Ésszerű vadgazdálkodást szorgalmazott az EP-ben Vincze Loránt

Ésszerű vadgazdálkodást szorgalmazott az EP-ben Vincze Loránt
A medvék problémájának rendezését sürgette az Európai Parlamentben (EP) Vincze Loránt, az RMDSZ képviselője.

A politikus a farkasok okozta károk kapcsán benyújtott petíciókról szóló közmeghallgatáson fejtette ki álláspontját, amelyen az EP petíciós, mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságai is részt vettek. Az EP-képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy mostanra a medvetámadások emberi jogi kérdést vetnek fel: míg Európa bizonyos részein a farkasok, addig máshol egy másik nagyvad, a barnamedve okoz károkat, sőt emberáldozattal is jár az állomány túlszaporodása. Romániában az elmúlt hónapokban nyolc ember halt meg medvetámadásban Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megyében, és sokan megsérültek.

A székelyföldi medvetámadások lakott területek közelében történtek – hívta fel az EP-ben a figyelmet Vincze Loránt. Elmondta továbbá azt is, hogy több százezer euróra becsülhető a kár, amely a gazdákat éri terményeik, jószágaik elpusztítása miatt. Hozzátette: ezekben a megyékben hetente legalább két alkalommal történik medvegázolás a közutakon vagy a vasúton.

Pár évtizede a medvét még a kihalás veszélye fenyegette, azonban mára már túlszaporodott a populáció, egy idén tavasszal készített becslés szerint a vadon élő egyedszám 6 500 és 10 000 között van, ennek 80 százaléka az említett négy megye területén – mondta. A kormány 2016-ban betiltotta a populációt szabályozó vadászatot, ami korábban évente 400-500 egyed kilövését jelentette. Bár egyértelmű, hogy ezen a területen a medve már nem számíthat szigorúan védett fajtának, hiszen a kritikus állományszám többszörösére növekedett, a törvényt azóta sem sikerült módosítani – számolt be Vincze.

Medvét nem csupán a tévében, hanem a kertjük végében is látnakRátérve arra, hogy az Európai Unió miképpen tud segíteni ezen a helyzeten, az RMDSZ EP-képviselője elmondta: az Európai Bizottság (EB) Habitat direktívája nem tiltja az ésszerű vadgazdálkodást, különösen, ha a vadállatok az emberéletre jelentenek veszélyt, és ha károkat okoznak a magángazdaságokban.

Vincze Loránt szerint, több uniós forrást kell elkülöníteni a természeti örökség védelmére, és tudományos módszerrel pontosan fel kell mérni a nagytestű ragadozók számát. Ezzel párhuzamosan szakembereknek ki kell dolgozniuk egy új vadgazdálkodási modellt, amelynek kiindulópontja Románia központi része lehet. Következő lépésként az EB-re kell hatni, hogy kiemelten figyeljen erre a témakörre. Az RMDSZ képviselője kérni fogja a Petíciós Bizottságtól, hogy látogasson el Romániába, ne a fővárosba, hanem azokra a településekre, amelyekben a polgárok medvét nem csupán a tévében látnak, hanem akár a kertjük végében, ha kinéznek az ablakon.