Európa Liga: nehéz helyzetben az SSC Nápoly

Európa Liga: nehéz helyzetben az SSC Nápoly
Szerdán és csütörtökön rendezik a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcainak visszavágóit, a formahanyatlással küzdő SSC Nápolynak pedig kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a vendég spanyol Granada ellen.

Gennaro Gattuso vezetőedző tanítványai a legutóbbi hat tétmérkőzésükből mindössze egyet tudtak megnyerni, igaz, az éppen a címvédő Torinói Juventus 1–0-s legyőzése volt a bajnokságban. Múlt csütörtökön a Granada hazai pályán 2–0-ra verte a nápolyi együttest, amely ezt követően a hétvégén 4–2-es verésbe „szaladt bele” az Atalanta bergamói otthonában.

Gattusónak fejtörést okozhat a kezdőcsapat összeállítása a csütörtöki meccsen, számos meghatározó játékosa küzd ugyanis sérüléssel, és egyelőre kérdéses, hogy közülük ki lesz bevethető a Granada ellen. A nápolyiaknak ráadásul koncentrálniuk kell a Serie A-ra is, az olasz bajnokságban ugyanis csak hetedikek, ami nem jelent indulási jogot egyetlen európai kupasorozatban sem.

Ami az EL-ben szereplő másik két olasz együttest illeti, az AS Róma és az AC Milan a továbbjutás küszöbén áll, miután előbbi idegenben 2–0-ra verte a portugál Bragát a párharc első meccsén, míg utóbbi 2–2-re végzett a Crvena Zvezda ellen Belgrádban.

Az angol csapatok sem állnak rosszul, a Tottenham Hotspur az egyetlen szerdán esedékes visszavágón léphet túl komolyabb gond nélkül osztrák riválisán, míg a Manchester United a San Sebastiánban aratott 4–0-s siker után fogadja a Real Sociedadot. A Leicester City a prágai gól nélküli döntetlent követően otthon gyűrheti le a Slavia Prágát, az Arsenal pedig az idegenbeli 1–1 után a portugál Benfica Lisszabont látja vendégül, igaz, nem Londonban, hanem Pireuszban.

Izgalmasnak ígérkezik a holland PSV Eindhoven és az Olimpiakosz Pireusz csatája, miután az első összecsapáson, Görögországban 4–2-re győztek a hazaiak. A Bayer Leverkusennek egygólos hátrányt kell ledolgoznia a svájci Young Boys Bernnel szemben, múlt csütörtökön Bernben ugyanis 4–3-as hazai diadallal zárult a találkozó.

A nyolcaddöntő sorsolását pénteken 14 órakor tartják az európai szövetség (UEFA) nyoni (Svájc) központjában.

Európa Liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók:

Szerda, 19 óra: • Tottenham Hotspur (angol)–Wolfsberger AC (osztrák) (az első mérkőzésen: 4–1). 

Csütörtök, 19.55 óra: • Ajax Amsterdam (holland)–OSC Lille (francia) (2–1) • Sahtar Donyeck (ukrán)–Makkabi Tel-Aviv (2–0) • SSC Nápoly (olasz)–Granada (spanyol) (0–2) • TSV 1899 Hoffenheim (német)–FK Molde (norvég) (3–3) • Villarreal (spanyol)–Red Bull Salzburg (osztrák) (2–0) • Glasgow Rangers (skót)–Royal Antwerpen (belga) (4–3) • Arsenal (angol)–Benfica (portugál) (1–1). 22 óra: • PSV Eindhoven (holland)–Olimpiakosz Pireusz (görög) (2–4) • Bayer Leverkusen (német)–Young Boys Bern (svájci) (3–4) • Dinamó Zágráb (horvát)–FK Krasznodar (orosz) (3–2) • AS Róma (olasz)–Braga (portugál) (2–0) • Leicester City (angol)–Slavia Prága (cseh) (0–0) • AC Milan (olasz)–Crvena Zvezda Belgrád (szerb) (2–2) • Manchester United (angol)–Real Sociedad (spanyol) (4–0) • Club Brugge (belga)–Dinamó Kijev (ukrán) (1–1).