Európa Liga: Bravúr kell a Viditől a továbbjutáshoz

Európa Liga: Bravúr kell a Viditől a továbbjutáshoz
A Székesfehérvári MOL Vidinek komoly bravúrra van szüksége ahhoz, hogy csütörtökön továbbjusson csoportjából az Európa Ligában, ehhez legalább döntetlent kell elérnie a már biztos első Chelsea ellen.

A székesfehérváriak akkor kerülnek az egyenes kieséses szakaszba, ha több pontot szereznek az angol csapat ellen, mint a jelenleg második fehérorosz BATE Boriszov a görög PAOK vendégeként. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar bajnoknak nem a saját kezében van a sorsa, mivel ha a fehéroroszok győznek Szalonikiben, akkor a Vidi még úgy is kiesik, ha sikerül nyernie a százszázalékos londoni Kékekkel szemben a budapesti Groupama Arénában.

A Chelsea minden bizonnyal tartalékos összeállításban lép pályára, de ez nem jelenti azt, hogy a piros-kékeknek könnyű dolga lesz, mert sokkal erősebb a rivális kerete. A szigetországiak már két hete, az előző körben is biztos továbbjutóként léptek pályára, ennek ellenére négygólos győzelmet arattak a görög együttes felett.

A Vidi főpróbája nem sikerült jól, szombaton 2–0-ra kikapott az Újpest otthonában, ezzel szemben a Chelsea nagy rangadót nyert, 2–0-ra felülmúlta az addig veretlenül listavezető Manchester Cityt, amely így elvesztette vezető pozícióját a Premier League-ben.

Magyar csapat legutóbb 15 évvel ezelőtt, a 2003–2004-es szezonban „élte meg a tavaszt” az európai kupaporondon, akkor a Debreceni VSC maradt talpon az EL elődjében, az UEFA-kupában.

A második számú európai kupasorozat utolsó fordulója előtt még 11 továbbjutó hely kiadó. A kapus Gulácsi Pétert és a védő Willi Orbánt foglalkoztató RB Lipcsének ugyan még van esélye a továbbjutásra, de ehhez nyernie kell a vendég Rosenborg ellen, míg a Celtic nem szerezhet pontot a már csoportelső Salzburggal szemben. Kádár Tamás csapata, a Dinamó Kijev biztos továbbjutóként fogadja a cseh Jablonecet, míg Kleinheisler László együttese, az Asztana akkor kerül a legjobb 32 közé, ha legalább döntetlent játszik a francia Rennes vendégeként.

A tavasszal folytatódó kieséses szakasz sorsolását hétfőn tartják.

Európa Liga, csoportkör, 6. (utolsó) forduló (az A–F-csoportban 22 órakor kezdődnek a mérkőzések, a G–L-jelű négyesben 19.55-kor kezdenek):

A-csoport: • Razgrad Ludogorec (bolgár)–FC Zürich (svájci) – élőben közvetíti a Telekom Sport3 tévéadó • AEK Larnaca (ciprusi)–Bayer Leverkusen (német). A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Leverkusen 10 pont, 2. (és továbbjutott) Zürich 9, 3. Larnaca 5, 4. Ludogorec 3.B-csoport: • Celtic Glasgow (skót)–Red Bull Salzburg (osztrák) • RB Lipcse (német)–Trondheim Rosenborg (norvég). Az állás: 1. (és továbbjutott) Salzburg 15 pont, 2. Celtic 9, 3. Lipcse 6, 4. Rosenborg 0.C-csoport: • Slavia Prága (cseh)–Zenit Szentpétervár (orosz) – Look Sport, DigiSport2 és Telekom Sport4 • FC Koppenhága (dán)–Girondins Bordeaux (francia). Az állás: 1. (és továbbjutott) Zenit 11 pont, 2. Slavia 7, 3. Koppenhága 5, 4. Bordeaux 4.D-csoport: • Dinamó Zágráb (horvát)–RSC Anderlecht Brüsszel (belga) • Spartak Nagyszombat/Trnava (szlovákiai)–Fenerbahce Isztambul (török). Az állás: 1. (és továbbjutott) Zágráb 13 pont, 2. (és továbbjutott) Fenerbahce 8, 3. Spartak 4, 4. Anderlecht 2.E-csoport: • Arsenal (angol)–Karabah/Qarabag (azeri) – DigiSport3 és Telekom Sport2 • Sporting Lisszabon (portugál)–Vorszkla Poltava (ukrán). Az állás: 1. (és továbbjutott) Arsenal 13 pont, 2. (és továbbjutott) Sporting 10, 3. Vorszkla 3 (4–10), 4. Qarabag 3 (2–12).F-csoport: • Olimpiakosz Pireusz (görög)–AC Milan (olasz) – Look Plus, DigiSport1 és Telekom Sport1 • F91 Dudelange (luxemburgi)–Real Betis Sevilla (spanyol). Az állás: 1. (és továbbjutott) Betis 11 pont, 2. Milan 10, 3. Olimpiakosz 7, 4. Dudelange 0.G-csoport: • Bécsi Rapid (osztrák)–Glasgow Rangers (skót) – DigiSport4 és Telekom Sport4 • Villarreal (spanyol)–Szpartak Moszkva (orosz). Az állás: 1. Villarreal 7 (10–5), 2. Bécsi Rapid 7 (5–9), 3. Rangers 6, 4. Szpartak 5.H-csoport: • SS Lazio (olasz)–Eintracht Frankfurt (német) • Olympique Marseille (francia)–Apollon Limasszol (ciprusi) – a mérkőzés a román Radu Petrescu vezeti. Az állás: 1. (és továbbjutott) Eintracht 15 pont, 2. (és továbbjutott) Lazio 9, 3. Apollon 4, 4. Marseille 1.I-csoport: • KRC Genk (belga)–Sarpsborg (norvég) – a találkozó sípmestere a nagykárolyi Kovács István • Besiktas Isztambul (török)–FF Malmö (svéd). Az állás: 1. Genk 8 pont, 2. Besiktas 7, 3. Malmö 6, 4. Sarpsborg 5.J-csoport: • Akhisarsport (török)–Standard Liége (belga) – Telekom Sport3 • FC Sevilla (spanyol)–FK Krasznodar (orosz) – DigiSport3. Az állás: 1. Krasznodar 12 pont, 2. Sevilla 9 (15–6), 3. Liége 9 (7–9), 4. Akhisarspor 0.K-csoport: • Dinamó Kijev (ukrán)–Jablonec (cseh) • Stade Rennes (francia)–FK Asztana (kazah). Az állás: 1. (és továbbjutott) Kijev 11 pont, 2. Asztana 8, 3. Rennes 6, 4. Jablonec 2.L-csoport: • Székesfehérvári MOL Vidi FC–Chelsea (angol) – Look Sport, DigiSport1 és Telekom Sport2 • PAOK (görög)–BATE Boriszov (fehérorosz) – Look Plus, DigiSport2 és Telekom Sport1. Az állás: 1. (és továbbjutott) Chelsea 15 pont, 2. BATE 6 (6–8), 3. VIDI 6 (3–5), 4. PAOK 3.