Európa Liga: Kétgólos előnyben a CFR (FRISSÍTVE A TÖBBI EREDMÉNNYEL)

Európa Liga: Kétgólos előnyben a CFR (FRISSÍTVE A TÖBBI EREDMÉNNYEL)
A Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapata George Ţucudean duplájával 2–0 (1–0) arányban legyőzte Örményországban az Alaskert FC bajnokcsapatát a labdarúgó Európa Liga selejtezők 3. fordulójának első mérkőzésén.

A vasutasok csatára mindkét félidő elején betalált. Az 5. percben Mario Camora csapatkapitány beadását értékesítette, remekül átemelte a labdát Ognjen Csancsarevics kapus felett, fordulás után négy perccel pedig büntetőt harcolt ki, és értékesítette azt.

A jereváni mérkőzés a CFR helyzeteivel és góljával startolt, az első alkalmat Adi Păun hagyta ki még a 2. percben. A vezetés megszerzése után a házigazdák távoli lövésekkel próbálkoztak, a veszélyt azonban a vasutasok jelentették, akiktől Mihai Bordeianu kétszer is gól közeli helyzetbe került (17. és 33. perc).

Térfélcsere után a 49. percben Oliver Praznovsky szabálytalankodott Ţucudean ellen a 16-oson belül, az ukrán Szergej Bojko játékvezető 11-est ítélt és sárga lapot is kiosztott. A sértett magabiztosan betalált, s ezzel 0–2 lett az állás. A technikai felkészültebb CFR 1907 játékosai továbbra is uralták az összecsapást, az agresszíven játszó örmények nem tudtak igazi gólhelyzetet teremteni.

A kétgólos megérdemelt siker reménykeltő a csütörtöki, augusztus 16-i visszavágó előtt, amely a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban rendeznek 20 órakor (élőben közvetíti a Look Plus tévéadó). A kolozsváriak továbbjutás estén a Legia Varsó (lengyel)–F 91 Dudelange (luxemburgi) párharc továbbjutója ellen játszanak a play-offban, amelynek tétje már a csoportkörbe való jutás. Utóbbi összecsapás meglepetésre a kisállam csapatának 2–1 sikerével végződött, igaz, a második félidőt emberhátrányban játszották végig a lengyelek. A Legiában a magyar Nagy Dominik végigjátszotta az összecsapást.Antonio Conceicao csapata: Giedrius Arlauskis – Cristian Manea, Andrei Mureșan, Paulo Vinícius, Mario Camora – Ovidiu Hoban, Damjan Djokovics – Alexandru  Adrian Păun, Mihai Bordeianu (82. perc Alexandru Ioniță II.), Sebastian Árpád Mailat (63. perc Valentin Costache) – George Țucudean (68. perc Robert Ndip Tambe).

A magyar Lang Ádám a keret tagja volt, de nem kapott játéklehetőséget a CFR-nél.Végeredmény: • Alashkert FC (örmény)–Kolozsvári CFR 1907 0–2 (gól: George Ţucudean 2 – 5. és 49. perc, a második 11 m).

*

A másik Európa Ligában érdekelt két román együttes is idegenben szerepelt. Az FCSB gól nélküli döntetlent játszott a Hajduk Split horvátországi otthonában, a Krajovai Universitatea SK viszont kétgólos, várható vereséget szenvedett Lipcsében. A horvátok magyarjai, Futács Márkó és Gyurcsó Ádám pályára léptek, Gyurcsó kezdett, az 56. percben cserélték le, míg Futács a 76. percben állt be.

A németeknél nem nevezték Gulácsi Péter magyar válogatott kapust, csapatkapitány volt viszont a magyar–német Willi Orban (az édesapja magyar, édesanyja lengyel), aki a 61. percben cseréltek.

Ha továbbjut, az FCSB a Slovan Pozsony/Bratislava (szlovákiai)–Bécsi Rapid párharc továbbjutójával játszik, míg az oltyánok továbblépése esetén a Zorja Luhanszk (ukrán)–Sporting Braga (portugál) versengésből kapnak ellenfelet.

Eredmények: • RB Lipcse (német)–Krajovai Universitatea SK 3–1 (gól: Ibrahima Konate – 25., Matheus Cunha – 77. és Yussuf Poulsen – 87. perc, illetve Ivan Martics – 94. perc).

Az Európa Liga 3. selejtezőkörének első mérkőzéseinek legnagyobb meglepetését a holland Feyenoord szolgáltatta, amely 4–0-s vereséget szenvedett a szlovákiai Trencsén/Trencín otthonában.

A játéknapon pályára lépő magyar labdarúgók közül a Slovanban kezdőemberként játszó Holman Dávid gólpasszal jeleskedett a Bécsi Rapid ellen (2–1 volt a végeredmény). A magyart aztán a szünetben lecserélték. Az osztrákoknál sérülés miatt nem volt ott Szántó Tamás, de a román csatár, Andrei Ivan a 68. perctől kapott játéklehetőséget.

Az APOEL Sallai Rolanddal a soraiban kétgólos előnyben is volt, de végül ikszelt (2–2) a Hapoel Beer-Sevával. Az izraelieknél nem volt a keretben Korhut Mihály, akinek továbbra sem tisztázott a jövője a klubnál. A Kajrat Almatiban kezdett Elek Ákos, míg Eppel Márton az 57. percben állt be csereként. A kazah gárda 2–0-ra kikapott a cseh Sigma Olomouctól, Elekék ráadásul több mint egy félidőt emberhátrányban játszottak. A Hibernian nem nevezte a Molde elleni (0–0) találkozóra Bogdán Ádám magyar válogatott kapust. A dán Midtjylland idegenben nyert 2–0-ra, Korcsmár Zsolt csere volt, nem lépett pályára.

Az osztrák Sturm Graz és a ciprusi AEK Larnaca találkozója a vendégek 2–0-s vezetésénél a 81. percben félbeszakadt, miután egy larnacai szöglet előtt a lelátóról vizes palackkal megdobták az egyik partjelzőt. A magasról érkező tárgy felszakította az asszisztens fejét, amely vérezni kezdett.

A román játékosokat illetően Cosmin Moţi a 16. percben lőtte a bolgár Razgrad Ludogorec 1–0-s sikerét jelentő gólját a bosnyák Zrinjski Mostar ellen, a hátvéd és Claudiu Keşerü csatár is végigjátszotta a mérkőzést.

Hasonlóképpen 90 percen át szerepelt Ionuţ Nedelcearu az orosz FC Ufa együttesében, amely 2–1-re verte a Budapesti Honvédot búcsúztató Progres Niedercornt. Gabriel Tamaş is végig a pályán volt az izraeli Hapoel Haifánal, amely otthon kapott 4–1-re az olasz Atalanta Bergamótól.

Gabriel Enache a 90. percben csereként lépett pályára a Partizán Belgrádban, amely 2–1-re nyert a dán FC Nordsjaelland otthonában. Mihai Răduţ középpályást nem nevezte a lengyel Lech Poznan, amely 2–0-ra kikapott abelga Genktől, amely nyáron igazolta le a krajovai Vladimir Screciut. Alexandru Creţu a cserepadról nézte a szlovén NK Maribor vereségét Skóciában a Glasgow Rangerstől.

Liviu Antal kezdőként szerepelt és 89 perc játéklehetőséget kapott a litván Zalgiris Vilniustól, amely „csak” 1–0-re kapott ki az Újpest-verő FC Sevillától a Sanchez Pizjuan Stadionban.

Eredmények, Európa Liga, 3. selejtezőkör, első mérkőzés: • Spartaks Jurmala (lett)–Suduva (litván) 0–1 • Sheriff Tiraszpol (moldáv)–Valur Reykjavík (izlandi) 1–0 • Hapoel Beer-Seva (izraeli)–APOEL Nicosia (ciprusi) 2–2 • Torpedo Kutaiszi (grúz)–Kukësi (albán) 5–2 • Olimpija Ljubljana (szlovén)–HJK Helsinki (finn) 3–0 • Cork City (ír)–Rosenborg Trondheim (norvég) 0–2 • The New Saints (walesi)–Midtjylland (dán) 0–2 (a továbbjutó a Vidi FC–Malmö FF párharc vesztese ellen folytatja) • Razgrad Ludogorec (bolgár)–Zrinjski Mostar (bosnyák) 1–0 • Legia Varsó (lengyel)–F91 Dudelange (luxemburgi) 1–2 • FC Sevilla (spanyol)–Zalgiris Vilnius (litván) 1–0 • Ufa (orosz)–Progres Niederkorn (luxemburgi) 2–1 • Hapoel Haifa (izraeli)–Atalanta Bergamo (olasz) 1–4 • Apollon Limasszol (ciprusi)–Dinamó Breszt (fehérorosz) 4–0 • Mariupol (ukrán)–Girondins Bordeaux (francia) 1–3 • Dinamó Minszk (fehérorosz)–Zenit Szentpétervár (orosz) 4–0 (!) • Sturm Graz (osztrák)–AEK Larnaca (ciprusi) 0–2 • Sigma Olomouc (cseh)–Kajrat Almati (kazah) 2–0 • Jagiellonia (lengyel)–Gent (belga) 0–1 • CSZKA Szófia (bolgár)–FC Koppenhága (dán) 1–2 • Nordsjaelland (dán)–Partizán Belgrád (szerb) 1–2 • Besiktas Isztambul (török)–LASK (osztrák) 1–0 • Genk (belga)–Lech Poznan (lengyel) 2–0 • Olympiakosz Pireusz (görög)–Luzern (svájci) 4–0 • Vitesse Arnhem (holland)–FC Bázel (svájci) 0–1 • Isztambul Basaksehir (török)–Burnley (angol) 0–0 • Zorja Luhanszk (ukrán)–Braga (portugál) 1–1 • Trencsén/Trencín (szlovákiai)–Feyenoord Rotterdam (holland) 4–0 • Szpartak Szabadka/Szubotica (szerbiai)–Bröndby (dán) 0–2 • Hibernian (skót)–Molde FK (norvég) 0–0 • Sarpsborg (norvég)–HNK Fiume/Rijeka (horvátországi) 1–1 • Glasgow Rangers (skót)–Maribor (szlovén) 3–1 • Slovan Pozsony/Bratislava (szlovákiai)–Bécsi Rapid (osztrák) 2–1.