EU-s támogatásra pályáznak a Patarét felzárkóztatásáért

EU-s támogatásra pályáznak a Patarét felzárkóztatásáért
„Közel 7 millió eurós Európai Uniós támogatásból fejlesztené a Patarét-övezetet és járulna hozzá a gettó felszámolásához Kolozsvár önkormányzata. Az Inkluzív Kolozsvár helyi akciócsoport az erre vonatkozó pályázatát tegnap nyújtotta be a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és a Regionális Operatív Program révén lehívható pénzösszegekre” – jelentette be Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, az akciócsoport egyik kezdeményezője.

A projekt, amely a 2014-2020-as időszakra kidolgozott és elfogadott Fejlesztési Stratégia szerves részét képezi, elsősorban a roma lakosság felzárkóztatását tűzte ki célul, de a célcsoportot meghatározó feltételek nem kizáró jellegűek, magyarázta az alpolgármester. A városrész fejlesztési tervét a kimondottan erre a célra létrejött Inkluzív Kolozsvár Egyesület fogja gyakorlatba ültetni.

A felzárkóztatási stratégia két szociológiai felmérésre támaszkodik. Az egyik egy népszámlálás jellegű felmérés, amelyet a Pataréten lakók körében végeztek a Babeş-Bolyai Tudományegyetem illetve a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság irányításával. A másik tanulmányt az IRES Közvéleménykutató Intézet készítette el a Patarét környéki övezetben.

A stratégia kidolgozói a Patarét és környéke felzárkóztatásának elérése érdekében integrált módszert alkalmaznának, amely kitér a lakhatási körülményekre, a foglalkoztatásra, a szolgáltatások elérhetővé tételére, az oktatásra, a városi mobilitásra, a közterek fejlesztésére, a városrész lakói érdekérvényesítési képességének erősítésére és a közmegítélésük javítására.

A stratégia kidolgozásában oroszlánrészt vállalat az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Szociális és Egyészségügyi Igazgatóság, a BBTE, a Kolozsvári Metropolisz Övezet Közösségfejlesztő Egyesülete és a Népek Fejlődése Alapítvány.

A megpályázott összeg közel 7 millió euró, a Regionális Operatív Programtól és a Humánerőforrás-fejlesztési Programtól egyenként 3,25 millió eurót hívna le az önkormányzat, a fennmaradó összeg az országos költségvetésből kerülne ki.

Az Inkluzív Kolozsvár Egyesület helyi akciócsoport a hátrányos helyzetű, kirekesztettséggel küzdő személyek által lakott, gettó jellegű városrészt és annak környékét szeretné felzárkóztatni. Az egyesület megalapítását a kolozsvári önkormányzat kezdeményezte, a projekthez további 11, a közszférából, a magánszférából, és a civil szférából érkező partnerszervezet társult. Az Inkluzív Kolozsvár Egyesület megalakulásáról októberi ülésén döntött a helyi képviselő testület. A kolozsvári önkormányzat mellett a Kolozsvári Görög Katolikus Püspökség Caritas Egyesülete, a Coastei Utcai Romák Közösségének Egyesülete, a Kolozsvári Metropolisz Övezet Közösségfejlesztő Egyesülete, a Serena Egyesület, a Fiatal Romániai Romák Polgári Uniója Egyesület, a kolozsvári önkormányzat alárendeltségébe tartozó Szociális Igazgatóság, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, az AltArt Alapítvány, a Gyerekekért, Közösségért és Családokért Romániai Alapítvány, a Népek Fejlődése Alapítvány és a Siab Development is tagja az egyesületnek.