Európa Liga: a Manchester Unitedé a trófea és a BL-főtáblás indulás

Európa Liga: a Manchester Unitedé a trófea és a BL-főtáblás indulás
A Manchester United nyerte a labdarúgó Európa Ligát: az angol csapat szerda este a solnai/stockholmi döntőben 2–0-ra győzte le a holland Ajax Amszterdam együttesét.

Győzelmével a Manchester United a két éve életbe léptetett szabály szerint a következő szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében kezdi meg európai kupaszereplését. Az MU sikerével teljessé tette kupakollekcióját, hiszen mindeddig kizárólag a második számú európai trófea hiányzott vitrinjéből.

José Mourinho, a Manchester United portugál trénere másodszor hódította el a kupát, 2003-ban az FC Portóval diadalmaskodott.

A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött a manchesteri terrortámadás áldozataira emlékezve. Az Ajax rendkívül fiatal csapattal rukkolt elő, a kezdő tizenegy átlagéletkora 22 év volt.

Az első félidőben meddő mezőnyfölényben futballozott az Ajax, de nem tudott helyzetet kialakítani a remekül záró manchesteri védelem szorításában. Az MU már a 18. percben megszerezte a vezetést Pogba Sánchezen megpattanó lövésével, innentől pedig kényelmesen őrizte előnyét.

Rendkívül hasonlóan alakult a folytatás: jobb oldali szögletet a manchesteriek Mhitarjan közeli, látványos találatával (Chris Smalling fejese után a kapunak háttal állva húzta a labdát a hálóba) megduplázták előnyüket, az Ajax viszont nem tudott komoly veszélyt teremteni az angolok kapuja előtt.

A Vörös Ördögök végig magabiztosan futballoztak, összességében könnyedén hódították el a trófeát, az Ajaxnak hiába volt nyomasztó mezőnyfölénye (67%-ban náluk volt a labda). A telt házas Friends Arénában rendezett finálét  a szlovén Damir Skomina vezette. A román Christian Chivu volt a meccsen az európai szakszövetség, az UEFA technikai megfigyelője.

Végeredmény, Európa Liga, döntő: • Manchester United (angol)–Ajax Amszterdam (holland) 2–0 (gól: Paul Pogba – 18. és Henrih Mhitarjan – 48. perc).

A két csapat összeállítása:

MU: Romero – Valencia, Smalling, Blind, Darmian – Herrera – Mata (90. perc Rooney), Fellaini, Pogba, Mhitarjan (74. perc Lingard) – Rashford (84. perc Martial); vezetőedző: José Mourinho.AJAX: Onana – Veltman, Sánchez, de Ligt, Riedewald (82. perc Fr. de Jong) – Klaassen, Schöne (70. perc van den Beek), Ziyech – Betrand Traoré, Dolberg (62. perc Campos), Younes; vezetőedző: Peter Bosz.Az MU Európa Liga-győzelme megszakította a spanyol klubok irigylésre méltó sorozatát: a manchesteri együttes előtt legutóbb a német Bayern München tudott európai kupát nyerni nem spanyol csapatként. A bajorok 2013. augusztus 30-i európai Szuperkupa-győzelme óta rendre spanyol csapat nyerte meg a BL-t, az EL-t és a Szuperkupát. A legrangosabb európai kupasorozatban 2014-ben és 2016-ban a Real Madrid, 2015-ben pedig az FC Barcelona lett aranyérmes. Az EL-ben a Sevilla a 2013–2014-es idénytől kezdve sorozatban háromszor nyerte meg a sorozatot. A Szuperkupa a legutóbbi három kiírás alkalmával kétszer a Real, egyszer a Barca múzeumába vándorolt. A Bayern prágai diadala óta 1363 nap, azaz 3 év, 8 hónap és 23 nap telt el a Manchester United szerdai sikeréig.

A spanyolok becsületét „megmentheti” a Real Madrid, amely június 3-án, szombaton 21.45 órakor a walesi Cardiffban a Torinói Juventusszal csap össze a BL-döntőben. Legutóbb a 2012–2013-as szezonban fordult elő, hogy a BL-t és az EL-t sem spanyol klub nyerte meg.

Angliából az MU mellett a BL-ben még négy együttes indulhat a következő idényben, a bajnok Chelsea, a Tottenham Hotspur és a Manchester City szintén csoportkörös, az FC Liverpool pedig a harmadik selejtezőfordulóban kapcsolódik be a küzdelemsorozatba. A holland bajnokság ezüstérmeseként az Ajax szintén ebben a szakaszban szerepel majd a BL-ben.

A United az ötödik olyan együttes, amely megszerezte már az lehetséges európai trófeákat (BEK/Bajnokok Ligája, KEK, UEFA-kupa/Európa Liga) az Ajax, a Bayern, a Chelsea és Juventus után.