Szófia (bolgár) 2–1 – tj. az FC Koppenhága kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel • FK Kukësi (albán)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 2–0 – tj. a Torpedo 5–4-es összesítéssel • FC Midtjylland (dán)–The New Saints (walesi) 3–1 – tj. a Midtjylland kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel • Molde FK (norvég)–Hibernian FC (skót) 3–0 – tj. a Molde 3–0-s összesítéssel • FK Suduva (litván)–Spartaks Jurmala (lett) 0–0 – tj. a Suduva 1–0-s összesítéssel • VMFD Zalgiris Vilnius (litván)–FC Sevilla (spanyol) 0–5 – tj. a Sevilla kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel • Progrés Niedercorn (luxemburgi)–FK Ufa (orosz) 2–2 – tj. Ufa 4–3-as összesítéssel • AEK Larnaca (ciprusi)–Sturm Graz (osztrák) 5–0 – tj. az AEK Larnaca kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel • Helsinki JK (finn)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 1–4 – tj. az Olimpija kettős győzelemmel, 7–1-es összesítéssel • Kajrat Almati (kazah)–Sigma Olomouc (cseh) 1–2 – tj. a Sigma kettős győzelemmel, 4–1-es gólkülönbséggel • Burnley (angol)–Basaksehir (török) 1–0 – hosszabbítás után, tj. a Burnley 1–0-s összesítéssel • Valur Reykjavík (izlandi)–Sheriff Tiraspol (moldáv) 2–1 – tj. a Sheriff 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal • SC Braga (portugál)–Zorja Luhanszk (ukrán) 2–2 – tj. a Zorja 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal.