Érvényes vízumuk ellenére sem engedtek fel irakiakat a New York-i gépre
Vissza

Érvényes vízumuk ellenére sem engedtek fel irakiakat a New York-i gépre

Nem engedtek felszállni öt iraki és egy jemeni állampolgárt egy New Yorkba tartó EgyptAir járatra, egy nappal azután, hogy az amerikai elnök felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba - jelentette a Reuters hírügynökség kairói repülőtéri forrásokra hivatkozva szombaton.

Az érintettek tranzitutasként érkeztek a kairói repülőtérre. A források közölték: annak ellenére tartóztatták fel, majd irányították át őket hazájukba tartó járatokra, hogy érvényes vízumuk volt az Egyesült Államokba.

Donald Trump pénteken elnöki rendelettel, azonnali hatállyal és határozatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba.

Az ideiglenes beutazási tilalom Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre vonatkozik.

A 120 nap letelte után elsőbbséget élvez majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezekből az országokból. Trump korábban közölte, hogy a Közel-Keletről menekülő keresztények élveznek majd előnyt.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÜLPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

EU-csúcs - Juncker: mindent meg kell ...
Taxisok az Uber ellen Kolozsváron
Tücsök áprilisa

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ