Éretlenségi
Vissza

Éretlenségi

A játékban és az életben egyaránt a szabályok akkor jelentenek valamit, ha valamennyi fél elfogadja és komolyan veszi azokat. Ennek a komolyan vevésnek az egyik fontos jele az, hogy a játszma közben a szabályok nem változnak.

Nem tudok elképzelni például egy olyan focimeccset, amelynek a végén a bíró közli, hogy ezen a játszmán nem a gólok számítottak, hanem mondjuk az, hogy melyik csapat birtokolta többet a labdát, vagy hány sikeres passz volt, vagy hogy ki találta el többször a kapufát. És ha egy játékot ennyire komolyan veszünk (jó, tudom, a foci jóval több mint játék) és eszünkbe nem jutna menet közben a szabályokat csűrni-csavarni, akkor teljesen érthetetlen számomra az a felelőtlenség, amellyel nagyon komoly dolgokban erre képtelenek vagyunk.

Az érettségiről beszélek, erről az akadályversenyről, amit évekig mumusként lebegtetünk gyermekeink szeme előtt, fejükbe sulykolva, hogy egész életük, sikerük, boldogságuk azon múlik, hogy átmennek-e és főleg, hogy hányassal.

A hivatalos álláspont az, hogy az érettségi az iskolai – közelebbről a líceumi – évek alatt felhalmozott tudást, általános műveltséget méri. Ha ez valóban így van, akkor miért nem alapvető feltétel az, hogy legalább a líceum négy éve alatt a feltételek ne változzanak, illetve minden újonnan behozott változás csak azokat érinthessen, akik a változás évében kezdik a kilencediket, illetve az utánuk következőket?

Miniszterek és államtitkárok szeszélyei szerint úgy dobálózunk a mindent felforgató reformokkal, mintha nem emberek jövője lenne a tét. Évente felrúgnak szervezési, logisztikai kérdéseket, állandóan változik az, hogy miből és hogyan kell vizsgázni, mire kapnak jegyet és mire valamiféle „úgyseszámít” minősítést, kamerák jönnek-mennek, dolgozatokat hurcolnak egyik megyéből a másikba.

Az eredmény látszik. És most nem feltétlenül arra gondolok, hogy az óvások után milyen drámaian változott sokak osztályzata, pedig nyilván, az is megér egy misét, hiszen ezek szerint sok javító tanár vagy rosszindulatú volt, vagy figyelmetlen, felelőtlen, vagy korrupt és egyik lehetőség sem szívmelengető. Idén ami nagyon meglepett, az a magyar irodalom vizsga harmadik tétele volt. Hadd szögezzem le előre: a tétel pontosan olyan volt, amilyennek lennie kell egy normális, kortárs, a naptári évszámnak megfelelő rendszerben. A baj csak ott van, hogy minden más nem olyan. Sem a tanterv, sem a nyilvánosságra hozott tételek, sem az eddigi gyakorlat nem arról szólt, hogy a nebuló a líceumi évei alatt megtanul bármilyen kornak, formának és stílusnak megfelelő verset elemezni és ezt a tudást vizsgán a akármilyen versre tudja majd alkalmazni.

Persze, sokan megcsinálták, hiszen vannak bőven, Istennek hála éltanulók, kitűnő irodalmi érzékű diákok és vannak persze olyan tanárok is, akik tudnak és akarnak a torkukhoz szorított penge ellenére eltérni a szokványos érettségi követelményektől, hogy általánosabb, tágabb és használhatóbb tudást adjanak át. De ők – valamennyi felsorolt kategória – inkább a kivétel. És ha az érettségi azt méri, amit mérnie kellene, akkor nem alapozhat a kivételekre! Visszatérve a futballhasonlatra: ha valakit arra nevelünk, hogy labda helyett naranccsal focizva vitrtuóz gólokat lőjön, majd rendes pályán elvárjuk tőle, hogy igazi futballabdával tegye meg ugyanezt, biztos lesz olyan őstehetség, aki boldogul, de a zöme csődöt fog mondani. Nem lett volna vajon sokkal észszerűbb előbb a tanrendet módosítani, a megtanulandó anyagot a kívánt szintre hozni és csak utána alakítani ezekhez a számonkérést?

Sokakkal ellentétben én nem abban látom a megoldást, hogy a magyar irodalom vizsgát minél könnyebbé tegyük. Igen, a magyar diákoknak egy megmérettetéssel több jut, de ettől függetlenül az érettségi tisztességes munka megérdemelt eredménye kell legyen. De a szabályok ne változzanak a játszma idején!

És akkor már csak egy jelenséget tennék szóvá. Volt pedagógusként e sorok írójának bejárása van bizonyos internetes fórumokra, helyekre, szóba elegyedhet az érettségizők közül sokakkal Nos az interneten több diák – főleg kisebb településekről származók – panaszolja, hogy sok ismerőse vallotta be (természetesen négyszemközt és halkan, tanúk kizárva), hogy kamerák és szigor ide vagy oda, de ők bizony másoltak, csaltak, méghozzá több esetben a felügyelők tudtával, hozzájárulásával. Nem tudom mi igaz és mi nem mindebből, de a jelzések nagy száma arra enged következtetni: ilyesmi legalábbis elszórtan előfordult.

Nos hát csak gratulálni tudok az ilyen pedagógusoknak, felügyelő tanároknak. Mindenki aggódik a saját diákjai sikeréért, jómagam is végigszurkoltam, végigizgultam velük az egészet, most pedig az egyetemi felvételijük miatt szorítok. De mindeközben arra gondol-e a „jószándékú, segítőkész” oktató, hogy a tisztességtelenül nagy osztályzattal érettségiző diák elfoglalja az egyetemi helyeket azok alől, akik alacsonyabb osztályzatukért becsületesen megdolgoztak?

Nyilván nem. A pokol útjai ezúttal is csupa jóindulattal vannak kikövezve. Egyesek érettségiztek, mások éretlenségiztek, nekem pedig – és minden olyan tanártársamnak, aki – egy volt kollégám szavaival élve -  nem tantárgyakat, hanem embereket tanít, és a tisztességet még a mai viszonyok között is fontosnak tartja, óhatatlanul eszünkbe jut Vargha Balázs szomorúan örökérvényű kétsorosa:

Ez is tanít?

Az Istenit!

 

Képünk illusztráció


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Munkavállalói lojalitás: Mennyit ér 50 ...
Mécs Anna az idei Margó-díjas
TRX-edzőterem Kolozsvárott

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ