Orban párttagságának felfüggesztését a PNL vezetősége kezdeményezte. Erre azt követően került sor, hogy a megkeseredett politikus kilépett a frakcióból és képviselőházi elnöki tisztségéről is lemondott, miután elvesztette a pártelnök-választásokat. Orban úgy döntött, nem várja meg, amíg kiteszik a PNL-ből, bejelentette, ő maga szakít pártjával, amelynek több mint 30 éve volt a tagja.
Ludovic Orban azzal vádolta riválisát, a Klaus Iohannis által is támogatott Florin Cîțut, hogy antidemokratikus eszközökkel orozta el tőle a hatalmat. Bánatában elhatározta, a PNL-n kívül keresi politikai jövőjét. Új pártja a hagyományos liberális értékek képviseletére vállalkozik, amelyekhez a nagy múltú PNL-re rátelepedő mostani vezetésnek nincs sok köze, állítja. Már neven is gondolkodik: Liberális Erő vagy Nemzeti Liberális Erő - majd elválik. Magját azok a PNL-ben csalódott politikustársai képeznék, akik számára az utolsó cseppet a pohárban a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való szövetkezés jelentette.
Ha a létrehozandó Orban-pártnak ugyanazt a pályafutást tartogatja a sors, mint a többi, hasonló körülmények közt szárba szökkent politikai alakulatnak, akkor máris borítékolhatjuk: kérészéletű kaland lesz ez is. Úgy tűnik, a román politikában eleve sikertelenségre ítéltetett minden hasonló kezdeményezés, levitézlett miniszterelnökök, államfők számára nincs politikai feltámadás.
Így volt ez már a kezdet kezdetén is. Az 1991-es szeptemberi bányászjárás következtében lemondott-lemondatott Petre Roman olyan szempontból atipikus eset, hogy félreállítását követően nem ő lépett ki a pártból, hanem ellenkezőleg: az akkori államfő, Ion Iliescu hívei hagyták ott neki a Nemzeti Megmentési Frontot (FSN), és hozták létre a Demokratikus Nemzeti Megmentési Frontot (FDSN), ami Román Társadalmi Demokrácia Pártjává (PDSR) alakult, majd egy kis szociáldemokrata „vérátömlesztést” követően a mai PSD-vé. Romanék FSN-jéből lett végül a Demokrata Párt (PD), amit, pontosabban ennek utódját, a Liberális-Demokrata Pártot (PDL) Traian Basescu vitt a romlás útjára. Romannak nem volt maradása Băsescu PD-jében, kilépése után létrehozta a Demokrata Erő (FD) nevű pártot – nem sok eredménnyel. 2008-ban végül a liberálisoknál keresett menedéket, a PNL szenátori listáján nyert mandátumot, míg 2015-ben összeférhetetlenség miatt felfüggesztették ezt. Hogy azóta épp melyik zsebpárthoz csapódik a 75 éves politikus, már csak elvétve jegyzik a krónikák.
Mint ahogyan az egykori „mindenható-kategóriás” Traian Băsescu is már csak történelem. A pártja számára végzetes vereséget jelentő 2012-es választások után, 2014-ben a PDL - identitását teljesen feladva - beolvadt a PNL-be. A második államfői mandátuma vége felé közeledő Băsescu létrehozatta a Népi Mozgalom Pártját (PMP), amelynek listáján 2019-ben bejutott az Európa Parlamentbe, de az ezt követő 2020-as parlamenti választásokon a párt már küszöb alatt maradt.
Nem váltotta be a visszatéréséhez fűzött reményeket Victor Ponta, volt szociáldemokrata miniszterelnöknek sem. Bár voltak olyan pillanatok a PSD történelmében – lásd az egyik nagyon mélypontot jelentő Dăncilă-korszakot – amikor merészebb képzelőerővel megáldott politikai kommentátorok biztosra vették, hogy Ponta Pro România nevű pártja maga alá gyűri a PSD-t visszalendítve a fiatal politikust volt pártja élére, mégsem volt visszaút. A Pro Româniának szintén nem sikerült átlépnie a parlamenti bejutási küszöböt 2020-ban.
Vagy gondoljunk csak Călin Popescu Tăriceanura, aki szintén liberális párti elnökként és miniszterelnökként kormányozta az ország dolgait 2004-2008 között. 2009-ben a párton belüli elnökválasztáson alul maradt kihívójával, Crin Antonescuval szemben. A PNL-vel való szakítást követően 2015-ben létrehozta saját pártját, a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE), amely a PSD csatlósaként több évet is megért kormányon. Ennek az idillnek a 2020-as elnökválasztások vetettek véget, amikor az ígéretek ellenére nem Tăriceanu lett a baloldal jelöltje, és ő ezt mélységesen zokon vette. Summa summarum: az ALDE 2020-ban nem jutott be a parlamentbe. (A Pro Româniával közös listákkal sem…)
Mihai Răzvan Ungureanu néhány hónapos miniszterelnökségének a marosvásárhelyi MOGYE-ügyben benyújtott szociáldemokrata és liberális bizalmatlansági indítvány tett pontot. Lemondását követően a jobboldali Polgári Erő (FC) elnökévé választották. A párt ma már nem létezik, még 2014-ben beolvadt a PDL-be.
És hogy a sor teljes legyen, hadd említsük meg Liviu Dragneát és a leendő Szövetség a Hazáért (AP) nevű pártkezdeményét, amelyet „az a remény szült, hogy meg lehet még menteni ezt az országot”, mondta sóhajtva a volt PSD-elnök, a korrupció egyik romániai jelképévé nőtt politikus.
Demokrata Erő, Polgári Erő, Liberális Erő… De valahogy még sincs az Erő a kispártokkal… Jól ráéreznek különben a politikusok, amikor ehhez kötik új pártjuk megnevezését. Bármennyire is „személyfüggő” a politika, bármennyire is karizmatikusnak, hitelesnek tűnik egy-egy személyiség, a döntő érv mellette vagy ellene – úgy tűnik – az általa megtestesített erő. De nem csak jelképesen, a pártnév által sugallva. Ahhoz, hogy a támogatás szavazatokká konvertálódjon, nem elég a szent akarat, elsősorban működő szervezet és még nagyon sok minden kell. Többek közt rengeteg pénz. Pont egy Ludovic Orban ne tudná mindezt? Vagy Liviu Dragnea?
